Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
„Jelentős vállalás mellett” ígérik ezt.
„Jelentős vállalás mellett” ígérik ezt.
Összeszedtük a hétvége legjobb eseményeit.
Különleges látványosság a Millenáris Parkban.
A We Love Budapest programajánlóban gyütötte össze az eseményeket.
Ilyen az ünnep egy kastélyban.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki a karácsonyi vásárokba akar kilátogatni.
Különleges kiállítások, borkóstoló és színházi előadás is szerepel a kínálatban.
Varázslatos lesz az advent is.
Mintegy harminc galéria részvételével.
Schönbrunnban Sisi nyomait megtaláltuk, Ferenc Józsefét már kevésbé.
Sok tolvaj kihasználja a tömeget.
Több ország nagykövete is részt vesz az eseményen.
Nagy ünnepi hajtásra számítanak.
Lapunkat a Győri Rendőrkapitányság tájékoztatta.
Szerdán a városháza előtti téren egy a közel 11 méteres karácsonyfát is feldíszítenek.
Az esemény fővédnöke Herczegh Anita.
Egy év kihagyás után vidéken is lesznek adventi vásárok.
Járványügyi korlátozások lesznek a karácsonyi vásárokon.
Kerítéssel veszik körbe az eseményt, hogy ellenőrizhessék a belépőket.
Idén a lipcsei volt az egyik első nagy vásár, amelyet le kellett fújni a koronavírus-járvány miatt.
Francia közéleti személyiségek petíciót adtak ki a helyi könyvesboltok és kisebb hazai internetes áruházak védelmében.
A kormány hétfőn bejelentett intézkedései miatt hozták meg a döntést.
A hatóság tapasztalata szerint az ilyen helyeken lehet a legtöbb szabálysértéssel találkozni.
A karácsonyi vásárokat járták végig az ellenőrök, akik több csokimikulást is megsemmisítettek.
Odavittük nekik a kürtőskalácsot meg a Nemzetközi Eucharisztikus Titkárságot.
Kétszázezer látogatója volt a világ legnagyobb társasjátékos eseményének, az esseni SPIEL-nek. Mi pedig megnéztük, hogy milyen is az az ipar, ami jelenleg a virágkorát éli.
Vásár, terménybemutató és verseny is lesz a Várkert Bazárban.
A használt ruháktól a 75-ös villáskulcsig, és a korhadó játékbabáktól egy francia kastély komplett enteriőrjéig szinte minden kapható a feketói vásárban. Az Erdély nyugati szélén, a Sebes-Körös partján már több, mint kétszáz éve rendezik meg a mára méltán híressé vált kirakodóvásárt. Hamarosan érkezik a videó is róla, addig egy kis kedvcsináló.
Meglepetés a könyvvásáron: az egész világot beelőztük a Bauhaus-évforduló ünneplésével.
Marika a becsődolt kínaiból oldotta meg hét unokája ajándékát, János még két évig nem adhatja át gyerekeinek, amit nekik vesz. Így készül a Nyugati az ünnepekre.
Állatvédők szúrták ki az egyik kézműves standon a fokozottan védett állat bőrét. A portékát elkobozták a természetvédelmi őrök, de az árus maradhat.
Ötödik éve tartanak adventi vásárt a Bazilika előtt. Az idei egyre jobban olyan, mint egy street food fesztivált kereszteztek volna egy kézműves piaccal.
Kiderült, hogy más plázákban is van már lehetőség, csak nem verték nagydobra. Kutyaparkoló is létezik már.
A Nébih szerint nem jelentenek kockázatot az útmentén árult zöldségek, gyümölcsök.
Akkor miért nem építjük be őket véglegesen kereskedelmi egységekkel? Meglepő terv született a Vörösmarty térre egy fővárosi pályázaton.
Forró alkoholos italok és remek kaják vannak az adventi vásárban. Budapest versenyre kel Béccsel, és néha le is győzi. Nagy karácsonyi vásárkalauz.