Dokumentumfilm készül az elsüllyedt luxusjacht ügyével kapcsolatban
Több kérdésre is keresi majd a választ az alkotás.
Több kérdésre is keresi majd a választ az alkotás.
Matteo Messina Denaro az ország legkeresettebb embere volt, 30 évnyi szökés után kapták el.
Kétségbeejtő állapotban a Lazio volt futballistája.
A hatóságok emberölés és hanyagságból előidézett hajótörés miatt nyomoznak.
A 22 éves férfi szerint ők mindent megtettek a hajón lévők megmentéséért.
A kapitány egyelőre hallgat.
A tengerjog értelmében a végső felelősség a kapitányé.
A szándékos hajótörés sem kizárt.
Még bizonytalan, mikor emelik ki a hajót.
Az ügyészség többrendbeli emberölés vádjával vizsgálódik.
Úgy tudni, a holttestet még nem sikerült felhozni a tengerfenékről.
Csütörtökön is folytatódott a keresés.
A gyártó cég vezérigazgatója szerint az emberek a fedélzeten „úgy végezték, mint az egerek”.
Tizenöt évvel ezelőtt készült róla reklámvideó.
Mutatjuk, kik után kutatnak immár negyedik napja Szicília partjainál.
Apokaliptikus jelenetek zajlottak le a fedélzeten.
Ezzel hatra emelkedett a megerősített halálesetek száma.
Beléptünk a kritikus 24 órába.
Hat ember eltűnt, az eset miatt az ügyészség is reagált.
Egy egyéves kislány anyja karjaiban élte túl a szicíliai luxushajó tragédiáját.
Egy víztölcsér okozta a balesetet.
A maffiacsalád ellen három országban is nyomoztak.
Vulkáni hamuesőben nehéz Szicíliába repülni
Az utazók tejben-vajban igen, vízben azonban nem fürödhetnek.
Évtizedek óta nem sikerült ezt megvalósítani.
Letartóztatása előtt a közösségi oldalakon ismerkedett.
Chris, Szicília, tenger és vad édeskömény.
Több ezer örvénygyűrű megjelenését észlelték egy újonnan alakult kráterből.
A Meteorológiai Világszervezet közölte a hírt.
A helyi katasztrófavédelem riasztás előtti készültséget rendelt el.
A legénység 27 tagja is a fedélzeten volt.
Az Etna okoz kalamajkát.
Természeti csapásoktól szenved az ország.
Az ország déli részén okoz gondokat a forróság.
Vízbe dobálták a csomagokat.
A maffiafőnökök főnökeként emlegetik őt.
Beborította a hamu az egyik repülőtér kifutópályáját.
Halak helyett drogszállítmányra vadászott a szervezett bűnözés.
Rendőrök és robbanásszakértők lepték el a repülőteret.
A messinai híd a világ leghosszabb függőhídja lenne.
Palermo városától 94 kilométerre volt az epicentrum.
A fotós tíz napon át várt a tiszta égboltra.
Piszkosul jó néznivaló.
Harminc éve kereste a rendőrség.
Áldozataival meg lehetne tölteni egy temetőt.
Heves robbanással tört ki a Stromboli.
Több olasz tartományban közepes szintű készültséget rendeltek el.
Napsütés, gyönyörű nők, jó poénok – kell ennél több?
Nem tudott kiemelkedni a völgyből, borzalmas vége lett.
Jelentős károkat okozott.
Az év egyik legjobb filmjeként tartják számon a kritikusok.
Megmenthetné a természeti kincset a pusztulástól.
Szicília ege elsötétült.
A Török lépcső egy részét csúfították el, méghozzá vörös festékkel.
Szicíliában szállnak partra.
Nem tudni, hol fognak kikötni.