130 találat az Indexről, és 362 a környékéről.

György herceg nehezen viseli az iskolát
Bosszantja, hogy ugyanúgy bánnak vele, mint bármelyik másik diákkal.

Egy friss tanulmány szerint a macskák gyorsabban tanulnak szavakat, mint a csecsemők
12 ezer éve élnek az emberekkel együtt, és ez idő alatt jól megfigyelték a kommunikációs stílusunkat.

11 évesen már repülni tanul György herceg
De a királyi családban nagy hagyománya van ennek.

Ezért sem élhetünk zene nélkül
Rossz élmények a múltból? A zene átalakítja őket!

Áttörést értek el a kutyák emlékezetének vizsgálatában az ELTE kutatói
Tehetséges négylábúak voltak a fókuszban.

Várkonyi Andrea elmondta, mi adja a legnagyobb szabadságot
A Mészáros Alapítvány nyolcadszor tart konferenciát Balatonalmádiban.

Az ország legidősebb diplomaszerzője, a 71 éves Szegedi Dezső a fiataloknak üzent
Azt hitték, ő a tanár.

Ezért tilos azt mondani a gyereknek, hogy lusta
A legjobb kerülni a címkézést, sokat árthatunk vele.

A globális felmelegedés már az oktatást veszélyezteti
A szélsőséges hőmérséklet és a környezeti katasztrófák a tanulásra is rányomják a bélyegüket.

Pszichológus üzeni: ne bántsuk tanulással a gyereket a tavaszi szünetben
Gyermekpszichológus azt ajánlja, a tanszünetben menjenek kirándulni a családok.

Bevezetnék a mesterséges intelligencia használatát a magyar felsőoktatásban
Egyetemi kurzust indítanának arról, hogyan lehet kihasználni az AI-t egy adott tudományterületen.

Kiderült, hogyan lehet a legkönnyebben megjegyezni az új kolléga nevét
Életmentő trükkök a tanuláshoz.

Még hogy száraz november, ezt az italt folyamatosan töltik, öntik
Nem csak magyar és lengyel a két jó barát.

A jó (autós)pap holtig tanul: kevesen vannak, ráadásul egymást érik az újdonságok
A legtöbb újdonság az elektrifikáció és digitalizáció területén mutatkozik.

Jóval okosabbak a medúzák, mint eddig gondoltuk
Fejletlen az idegrendszerük, de mégsem bugyuták.

Jelentős hátrányba kerültek az iskolások a koronavírus-járvány miatt
A tanulási veszteség az alsó tagozatosokat érintette leginkább.

Fontosabb a pénz, mint a megfelelő párkapcsolat
Tanulás, kultúra, fesztiválozás vagy a szex jár a fiatalok fejében.

Nem tanulnak, nem dolgoznak – inaktív emberek árasztották el Európát
Nem tanulnak, nem dolgoznak – inaktív emberek árasztották el Európát.

Vérellátó: sikeres volt a középiskolai edukációs program
A programot pozitívan fogadták.

Volt szíve elengedni a vk-döntőt a detektívjelölt szupersztárnak
Nem jelenthet gondot az olimpiai kvalifikáció.

Az anyanyelvi bázis alakítja a zenei képességeket
A keletiek jobbak a dallamfelismerésben, de rosszabbak a ritmusban. Valamit valamiért?

Dobrev Klára a brit munkáspárt vezetőjével találkozott Londonban
Magyarország és Nagy-Britannia közös problémáiról egyeztettek.

Léteznek rejtvényfejtő poszméhek?
Jó tanulók, ha egymást oktatják.

Mi lett volna, ha a Beatles nem gyakorol?
Egyesek szerint tehetség nem létezik.

Szédítő a szöveggenerátorok rejtélyének megfejtése
A ChatGPT-nek és társainak olyan képességeik is vannak, amelyekre nem számítottak.

Rossz tanulmányi eredményhez vezethet, ha túl fiatalon kezdjük bámulni a képernyőt
A nevelés mellett a tabletezés és a tévézés sem gyerekjáték.

Megéri tömni ezt a fűszert, mert javítja az agyunkat
Nemcsak finom, de nagyon hasznos is.

Egy magyar iskolának üzent Hszi Csin-ping
A kínai vezető évekkel ezelőtt meglátogatta az intézményt.

23 diplomája, 37 oldalas önéletrajza van egy magyar férfinak
Azt mondta, csak a tudásvágy vezérli.

Miért okosabbak a gyerekek, mint a felnőttek?
Egy kémiai hírvivő a szupergyors tanulás kulcsa.

Ez lesz, ha az ifjúságügyet belekeverik Brüsszel és a kormány vitájába
Az Erasmus-üggyel Európa egyik sikertörténete kapott súlyos sebet.

Nagy változásra figyelmeztették a felvételizőket
Fontos információk érkeztek a 2023-as általános eljárásról.

Tényleg lehet alvás közben nyelvet tanulni?
A párizsiak alvás közben tanulták meg, hogy a japán inu ugat.

Hazugságok keringenek az emberi agyról
Becsapás lenne a jobb agyféltekés rajztanfolyam?

Képzési központot hoz létre az MCC Brüsszelben
A belgiumi központ konferenciáknak, könyvbemutatóknak is otthont ad majd.

Ez kell ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat
A mindennapi életünket is megkönnyíti.

Hazajönne a külföldön tanuló magyar diákok egynegyede
A tanulók szerint külföldön hamarabb kapnak magasabb fizetést.

Több a diákmunkás és az elégedetlen alkalmazott
A diákmunkások átlagos órabére elérheti az 1800 forintot.

A diszlexia valójában egy evolúciós előny?
A közösség túlélését szolgálta, mielőtt beilleszkedési korláttá vált.

Kiderült, melyik a világ legokosabb nemzete
Nem biztos, hogy mindenki rájuk gondolna.