Dulakodás történt a Wizz Air utasai és a földi kiszolgáló cég dolgozói között a budapesti reptéren
Még a rendőröket is ki kellett hívni.
Még a rendőröket is ki kellett hívni.
Nagy népszerűségnek örvend a bérlet.
Olvasónk szerint áldatlan állapotok uralkodtak, megszólalt a légitársaság is.
Méltatlannak tartják ezt a hozzáállást.
Kiderült, hogyan érinti a probléma a magyarországi reptereket a jövőben.
Szigorodnak az ellenőrzések.
A légitársaság már harmadszorra kapta meg ezt a díjat.
A légitársaság fellebbezhet az ügyben.
A Kutaisziból induló járat utasai hangos zajra lettek figyelmesek.
A légitársaság is reagált a történtekre.
Egy buszsofőr volt a ludas.
Órákig nem tudták az utasok, hogy merre járhat a repülőgépük.
Ügyfeleik türelmét kérik.
A légitársaság reagált a történtekre.
A Budapest Airport is megszólalt az ügyben az Indexnek.
Több mint háromezren neveztek eddig a 21.1 kilométeres távra.
Megszólalt a légitársaság.
Az esetről hangfelvétel is készült.
Ez az első ilyen típusú program Európában.
Dől a dominó, nem biztos, hogy az augusztus lesz a diszkont-légitársaság kedvenc hónapja.
A légi járatokat is érinti a kialakult helyzet.
Ezt nem teszik zsebre, a légitársaság több ponton is megtévesztette az utasait.
A fapados légitársaságokhoz hasonlóan a MÁV-ot is fogyasztóvédelmi eljárásoknak vetné alá.
A 17-re bővülő budapesti gépparkkal idén 7 millió utast szállíthatnak.
Több olvasónk is megírta történetét.
A járattörlésben érintett utasok visszatérítést is kapnak.
A műsorvezető szerint ez már több, mint gusztustalan.
Elképesztő történetet mesélt az egyik olvasónk.
Számtalan Budapest–Párizs-járaton találkozhatnak majd az utasok a magyar csapat tagjaival.
Nem csitulnak a kedélyek.
Több napos csúszással érkezett meg a Wizz Air járata Cataniából Budapestre.
Szakértővel néztük meg az összetett helyzetet.
A bejelentést követően esni kezdtek a légitársaság részvényei.
Sokan nem tudják, de jár a kártalanítás és az ellátás is.
Az elmúlt napok botrányai miatt a légiirányítást okolja a társaság.
A Wizz Air elmagyarázta.
A Wizz Air reagált az Indexnek a döntésre.
Válogatottmezben kapták lencsevégre a volt államfőt.
Megszólalt az egyik áldozat édesapja.
A nemzeti légitársaság repteti Párizsba a magyar olimpiai csapatot.
A légitársaság elárulta, miért kellett landolniuk.
A Wizz Air-vezér szerint a magyar légi közlekedés sajátos helyzete nemzeti kézbe adhatja a budapesti repülőteret.
Eddig négy európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
Olvasónk szerint a Wizz Air nem kezelte jól a helyzetet, a légitársaság ezt másképp látja.
Az easyJet októberig nem repül az országba.
A bejelentés a repülőgépeinek 10 százalékát érinti.
A baba a 75. csecsemő, aki a kereskedelmi járaton született.
Az utóbbi időben egymásnak feszült a két légitársaság.
Nem finomkodnak a légitársaságok vezérei egymással.
Hamarosan hat újabb külföldi nagyvárosba lehet közvetlenül utazni.
A játékok alatt a megszokottnál több járatot üzemeltetnek majd célirányosan.
Tavaly is a magyar székhelyű légitársaság nyerte el a nem túl hízelgő titulust.
Ezzel a légitársaság flottájának átlagéletkora csökkent.
A repülőt biztonsági okokból visszafordították.
Április közepétől szerdán és vasárnap közlekedik.
Az intézkedés hat repülőteret érint.
A légitársaság lényeges információkat hallgathatott el.
Európa egyik legzöldebb városába indulnak majd a gépek.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója is kommentálta az esetet.