17 éves lányt gázolt halálra a vonat Gödön
A fülhallgatójától nem hallotta a vonat dudálását.
A fülhallgatójától nem hallotta a vonat dudálását.
Göd vezetése úgy döntött, hogy az új, ötmilliárdos iskola a város legnagyobb természetvédelmi területénél épüljön föl. Sajnos erről a gödieket is meg kellett kérdeni, akik most lázonganak.
Egy vegyes tüzelésű kazán robbant fel.
Ezt úgy tűnik, pont egy összeszerelő üzem megnyitóján fejtette ki. A Samsung visszahoz egy gyárat Gödre.
A férőhelyeket minél hamarabb ki kell váltani, új stratégia kell a speciális otthonoknak.
Czibere Károlyt nem az zavarja, hogy embertelen körülmények között "gondoznak" fogyatékkal élő embereket, hanem hogy a helyzetet feltáró civil szervezet nem kért engedélyt a fotózáshoz.
Mozgásukban korlátozott emberek, kezeletlen sebek, ijesztő higiéniás állapotok. A nagy bentlakásos intézmények kora lejárt, mégsem tart sehol az úgynevezett kitagolás. Sok ellátottra kevés gondozó és pénz jut, a rémes körülményeket titkolják, és csak akkor lépnek, ha mégis ügy lesz valahogy.
Súlyosan bántalmazták a gyerekeket és a felnőtteket az állami fenntartású otthonban.
A fogyatékosokat bántalmazták, sebeiket nem kezelték, tárta fel az MDAC.
Egy lakatlan szigeten rekedtek, 48 órán keresztül nem járt arra senki.
Szerdán mentek át a Duna jegén a szigetre, de az olvadás miatt már nem tudtak visszajönni.
Hatszáz ember dolgozik majd a gyárban, ahol elektromos autók akkumulátorát gyártják majd.
Tavalyelőtt zárt be az óriási gödi gyáruk, most a kormány szerint valamit visszahozhatnak.
Ezúttal 160 millióért kínálják a hétszintes, lift nélküli luxuslakást. Hét remek hirdetés vasárnapra.
Csütörtök óta nincs róla hír.
A bővítés előtt felmérik a pálya állapotát. Dunakeszin át lehet kerülni, nagy a dugó.
Kérem, forduljanak el egy kicsit, míg szabálysértően lehajtok az úttestre! Vigyorognak a rendőrök, akárcsak én. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja.
Kérem, forduljanak el egy kicsit, míg szabálysértően lehajtok az úttestre! Vigyorognak a rendőrök, akárcsak én.
V. Mihály fegyvernek látszó tárgyakkal kopogtatott be a hangoskodókhoz.
Több mint 11 tonna fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök Gödön, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség közösen számolt fel egy illegális autóbontót.
7. Na ez tényleg egy egyedi épület Nem rossz értelemben mondom, de megvan benne minden a 80-as évek vendéglátós építészetből - amikor a tulajdonos nem sajnálta a pénzt a vállalkozásából. 6. Klasszul helyrerakták ezt a régi tanyasi iskolát De a legszebb benne, hogy a lakóházzá alakítás után is kinn hagyták a rendszerváltás előtti táblát.
A 220 súlyosan, halmozottan fogyatékos embert gondozó gödi Topház azt igyekszik megmutatni, hogy a legsúlyosabb testi és értelmi fogyatékos emberek élete is lehet élhető és értelmes, hogy a leginkább magába zárt gyerekhez is van út.
Pusztába vezet az újraiparosítás. Riport a bezárt gödi Samsung gyár környékéről.
2010-ben még 100 milliárd forintot termelt, de már nincs kereslet a képcsövekre és a plazmapanelekre.
Megkaptuk egy kivételével az összes képviselőjelölt mobilszámát, és megpróbáltunk egy nap alatt találkozni is minddel. A fitneszbajnok, a rocker, és a vallástudós megvolt, nem hiszik el, ki nem.
Budapesten, a Gyáli úton, Gödön és Hódmezővásárhelyen is balesetek voltak.
És még máshol is, az OMSZ tizenegy megyére adott ki figyelmeztetést.
Vasárnaptól újra két vágányon járhatnak a vonatok Vác és Göd között.
A felháborodott utasok a polgármesteri hivatalban is érdeklődnek, de nem tudnak nekik mit mondani.
Több helyen is akadozik a vasútforgalom.
Dunakeszinél a gödi kihajtónál, teljes az útzár.
Teljesen lezárták az M2-es autóutat Sződliget és Göd között.
Egy ember megsérült, a forgalmat elterelik.
Göd felsőn várakozott a középkorú férfi, rosszkor billent meg.
Egy kamion belehajtott egy leszakadt pótkocsiba. Teljes útzár van Göd és Rád között.
A Nemzet rozmárja a két és fél fokos vízben és a márciusi napsütésben különösen jól érezte magát.
A becsődölt Pólus Palace üzemeltetője és az arra több millió eurós hitelt nyújtó bank vitatkozik.
A hét gyanúsított 150 embert károsított meg, az ígért lakások soha nem készültek el.
Izgalmakban ezúttal sem volt hiány,hol egy alulszámolt cumisereg, hol az ebéd miatt, de mint kiderült, a gödi bölcsiben a legnagyobb szám ma az audiovizualitás volt. Bábi Gabriella utolsó napja a bölcsiben.
Bábi Gabriella, bölcsi reality sorozatunk önkéntes résztvevője második napján megtanulta, hogy a paradicsomos ételekkel könnyű fegyelmezni, illetve hogy a bánatoskodást az ügyes kicsik a tükör előtt gyakorolják.
Gyakorlatilag a kinnlétük felét a földön töltik a gyerekek, borulnak, felállnak, vagy a gondozónők hajolgatnak értük, napi 8-10 órában - így láttuk mi az első, bölcsődei napot.
Kedden végre beindult az "igazi" munka. Íme Bábi Gabriella posztja a gödi bölcsődéből! Bölcsi reality.
Fejfájásra, hányingerre panaszkodtak. Egyelőre nem találtak mérgező anyagot a levegőben.
Gödnél fennakadt egy kokszot szállító ukrán tolóhajó.
A szeptember 11-i verseny fő száma a 14 és 28 kilométeres terepfutás lesz.
Közel 400 futó, köztük olimpikonok indultak a 14 kilométeres versenyen.
Több mint száz vendéglátóipari egységet vizsgálnak át a következő napokban Budapesten, Vácon és környékén a gödi hentes miatt.
Több mázsa romlott sertés- és marhahúst találtak egy gödi hentesbolt pincéjében.
Őrizetbe vettek két embert annak gyanújával, hogy 2008. február 11-re virradó éjszaka a Megyeri-híd közelében a Dunába fojtottak egy 48 éves gödi lakost.
Elhárították az újabb baleset veszélyét.