Nem jelöltek biztost, kötelezettségszegési eljárást indít a britek ellen az EB
Az Egyesült Királyság a közelgő választásokra hivatkozva nem nevezett még meg biztosjelöltet.
Az Egyesült Királyság a közelgő választásokra hivatkozva nem nevezett még meg biztosjelöltet.
További kérdéseket kap Várhelyi Olivér, amikre írásban kell majd válaszolnia.
A pártcsaládokon átívelő politikai alkuk kísérik a külügyi szakbizottság ma délutáni szavazását a magyar biztosjelöltről.
Folyamatosan tudósítunk a magyar biztosjelölt EP-meghallgatásáról.
Az EU álláspontját és értékeit képviselné bővítési biztosként, írja az EP-meghallgatást elkészítő válaszaiban.
A kvótamechanizmus 32 százalékosan teljesült. Itt az idő, hogy rendet tegyünk a házunk táján, mondta a friss uniós jelentést bemutató politikus.
Az amerikai elnöknek nagyon nem tetszik, hogy nem tud úgy kereskedni az Unióval, ahogy ő szeretne.
A jegybankelnök eltemette az eurót, helyette egy, a bitcoinhoz hasonló, obskúrus „eurázsiai” kriptovalutát méltatott. Utóbbival az oroszok és kínaiak akarják megtörni a dollár hegemóniáját, bár nem világos, hogy Magyarországnak miért érdeke beállni mögéjük.
Szerinte az ukrán nyelvtörvény kapcsán az uniós tagországoktól az a válasz jön, hogy intézzék el a kétoldalú ügyeiket egymás között.
A döntéshozók szerint a Maduro-rezsim aláássa a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogok helyzetét.
Az EP-ben is vitáztak a súlyos biztonsági, jogi és erkölcsi kérdéseket felvető helyzetről. Van, aki szerint a gyerekek nem kérték, hogy az Iszlám Államban szülessenek, mások szerint plüssmackókat fejeznek le a szíriai táborokban.
Súlyosan veszélyezteti a bírói függetlenséget, ha egy bírót egy konkrét ügyben hozott határozata miatt retorzió érheti, írták.
Három órán át kérdezik majd a bővítés- és szomszédságpolitikáról Várhelyit az EP-képviselők.
2019-re 4,6 százalékos GDP-növekedést, jövőre 2,8 százalékos bővülést várnak Magyarországon.
A lengyel kormány az EU Bíróságánának ítélete ellenére is folytatni akarja az igazságügyi reformot.
Nyílt levelükben azt írják, az ipari mezőgazdaság nagyban hozzájárul a biodiverzitás csökkenéséhez.
A kohéziós és mezőgazdasági támogatások csökkenhetnek, a befizetések nőhetnek az Európai Bizottság tervei szerint. A jogállamiság is számítana.
Szerinte a kohéziós források csökkentése azt jelenti, hogy minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle.
Az ökológiai tartásban nevelt állatok gyógykezelésében kell gyógyszerek helyett a homeopátiát preferálni. Pedig az a tudomány szerint hatástalan.
Magyarország megszegte az uniós jogot, amikor megtagadta a menedékjogot kérelmezők átmeneti áthelyezését - írta az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka.
A brexitpatthelyzet után előrehozott választáson fordulhat meg minden a briteknél. Vajon van-e esélye a Munkáspártnak Johnson és a konzervatívok ellen? Kibeszélő podcast.
Látnak részleges előrelépést, de többek várnak a dezinformációnak teret adó nagy techcégektől.
Várhelyi Olivér lesz minden bizonnyal a biztos, de a portfóliója még korántsem biztos.
Nem lesz kilépés október 31-én, Johnson kormányának második embere is elismerte a kudarcot.
Boris Johnson korábban elzárkózott attól, hogy brit biztosjelöltet javasoljon. Ez még tovább nehezítheti a Von der Leyen-bizottság felállását.
Ezt mondta a párt frakcióvezető-helyettese, miután Magyarország blokkolta a kurdok elleni török beavatkozást elítélő uniós nyilatkozatot.
Az uniós csatlakozási tárgyalások elhalasztása miatt Zaev januárban lemond, a választásig szakértői kormány irányítja majd az országot.
