Így is el lehet mondani, babát várunk: fotón 8 a legkreatívabb bejelentésekből
Nem elégedtek meg azzal, hogy leírják a nagy hírt egy szimpla mondatban.
Nem elégedtek meg azzal, hogy leírják a nagy hírt egy szimpla mondatban.
Egy darabig Magyarországon is elérhetetlen volt a közösségi oldal.
Volt egyszer egy kislány, akinek a szülei nem vették észre, amikor kimondta az első szavát. Mert mobiloztak.
Borzasztó látni, hogy a szülők fel sem néznek a telefonjukból, amikor a gyerekük szól hozzájuk.
Európa nagy részén, valamint Kaliforniában és Kanadában is tapasztaltak komolyabb leállást.
Várkonyi Andreáról hazugságokat terjesztettek.
Rá akarták tolni Sorost a kritikusaikra, hogy ezzel járassák le őket. Közben azért a biztonság kedvéért az antiszemita-kártyát is bedobták.
50 ország és 150 techcég fogott össze. A Facebook beengedi Macron megfigyelőit.
Egy friss kutatás szerint a közösségi média használata növelheti a depresszió és a magányosság érzését.
A gyűlöletbeszéd elleni hatékony fellépést fogják vizsgálni a kormányzati megfigyelők.
Legalábbis erre jutott az első ezt vizsgáló kísérleti kutatás, de még sok a tisztázatlan kérdés.
Aztán ki is rúgták az Oculus-alapító Palmer Luckeyt, bár a cég szerint nem ezért.
Tévhit, hogy negyven évvel ezelőtt elképzelhetetlenek voltak a közösségi alkalmazások, legfeljebb más formában, mint ahogy ma ismerjük őket.
Összehangolt netes akció, 115 gyanús oldalt lőttek le Zuckerbergék.
Megfordult az irány, most az élenjáró részvényekből a régi gazdaság felé özönlenek a befektetők.
Bárki vehet úgy politikai hirdetéseket, hogy azok fölött ismert politikus neve jelenjen meg.
Egy ügyész perli a legfőbb ügyészséget, amiért 13 évnyi, jutalmakkal elismert ügyészi munka után kirúgták a nem nyilvános, ám eléggé politikai posztjai miatt.
Az új algoritmusuk három hónap alatt 8,7 millió fényképet törölt. Igaz, volt pár mellélövése is.
Félmillió fontra büntették őket a Cambridge Analytica adatvédelmi botránya miatt.
Letisztult felületet kap, hogy megint a csevegésen legyen a fókusz minden más helyett.
Túlzó számokat közöltek a videók nézettségéről. Azóta erőlteti mindenki a videós tartalmakat, a cikkírók meg munka nélkül maradtak.
Távkapcsolat kezdőknek és haladóknak, avagy átviszi-e a Skype a szerelmet a túlsó partra?
A liberális demokrata Nick Clegg 2010-től 2015-ig David Cameron miniszterelnök helyettese volt.
Lu Vej bannolta a Facebookot is.
A Háborús Szobából húszezer biztonsági moderátor munkáját irányítják, ők ellenőrzik a WhatsApp és Instagram tartalmait is.
Vezérigazgató maradhatna, de az igazgatótanács éléről lemondatnák a sorozatos botrányok miatt.
Alex Stamos az orosz befolyás miatt hagyta ott a céget. Azt mondja, meg tudná oldani a techipar bajait.
Hol máshol, mint a Facebookon osztotta meg ezt az epizódot az életükből a büszke apa.
A gond csak annyi, hogy az eladásra kínált lopott hozzáférések és jelszavak nem frissek és nem is a Facebookról származnak.
Ha Zuckerbergnek lehet, másnak is lehessen!
Több mint százezer forintot költöttek el idegenek a saját kampányukra egy magyar Facebook-oldalon. Nem tudjuk, voltak-e hasonló esetek.
Részletezte a Facebook: majdnem 30 millió felhasználó érintett, a felüknél érzékeny adatokhoz is hozzáférhettek, a cég mindenkit értesíteni fog.
Nem tartamuk, hanem a tartalomterjesztési szokásaik alapján találták meg őket.
Az új szolgáltatás még csak iPhone-on elérhető.
A baleset Angliában történt.
A közösségi média óriás háromszor annyi adót fizetett tavaly, mint egy évvel korábban.
Az így begyűjtött GPS-adatokkal táplálhatják majd a Facebook hirdetési gépezetét.
A közösségi média kapcsolat, információ, sokszor maga a külvilág.
Nagyon könnyű fiatal lányokat becserkészni az oldalon. Egy korábbi prostituált támadja a céget.
Egyelőre nincs bizonyíték, hogy a megszerzett adatokkal beléptek-e a támadók más oldalakra.
Jön a kulcsszavas szűrés a kommentekben, bejelentést tehetünk majd a zaklatásnak kitett ismerős nevében is.
Újabb adatvédelmi aggályok merültek fel a Facebooknál, múlt hét kedden kibertámadást észleltek.
Működésbe lép a GDPR, és lecsapnak a hatóságok, ha sérült a személyes adatok védelme.
Ez történik, ha egy cég nem veszi figyelembe azokat a biztonsági előírásokat, melyekkel megvédhetné alkalmazottait a káros pszichológiai hatásoktól.
Veszélyben vannak a jelszavak? Az Instagramhoz, Tinderhez, appokhoz is hozzáférhettek.
Egy biztonsági rés volt rendszerben, ami miatt át tudták venni az irányítást a fiókok felett.
Facebookon, természetesen.
Akkor is, ha csak biztonsági okokból adtuk meg. Sőt akkor is, ha nem is tőlünk kapta.
Brian Acton megint a felhasználók adatainak kezelése miatt kritizálta a Facebookot.
Az önállóan használható Oculus Quest 2019-ben érkezik, és képes lesz a pozíciókövetésre.
Állítólag a Facebook nem tartotta tiszteletben a függetlenségüket. Valami újra készülnek.
18 éven felüliek használhatják és csak 100 kilométeres sugarú körben működik.
Az EU-biztos a fogyasztóvédelmi előírások megsértése miatt fenyegeti szankciókkal a céget.
Egy most készült felmérés szerint a magyaroknál még mindig nagyon népszerű a közösségi oldal. Főleg az idősebbeknél.
Legalábbis egy hazai felmérés szerint az 55 év felettiek a leghűségesebb facebookozók.
Egy amatőr hekker egyszerűen cseten kéri meg áldozatait, hogy adják meg adataikat egy adathalász oldalon. És megadják.
Az Európai Parlament nem kíméli a nagy tech cégeket a szerzői jogokról szóló új javaslatában.
Mémeket olvas a mesterséges intelligencia, hogy kiszűrje a támadó vagy káros tartalmakat.
Kettős mérce, cenzúra és az internet új szabályozása: az amerikai választások előtt újra tetemre hívták a nagy techcégek vezetőit.
Egy friss felmérés szerint az amerikai felhasználók 26 százaléka távolította el az applikációt a telefonjáról az elmúlt évben.