Vádat emeltek egy vasúti szatír ellen
Miközben ajánlatokkal bombázta női útitársát, szexuális cselekményt végzett a férfi.
Miközben ajánlatokkal bombázta női útitársát, szexuális cselekményt végzett a férfi.
Görögszállás és Rakamaz között pótlóbusz közlekedik.
Nyiri Tibor szerint riválisai bosszút akartak állni rajta.
Házkutatást tartottak a polgármesteri hivatalban.
Cseh gyártmányú repeszromboló miatt vonultak ki a tűzszerészek.
Még képeket is posztolt.
A tűzoltók jelenleg is utómunkálatokat végeznek.
Vittek, amit láttak.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Labancz Tamás nyolc éve kapta vissza a gyermekeit, hosszú küzdelem után.
A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Tokaj turisztikai látványosságait most még könnyebben el lehet érni.
A fiatal életét nem tudták megmenteni.
Gyömrőn három jármű is égett.
Hétfő reggeli közlekedési információk az Útinformtól.
Többen megsérültek.
Nőket és kiskorú lányokat is zaklatott a férfi, aki az autójából ülve tette közszemlére magát.
Bíró László ősszel alulmaradt az időközin a fideszes Koncz Zsófiával szemben.
Villanyoszlop okozta a szerencsétlenséget.
A Jobbik hétvégén jelentette be borsodi jelöltjét.
Tavaly Koncz Zsófia győzte le az időközi választáson.
A műszaki mentés még napokig tartani fog.
A férfi nőket szólított meg az autójából, miközben önkielégítést végzett.
Rendőr irányítja a forgalmat.
Az őszi időközi választás után beszélt arról Hadházy Ákos, hogy az ellenzéki jelölt 50 millió forintot tüntetett el egy csődbe ment varrodából.
Az egykori pártelnök szerint példátlan fiaskó, hogy a párt nem jelenhetett meg a szavazólapon a saját jelöltjének neve mellett.
A parlament ötnapos ülésén tárgyalja a kormány otthonteremtési akciótervét is.
Az Állami Számvevőszék szóvivője, Horváth Bálint szerint az ÁSZ nem tud büntetést kiszabni.
A Momentum elnöke szerint Koncz Zsófia a kampányában csak a Facebook-hirdetéseire többet költött a törvényben megengedettnél.
Tóth Ádám független jelölt kérte az eredmény megsemmisítését, de nem tudta igazolni, hogy csoportosan viszik a fideszes szavazókat a választásra.
A borsodi időközi választás győztese az Indexnek Amerikáról, a súlyos örökségről és arról, hogy nem fél a számvevőszék ellenőrzésétől.
A Momentum elnöke szerint így dőlhet csak el, hogy olyan személy induljon, aki biztosan nyerni tud a Fidesz ellen.
Törvényileg 5,4 millió forintot költhet kampányra egy országgyűlési képviselő-jelölt.
A Momentum vezetője szavazóközi delegáltként vállalt szerepet a vasárnapi időközi választáson.
A DK elnöke szerint ez a tapasztalata a szerencsi időközi választásnak.
Boros Bánk Levente elemző szerint a DK-nak kevesebb veszítenivalója volt a szerencsi választáson, mint a Momentumnak vagy a Párbeszédnek.
A vasárnapi választási eredményt értékelő közlemény szerint Koncz Zsófia folytatja édesapja munkáját.
Így rendeződött át a magyar politikai színtér 2010 és 2020 (sőt: 2022) között. Centrális erőtér, Voldemort nagyúr és egy-az-egy-ellen. Gyorselemzés.
Vasárnap Szerencsre és környékére figyel az ország, a kétharmad sorsa a tét.
Miért éppen Bíró Lászlót indították a jelentős cigány népességgel bíró választókerületben?
Októberben országgyűlési képviselőt választanak a borsodi 6-os választókörzetében. A kormánypártok a balesetben meghalt fideszes Koncz Ferenc lányát, az eddig Washintonban élő Zsófiát indítják, az ellenzék közös jelöltet állított. A jobbikos kihívó elé a Fidesz próbál akadályokat gördíteni. A tét nagy.
Néhány perccel a határidő előtt nyújtották be a papírt egy formális okra hivatkozva.
Kusinszki Andrást egy Facebook-bejegyzés miatt kedd hajnalban rendőrök ébresztették, majd nyolc órát töltött az őrsön. De nem bánja.
Az ügyészség szerint a bejegyzés egy feltelezett állapotot elemez, ami akár arra is indíthatja az olvasóit, hogy inkább maradjanak otthon.
Károkat sem okozott a kisebb rengés.
A régi szerencsi fideszes polgármester parlamenti képviselő lett, de a városvezetést nem tudta elengedni. Utódja nem akart báb lenni, belharc kezdődött, amiben Kósa Lajos és Orbán Viktor is feltűnt. Az eredmény: a Fidesz egy helyet sem szerzett a városvezetésben.
A kormányzati nyilvántartásban megvalósult projektként szerepel egy szerencsi haditechnikai központ, ami nem épült meg.
A balesetben egy 66 éves férfi halt meg.
Szerencsen új instant kakaót kezdtek gyártani, környezetbarát csomagolásban. Megnéztük.
Megvettek egy szerencsi céget, ami kiemelt jelentőségű üveggyapotgyárat építhet.
Kispesten, Vámosgyörkön és Szerencsen történtek a balesetek a késő délutáni órákban.
Méghozzá nem is rövid időre: 7 és fél év végrehajtandó fegyházbüntetést szabtak ki a szerencsi vonaton késsel hőzöngő férfira.
A szerencsi polgármester áprilisban bekerült a parlamentbe, vasárnap választják meg az utódját. Lerágjuk a körmünket.
Ha nem tűnt volna fel, a kormányfő az elmúlt napokban ismertette gazdasági programját. De erről is ugyanaz jutott eszébe: a bevándorlók.
23 éves fiatal lány tűnt el.
Telefont és pénzt követelt egy vele egyidős gyerektől.
Teljesen lezárták a vágányokat.