Arról beszélt, hogy megakadályozták, hogy a csatlakozási tárgyalások megindulhassanak Albániával és Észak-Macedóniával. Merkel: Borzasztó messze az uniós költségvetés. Klímavédelemre 15 perc jutott.
Megerősítették az uniós vezetők Christine Lagarde kinevezését az Európai Központi Bank élére. A bővítésről nem tudtak megállapodni.
Szerinte ott van a megállapodás az asztalon. Elégedettek Brüsszelben az új deal feltételeivel.
EU-bővítés, a szíriai török offenzíva és a 2020 utáni többéves költségvetés: több témában is kiélezett a hangulat Brüsszelben.
A sorsdöntő EU-csúcs reggelén közelinek tűnt egy megállapodás a brit kormány és az EU között, de a brit parlamentben kérdéses a támogatása.
Az EP szóvivője hivatalosan is elismerte, hogy legalább decemberig csúsznak.
2016-ban 400 ezren haltak meg miatta az EU-ban. Magyarország se teljesítette az EU-s célokat.
Az InnovEIT-en újra a fővárosban gyűltek össze a legmenőbb európai innovátorok. Megnéztük, miért.
Minden tagállamtól két nevet vár Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság leendő elnöke.
A luxemburgi külügyminiszter szerint megállapodtak, hogy egyetlen uniós ország sem szállít fegyvereket Törökországnak.
A román jogásznő vezeti a nyomozásokat a következő hét évben az uniót sértő csalási és korrupciós ügyekben.
A luxemburgi külügyminiszter szerint bonyolult helyzet állhat elő: az uniós államoknak egyszerre kellene büntetniük, és a NATO-tagoknak védeniük Erdoğant.
Az Európai Unió a török elnök szíriai beavatkozásával külpolitikai csapdába került. Erdoğan menekültáradattal fenyegetőzött. Kétséges, lesznek-e szankciók.
Nicola Sturgeon a Skót Nemzeti Párt éves kongresszusán beszélt erről.
A CDU-hoz közel álló Andreas Rödder történész Budapesten tartott előadást. Szerinte az illiberalizmus nem lehet követendő út, és Brüsszelnek fel kell ismernie, nem glogális játékos.
A francia biztosjelölt elutasítása után egyeztetett a legnagyobb frakciók vezetőivel.
Az EU nyilatkozatának blokkolásáról azt mondta, az uniónak nem kell mindenbe beleszólnia.
Évek óta szó van róla, rengeteg vita után most körvonalazódik a megoldás, Macron örülhet.
A tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa csatlakozna a GRECO-csoporthoz, amelynek jelentéseit a magyar kormány el akarta titkolni.
A pápaválasztó testület létszáma 128 főre változott, köztük már kisebbségben vannak az európaiak.
Ez pénteken derült ki bíróságra beadott kormányzati dokumentumokból, ellentmondva Johnson eddigi kijelentéseinek.
Csehországban már csak 2 százalék a munkanélküliség, Németország 3,1 százalék.
Négy éve húzódó ügy végére tett pontot az Európai Bíróság azzal, hogy a cégnek adott igazat
A kormány támogatná, hogy 100 liter tömény szeszt bárki adómentesen főzhessen vagy főzethessen az EU-ban.
A kiszivárgott hírek szerint több ország is átvenne tengeren érkezett menekülteket. Magyarország semmi ilyesmit nem támogat.
Így már szinte biztos, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetője vezetheti az uniós vádhatóságot.
Nyár végén hatalmas összegben utalt támogatási pénzeket az EU, miután sikerült a kormánnyal megállapodni pár vitás pályázatról.
Összesen 43 milliárd forintot.
Ha az Európai Unió nem segít neki gyanús szíriai tervei végrehajtásában.
A finn kormányfővel találkozik azok után, hogy teljes testes letámadást indított a kormány és a kormányhoz közel álló sajtó Finnország ellen.
Történelmi mélypontjához közelít a nemzetközi hírek miatt gyengélkedő forint.
Formálódik az új Európai Bizottság, de a határidő ellenére nem teljes a névsor. Van, aki karácsonyi dalokat énekelt fel, a legfiatalabb 28 éves, klinikai pszichológus is bekerülhet az uniós kvázikormányba. Mások villogó céltáblaként ülnek majd az EP-s meghallgatásukra.