Húsz év börtönt kapott a labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
A bíróság megállapította, hogy a kínai trénert megvesztegették.
A bíróság megállapította, hogy a kínai trénert megvesztegették.
Nyitva hagyott viszont egy ajtót.
Az utánpótlás-eredményeket átvezetnék a felnőtt szakágba is.
Tóth Dávid „rendkívül imponáló, szuggesztív stílusban adta elő mondandóját”, mondta az MKKSZ képviseletében Csabai Edvin.
Rábeszélné Csipes Tamarát a folytatásra.
Az MKKSZ pályázatot ír ki a két posztra.
Roberto Mancini évi 21 millió fontot keresett Szaúd-Arábiában.
A német szakember segédedzője Anthony Barry lesz.
A kedd esti, erről szóló sajtóhírek finoman szólva sem nyerték el a szigetországiak szimpátiáját.
Az elnökség konkrét célokat fogalmazott meg, amelyekhez új szövetségi kapitányt neveztek ki.
A sportági szövetség az új olimpiai ciklusra új terveket, struktúrát határozott meg.
Azt is elmondta, mi a legnagyobb célja a nemzeti csapattal.
Persze mindig benne van a pakliban, hogy a következő meccs az utolsó.
Lothar Matthäus csak a harmadik helyre sorolja a brazilt.
A korábbi világbajnok reaktiválná a válogatottól visszavonult Neuert.
A kerek évforduló korszakhatár is lehet a mester pályafutásában, de akár a magyar futball történelmében is.
Az idény végén távozó szövetségi kapitány értékelte a párizsi olimpia eredményeit.
A szakember jól ismeri a keretet, és örömmel látja el a feladatot.
Segítője az FC Barcelona tartalékcsapatát irányító Rafael Márquez lesz.
Azt is tudni lehet, ki veszi át a helyét.
Ezt már a döntő eredménye sem befolyásolja.
A miniszterelnök szép gesztusnak nevezte, hogy a szövetségi kapitány is megjelent a találkozón.
Az olasz csapat címvédőként a legjobb 16 között esett ki.
Az orosz szakembert tavaly júliusban menesztették a zöld-fehérek kispadjáról.
Minden idők egyik legnagyobb hatású edzője 85 éves volt.
Szerhij Rebrov a legvonzóbb, a magyar válogatott szakvezetője a tizedik.
A játékvezetők büntethetik a nem megfelelően viselkedő szövetségi kapitányokat.
Élvezi jelenlegi életét.
Varázsoltak az olimpiai selejtezőn, érem a cél Párizsban.
Az Európa-bajnoksággal visszatérnek a korábban megszokott keretek.
A magyar csapat irányításával története legjobb eredményét érte el Európa-bajnokságon.
A játékosként világbajnok, korábban német és amerikai kapitány egy évig ült a kispadon.
Végstádiumú rákkal küzd.
A 61 éves tréner a dél-amerikai futballnagyhatalom egyik legfoglalkoztatottabb edzője.
A magyar nemzeti együttes történetének második külföldi szövetségi kapitánya lesz.
A szakember 80 éves volt.
Valaha Hagival, Gullittal, Mancinivel játszott egy csapatban.
A 73 éves edző megjárta már Japánt, Olaszországot és Ausztriát.
67 éves korában hunyt el, közvetlenül az Ázsiai Játékok után.
Gyorsan pótolni tudták Roberto Mancinit.
Vasárnap lenne 82 éves a Szőke Szikla.
Az olasz szövetségi kapitányokban rejlik a siker?
Az olasz mester bepillantást engedett kávézási szokásaiba, és a válogatottról is mesélt.
A 2026-os világbajnokságig kötelezte el magát a német szakember.
Már volt dolga a hatósággal.
Tuchel és vele a volt újpesti játékos szerepel a szövetség rövidlistáján.
Verrasztó pedig nem megélhetési úszó, sőt.
Hozzáállását a szövetség elnöke is méltatta.
A kanadai szakember a ljubljanai világbajnokság után közölte a döntését.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának egyetlen kívánsága maradt.
Kinevezése a 2022-es világbajnoki selejtező-sorozat mérkőzéseire szól.
Nehezen talál szavakat a szövetségi kapitány a nagy bajnok jellemzésére.
Erre azonban sokat kell még várnia a franciának.
A kapitány az olasz sajtónak beszélt a munkájáról, Kádárról, az Eb-ről, Ronaldóról és a terveiről is.
Az MLSZ az edző beszámolója után döntötte el, hogy továbbra is bizalmat szavaz a szakembernek.
Lothar Matthäus ma ünnepli hatvanadik születésnapját. De még messze nincs vége a történetnek, akár a Nationalelf szakvezetője is lehet.
Egykor együtt nyertek világbajnokságot.
Szeretnék biztosítani a stabilitást az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott számára.
Csak németül beszélő kapitány válthatja a távozó trénert.
A kanadai Lisa Haley-t szerződtette le a szövetség 2021. augusztus végéig.