Halad a Diósgyőri vár a rekonstrukciója, hamarosan a csillagboltozat is felkerül
Friss hírek érkeztek a beruházásról.
Friss hírek érkeztek a beruházásról.
Az ügyészség többrendbeli emberölés vádjával vizsgálódik.
Élethűen rekonstruálták a brit archeológusok.
A Fehér Ház közben újra megszólalt.
Befejeződött a rekonstrukció Biatorbágy és Szárliget között.
Ezt már nem tudta a kormányzat leállítani.
A rekonstrukciós és restaurátori munkákban számos családi vállalkozás működik közre.
Tégláig visszabontják a belső tereket.
Az egykori királyi székhely a műemlékvédelemtől kapta az első pofont, amelyet még több követett.
A projekt az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósul meg.
A nyár végéig megkezdődik a rekonstrukció.
A II. kerület polgármestere mások adósságát törlesztve berúgta a kampánymotort.
Október végéig kell végezni a munkálatokkal.
Bőven lesz dolguk a tervezőknek.
Bőven vannak itt tervek.
Uniós forrásból fedeznék a rekonstrukciót, mert a beszedett ivóvízdíj semmire sem elég.
Öt és fél évig tartott a rekonstrukció.
A műemlékvédelmi hatóság az első világháború során teljesen átépített hidat tekintette alapnak.
A helyi önkormányzat célja a spórolás.
Tizennyolc hónapnyi lezárás után hamarosan ismét megnyitják a dunai átkelőt.
Több mint 900 millió forintos beruházással hoznák helyre.
Év végén jöhet a pályázati kiírás, elkészült az előkészítő dokumentáció.
Az illetékes minisztérium szerint most még csak a lehetőségeket mérik fel.
Csak az előkészítő munkálatokra több mint 457 millió forintot különít el az állam.
A hídpályát a tervek szerint idén decemberben visszaadják a forgalomnak.
Az Operaház rekonstrukcióját ismerték el ezzel.
A József főhercegi palota felújítása az ütemterveknek megfelelően halad.
Sok mindent felújítottak.
A legendás szálloda műemléki rekonstrukciója a cívisváros lakosságának bevonásával zajlik.
Mindenki úgy látja, hogy elhibázott volt az építészeti koncepció?
Brit győztes álmodhatja meg Közép-Európa új főpályaudvarát.
Vészesen közeleg az újranyitás időpontja.
A Monostori erőd és Csillagerőd felújítása után most sor kerül az erődrendszer legfiatalabb részére.
A műszaki átadás-átvétel 2023 tavaszán zárulhat.
A beruházó már a harmadik épületet menti meg ezzel a módszerrel.
A közterület bezöldítenék, és a pihenő funkció mellett a hely emlékét idéző installációkkal emlékparkká alakítanák át.
Az elkölthető pénzek csökkenése miatt kompromisszumot kellett kötni.
Határidő előtt átadták az épületet.
Balesetveszélyes lépcsők, lepergő festék, nem működő lift. Az egykori tiszti kaszinó még mindig nem nyitott meg.
Az Árpád-kortól egészen a 20. századig terjedő időszakból kerültek elő tárgyi leletek.
2035-re teljesen megújul a visegrádi vár és környezete.
Fák, szökőkutak és nyilvános wc is lesz majd.
Több pénzt kaptak a fideszes kerületek útfelújításra, mint a főváros három nagy projektje összesen.
Augusztus 20-tól lehet majd látni a Budavári Palotában.
Előkészítik a talajt, a cölöpfúrás előreláthatólag csütörtökig tart.
A tervek szerint a megújuló színháznak a korábbinál sokkal impozánsabb fogadótere lesz.
Jövőre befejeződik a rekonstrukció, a kivitelezés ideje alatt a vár zárva tart.
A BKK-pénztárak munkatársait már többször érte inzultus.
Egy közlekedési szakértő magyarázza el, hogy miért nem lesznek állandósult dugók a felújítás idején.
A cél az útburkolatok felújítása, az akadálymentes közlekedés, a közösségi közlekedés, a kerékpározás és a gyaloglás előnyben részesítése.
A Budapesti Közlekedési Központ december 15-ig várja a végső ajánlatokat a Lánchíd rekonstrukciójára.
Több száz térfigyelő kamera segítségével, meglehetős pontossággal követték le, hogy Brahím Iszávi merre járt.
A tudósok szerint egy nappal túlélték a Vezúv kitörését, de a pince sem óvta meg őket a vulkáni hamutól.
Több jelentős budapesti épület tetőidomainak helyreállításáról döntött a kormány; visszanyeri régi pompáját az ELTE Egyetem téri épülete is.
Egy volt acélgyár területén mutatják be a Régi Nyári Palota rekonstrukcióját pekingi építészek.
A legrosszabb megoldást sikerült megtalálni a Teherelosztóról szóló vitában: sosem volt, régies kulisszahomlokzatot kaphat az épület.
Szantorini mai formája egy 3500 évvel ezelőtti hatalmas vulkáni robbanásnak köszönhető, most kiderül milyen volt előtte.
Mint egy zombifilm díszlete, úgy néz ki belülről a hat éve üresen álló Citadella, amely teljes felújítás előtt áll. Megnéztük az erődöt a munkálatok kezdete előtt és elmeséljük az épület történetét.