53 találat az Indexről, és a környékéről.
Évszázadokra feledésbe merült, hogy a nagy hadvezér szultánnak törökországi sírja mellett magyar nyughelye is van.
Berlin utcáin, valamint a müncheni izraeli főkonzulátusnál is fegyverek dördültek el.
A déli harangszó történetét sokan tévesen a nándorfehérvári diadalhoz kötik.
Török utazónk így látta a magyar vidéket.
Rómeója és Júliája a misztikus keletnek is volt. Lejla és Mecnun történetén keresztül közelebb kerülhetünk a szerelem misztériumának megértéséhez.
A horvát tengerpartra repít a Messzeség.
Ezeken a tájakon járt a régi világ egyik legnagyobb utazója.
Így néz ma ki az Egri csillagok híres-hírhedt börtöne.
A tengerparti toborzás már januárban megkezdődött.
A fellah köfte, vagyis a török bulgurgolyó paradicsomszósszal igazi nyári csemege.
A merénylő a felsőtestén szúrta meg a határrendőrség egyik tagját az óvárosban.
A hódoltság hétköznapjai Budán.
Fürdeni kell, fürdeni jó! A törökök tudták ezt a legjobban.
A Güldestanban a török történelmet mutatták be, a Dance Adrenaline pedig a modern kortárs táncot népszerűsítette.
Golyóval a fejében próbál új életet kezdeni.
Észak-Irakban és Szíriában akciózott a török légierő.
A vak török lány alig 8 éves, de hihetetlen tehetsége révén tömegeket varázsol el zongorajátékával.
2023. november 22., 19:12
Rozgonyi Cicelle nevét eddig kevesen hallották, pedig a király is elismerte, hogy megmentette az életét.
Túl gyors ez töröknek, magyarnak.
Szijjártó Péter már tesztelte a márka első modelljét.
Késlekedés nélküli lépésre szólítottak fel.
Az eset miatt vizsgálat is indult.
A helyi ellenzék és a város fideszes vezetése között megy a vita.
2022. szeptember 12., 09:56
Az incidens Iraknak azon a részén zajlott le, ahol a török hadsereg műveleteket hajt végre.
2022. augusztus 15., 15:41
A hüllő kezdte az egészet azzal, hogy a gyermek ajkába harapott.
2022. augusztus 10., 10:39
Négyszázezer forintot ígértek neki az átszállításért.
A pécsi dzsámi szövevényes történetét érdemes megismerni.
Válogatásunkban olyan gasztronómiai élmények sorát szedtük össze, amit garantáltan nem felejt el senki, aki egyszer is átéli.
Az országot már júniusban átnevezték.
Minden magyar ismeri a török katonát saját magával a mélybe rántó nándorfehérvári hős történetét: de vajon tényleg létezett Dugovics Titusz?
Gyönyörű lakosztályok börtönében élték mindennapjaikat a háremhölgyek, akik gyakran egymással vetélkedtek, hogy a szultán ágyasai lehessenek.
Ilyen sincs túl gyakran.
Megnéztük, tényleg olyan jó lett-e.
Tökéletesen kikapcsolja az embert.
Podcast azoknak, akik szeretnek nyelvészkedni a konyhában.
Ők is szerepelnek a most kezdődött Török Filmhét programjában.
2021. augusztus 31., 14:54
A járművezetőt a baleset után a nagylaki határátkelőnél fogták el a rendőrök.
2021. augusztus 25., 15:34
Pierre elment, megkóstolta, megírta.
A Nagykereki Autópálya Közúti Határátkelőhelyen akadt fent a Volvo és sofőrje.
Mi köze a török hódításnak és Érdnek a XI. kerületben található Hamzsabégi úthoz? Ennek járunk utána a Térfigyelő mai cikkében.
A török séf engedély nélkül használta a mémmé vált mozdulatát ábrázoló festményt.
Nyíregyháza és Kiszombor diadalmaskodott.
Több tonna kábítószert szagolnak ki a magyar kutyák.
Egyikük meg is sérült a tűzharc alatt.
Hamarosan megérkeznek az első török harcjárművek a honvédséghez, amelyek helyett vásárolhattak volna magyar gyártású Komondorokat is.
2020. szeptember 2., 13:43
Szürreális sajtóértekezletet tartott röviddel Törökországba utazása előtt a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi.
A menemen, más néven török lecsó hagyományos török étel, melynek alapanyaga tojás, paradicsom, zöldpaprika, hagymafélék és fűszerek, például őrölt bors, só és oregánó.
1,8 milliárd dollárt csengetett ki egy relatíve ismeretlen stúdióért a Zynga, ami a Farmville-játékokkal annak idején a Facebook legnagyobb sztárja volt.
Repárszky Ildikó, a Fazekas vezető tanára az utolsó történelemóra keretében a mohácsi csatáról fog beszélni és az új kutatások eredményeiről.
A segélyhívó központ Google Translate-tel próbálkozott, közben török tolmácsot kerestek.
Leonardo elméletét alkalmazták a gyakorlatban, amit most rekonstruáltak is a világ legészakibb török dzsámija szomszédságában.
2019. december 21., 14:08
Megnéztük, hol és hogyan élnek a Mol gyárát építő, nagyrészt külföldről érkező munkások, és hogy halad az építkezés Tiszaújvárosban.