Nem adta ki a lakcímnyilvántartási adatokat, törvényt sértett a Belügyminisztérium
A jogerős döntés értelmében a Belügyminisztériumnak november közepéig közzé kellett volna tennie az adatokat. Nem sikerült.
A jogerős döntés értelmében a Belügyminisztériumnak november közepéig közzé kellett volna tennie az adatokat. Nem sikerült.
Óvodákat is feltérképezett az Iszlám Dzsihád megbízásából a 10 éve amerikai állampolgárságú férfi.
Idős embereket hívogatott azzal a történettel, hogy hozzátartozójuk balesetet szenvedett, és sürgősen pénzre van szüksége.
Első fokon életfogytiglanra ítélték a kenézlői kettős gyilkosság elkövetőjét.
Tábor Viktor azt állította, 2 milliárdért elintézi, hogy csökkenjen az étolaj áfája. A bíróság szerint csak hazudta, hogy vannak fideszes kapcsolatai.
Az ítélet szerint ittas, eszméletlen lányok megerőszakolását videóra is vették.
Első fokon öt év börtönt kapott az a férfi, aki féltékenységből bedühödve gyereke anyjára támadt Zagyvarékason tavaly áprilisban. Az ítélet nem jogerős.
Duckenfield ellen gondatlanságból elkövetett emberölés volt a vád. 26 évig hazudott.
A beszerzés után lerobbant a tiszaföldvári pár autója, így inkább helyben elfogyasztották a szert. Hajnalban a polgárőrök ébresztették őket.
A hét férfi fegyverhez juttatta a terroristákat, akik 22 embert öltek meg a 2016-os támadásban.
Állítólag Spanyolországban van, ezért nem biztos, hogy ezúttal tényleg börtönbe megy.
A 62 vádlottas, szövevényes ügyben másod- és harmadrendű vádlottként 4, illetve 3 évet és vagyonelkobzást kaptak.
Az áldozattal előbb a kocsmában szólalkoztak össze, majd a férfit késekkel és bozótvágóval vagdosták szét társa szeme láttára.
A bicskei gyermekotthon igazgatóját szexuális visszaélés miatt jogerősen már elítélték. Kényszerítés miatt még 2 év 3 hónapot kapott.
Az ázsiai gepárd védelmében kampányoltak, de Irán szerint kémkedtek és együttműködtek Amerikával.
A korábban fideszesként, majd a Fidesz jelöltjével szemben, függetlenként is nyerő Nagy Szilárdot sikkasztás miatt ítélték el.
2015-ben az Üllői úton történt baleset után az elítélt sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Ez az első ítélet, amely kimondja Tarsoly Csaba felelősségét. A döntés nem jogerős.
2013-ban lépett fel egy trafikos és ismerőse erőszakosan két csókolózó férfival szemben.
Járni akart a kiskorú lánnyal, de az csak barátjaként tekintett rá. Az ítélet nem jogerős.
A korábban 11 évre ítélt orvos azt állítja, sérültek a jogorvoslathoz való alkotmányos jogai.
A vádlott betörés közben megölt egy 61 éves nőt, nem sokkal később pedig egy 69 éves férfit életveszélyesen bántalmazott.
A 40 éves nő olyan kozmetikai termékeket fecskendezett a jelentkezők bőre alá, amiket csak külsőleg lehetett volna alkalmazni.
Bosco Ntgandát háborús és emberiesség elleni bűnök miatt ítélte el Hága.
Az elsőfokú ítélet ellen mindenki fellebbezett.
A spanyol bíróság szerint azért nem történt erőszak, mert a lány nem tudta elutasítani a szexuális kapcsolatot. Százak tüntettek az ítélet ellen.
Áprilisban megütött egy férfit. Az ír ketrecharcos bűnösnek vallotta magát a bíróságon.
A 41 éves N. Tibor 35 késszúrással végzett volt élettársával még 2017 őszén.
A bíróság szerint testi sértés bűntettében bűnös. A férfit korábban már kétszer felmentették. Az ítélet most sem jogerős.
Hét év fegyház, első fokon.
Hazudott a Fidelitas a szórólapokon, megsértve Botka László több munkatársa jó hírnevét.
Vesztegetés miatt. Balogh fiktív rendezvényeket akart lepapírozni, a pénzt pedig megtartani.
A férfi egy kutyakajás zsákba rakta az egyhetes kölyköket, víz és élelem nélkül.
Három és fél év börtönre ítélték első fokon Nyírpilis vezetőjét. Kétszer is eladott egy üresen álló házat, boltjában ötven százalék feletti kamatra adott hitelt. Az évek óta tartó büntetőeljárás nem zavarja a szavazókat.
Az egyik áldozatát szexuálisan bántalmazta, majd meg is ölte.
4518 felvétel volt a tatabányai férfi lakásán.
A volt valóságshow-szereplő az utolsó szó jogán sírva mentegette magát a bíróságon.
A Mohamed-karikatúraverseny miatt akart bosszút állni a 20 éves afgán férfi.
A Franciaországban született nő és társa csak rosszul választott anyagot, ezért nem sikerült robbantania.
34 nyugtatót vett be a baleset előtt, most börtönbüntetésre ítélték.
Az abaújszolnoki vádlottak 12–20 évet kaptak.
Vegyiáru-üzletekben kapható anyagokból gyártották a drogot egy tanyán.
A rapper vádalkuval próbálja elérni, hogy jövőre kiszabadulhasson.
A 20 éves férfi öt éve élt Ausztriában, erőszakos cselekményekért korábban is felelősségre vonták.
A bíróság szerint tekintélyét használta fel, hogy a kiskorúakkal szexuálisan kapcsolatot létesítsen.
Két társával egymást is átverték. Kétszáz befektetőt tévesztettek meg ötszázalékos kamatot ígérve.
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a kiskorúakat arcon és hátba lövő férfi enyhítésért fellebbezett.
A futballklub megfellebbezi a Sala-döntést.
Egy szilveszteri veszekedés fajult el durván, a férfi végül megfojtotta az apját.
Az ítélet nem jogerős. A polgármester ezért az önkormányzati választásokon is indul majd.
Egy cipőfűzővel ölte meg 19 éves barátnőjét, aki nem támogatta a fogolyszökésben.
Hat év után, a hatóság döntését felülírva a bíróság kimondta: Alekszej Torubarov politikai üldöztetés áldozata lenne Oroszországban. A döntés hatással lesz a magyar menedékkérelmek elbírálására is.
Bosszúból támadt a francia bulldogra, miután testvére ruháit elégette, holmijait összetörte Hernádon.
Arda Turant a szexuális zaklatás alól felmentették, de két másik vádpontban bűnös.
A 49 éves férfit júliusban és augusztusban is szexuális visszaélés miatt ítélte el a bíróság.
A nő azért vált hajléktalanná, mert csalás áldozata lett, de kártérítést eddig nem kapott.
Az idősebb Burka már bevonult, fia a behívóját várja. Pedig úgy számoltak, hogy már rég leülték büntetésük kétharmadát.
Megvizsgálta a bíróság, miért vált vérengző gyilkossá a tinédzser és kiderült: anyja súlyosan elhanyagolta és veszélyeztette fejlődését.
Megszületett az első fokú ítélet a chemnitzi késelő ügyében.