Németh Szilárd: Veszélyben a magyar gasztronómia
Több a gyros, mint a lacikonyha, és ez még rosszabb lesz, ha a migránsok lesznek többen.
Több a gyros, mint a lacikonyha, és ez még rosszabb lesz, ha a migránsok lesznek többen.
Egy óra sem kellett neki Tatjana Maria ellen a budapesti keménypályás tenisztornán.
A rendező a Persepolist jegyző Marjane Satrapi.
"A női kozmetikák hozzánk képest hangosak, tele vannak élettel, hiszen ott a nők egyben társasági életet is élnek. A férfiaknál ez viszont egy sokkal intimebb dolog." Kipróbáltuk Budapest egyetlen férfikozmetikáját, ahová barátnők és feleségek nem is léphetnek be.
Keskenyebb lesz, és kicsivel szebb, de Pest felől nézve ugyanakkora lesz, mint volt. Az átalakítására készült tervek szerint húzzák fel újra.
Egy olyan, forgalmas helyen lévő első emelet lakásban mértük a levegő minőségét, ahová nemsokára egy újszülött is beköltözik. Azt is leteszteltük, hogy milyen hatékonysággal tisztítja a levegőt egy erre való háztartási berendezés.
Az ellentüntetők oszmán birodalmi dalokat énekeltek.
A betegek arcán, fülében és orrában is megjelentek. Az intézmény már küzd velük.
Ennyi idő után szólt egy utas.
Egy férfi meghalt.
Sajnáljuk a remek épületet, de jó, hogy a Normafa visszakap valamit a zöldből: a helyén park lesz.
A VII. kerület szerdán szavaz a lakásokról.
De érdemes betartani a szabályokat, mert aki nem tartja be, komoly pénzbüntetésre számíthat.
A buszok minden nap éjjel indulnak Budapestre, és reggel mennek vissza Pozsonyba.
De azért egyszerű sem lesz a dolog, derült ki egy hétfő esti vitán. Juhász Péter azt mondta, történelmi bűn lenne a koordináció hiánya, és a közönség reakcióiból is ez volt kiolvasható.
Kövesse nálunk élőben! Fidesz-KDNP-s jelölt nem lesz, mert Soros György.
A főváros közleménye szerint ők azt sem tudják, ki van felhatalmazva, hogy a taxisok nevében tárgyaljon.
Két lakó és két segítségükre siető mentős lett rosszul.
A 17 éves Ü.P.M. és a 14 éves Ü.P.B.-t keresi a rendőrség.
A hidat lezárták.
Négyemeletes, 69 lakásos társasház épül ide.
A taxisszövetség vezetője szerint az utasoknak el kell tudniuk fogadni a tervezett emelést.
A közgyűlés dönt majd. A városrész átnevezéséről viszont nincs vita, az rendben van.
A vidéki egyetemisták közül sokan nem tudnak Budapesten maradni az alacsony fizetések és a magas albérletárak miatt.
Pedig a kormánynak hivatalosan nincs baja a fővárosba tervezett két toronyházzal.
Reggel hatkor elgázolt egy nőt, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Fél nyolckor indult újra a forgalom.
Buszozni, villamosozni, aluljárólépcsőt mászni babával egyáltalán nem könnyű.
A József nádor térre kerül majd a két híres porcelánmanufaktúra alkotása.
Hollik István szórólapjára felkerült, ő mégsem érzi úgy, hogy beszállt volna a fideszes kampányba.
A hódmezővásárhelyi plébános után újabb egyházi méltóság szállt be a kampányba.
A Vigadón át lehetett hajtani kocsival, az urak a ház közepén léphettek ki a díszlépcsőre. Bejártuk Pest egyik legszebb és legfontosabb épületét.
A kormány 2,1 milliárdot adott a Hős utcai telep felszámolására. Ám van pár probléma, amelyet pénzzel sem lehet megoldani.
A szűk utcákban nem lehetett olyan egész alakos fényképeket készíteni szemből, mint most drónnal.
Hat képviselőjelölt vitázott Kocsis Máté választókerületében, nem fogja kitalálni, ki hiányzott.
Befejezik a villamosítást és állomásokat újítanak föl az EU támogatásával.
A két panelházat összekötő különleges faszerkezet életveszélyessé vált. Egy hét alatt eltüntetik.
11 híres előadó fogadta el az önéltetésre szóló felkérést, de ha ön szintén rajong Budapestért, pályázhat ön is a saját dalával!
Mielőtt beleveted magad a balkáni élvezetekbe, egy első világháborús, hős házaspár történetét is megismerheted.
És a Duna House szerint még nincs vége a panelboomnak.
Budapest egyik könnyen megközelíthető helyén bárki megkóstolhatja.
Bajkai István a tojás után most tejet oszt ingyen.
A budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium 2017 ősze óta működtet egy ilyet.
Egy ideje nem adott életjelet magáról.
Összeszedtük, melyik cégnél mit kell tudni a közösségi autóbérlésről.
De az semmi a citromsárga oroszlánfej-kapuhoz képest, ami 90-es évek balatoni vurstlijait idézi, fűszerezve a rendszerváltás újgazdag rokokójával.
Orbán és Gyurcsány nem indul egyéniben, de több pártelnök és ismert politikus is összecsap a választáson. Pártszínekben indul egykori BKV-s szakszervezeti vezető és választási szakértől. Hol indulnak az országosan ismert arcok?
Az ACG Reklámügynökség az egykori budai villamosremíz épületébe költözött és kortárs művészek bevonásával újragondolta azt. Íme a végeredmény!
A Nagymező utcai lakásban a felhalmozott lomok égtek.
Egy Habony-közeli ügyvédi irodától már eltiltotta az önkormányzati cégeket Tarlós.
Eredetileg még a lóvasúthoz épült, de egy magyar reklámügynökség szellemesen átalakíttatta.
A rendőrség körözést adott ki.
Több buszvezetőre van szükség.
Az átlagos bérleti díjak stagnálnak, viszont már garzont is alig találni 100 ezer forint alatt a fővárosban.
A republikánus kötődésű David Cornstein a befutó.
Úgy tűnik, több a pénzünk a SZÉP-kártyánkon: a menő helyekre 3-4 hónappal előre be kell jelentkezni.
2010-ben a választások után két nappal, 1,68 milliárd forintért adták el. Húsz éve üresen áll.
Mégis csak ezek a jelentik Budapest kirakatát. Itt a vitaindító épület a Szilágyi Dezső térről.
A Ráday utcában. Első fokon 3 év börtönt kapott.