Mégsem szabadulhat a terrorizmus vádjával elítélt Szőcs Zoltán
Súlyosbították Brassóban a 64 vármegye vezetőinek ítéletét.
Súlyosbították Brassóban a 64 vármegye vezetőinek ítéletét.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke nem tudja elképzelni, hogy magyarországi templomokban választási felhívások hangozzanak el.
Az apa azt mondja, a felvételt ő készítette nevelési célzattal, hogy megmutassa az anyának.
Soós Zoltán független magyar jelöltnek 12 román ellenfelével kell megmérkőznie a szeptember végi választáson.
Az Árpád-kori templomot mintegy 165 millió forintból újították fel, főként uniós forrásból.
A városból 1944-ben elhurcolt több mint 7500 zsidónak emléket állító szobrot a hétvégén rongálták meg ismeretlen tettesek.
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
Hiába fellebbezték meg az ügyészi rendeletet, ezért ombusmanhoz fordul az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
A román ügyészség vádemelés nélkül lezárta a nyomozást az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly június 6-án történt erőszakos cselekmények ügyében.
A székelyföldi és erdélyi Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt két éve ítélték el öt évre azzal a váddal, hogy Kézdivásárhely főterén robbantani akartak.
Mint oly sok természeti képződmény esetében, a Gyilkos-tóhoz is fűződik egy különleges legenda.
Egyedülálló természeti képződmények, amelyek lenyűgözik a kirándulókat.
Marian Cucsa elmondta, nem volt veszélyben az állam épsége, amikor az elnök Erdély kiárusításával vádolta az ellenzéket.
Szociológusok olyan nőket kérdeztek meg, akik a kijárási korlátozások alatt is otthon dolgoztak, miközben gyermeket neveltek.
Egy 2018-ban végzett felmérés szerint már csak a kastély kilenc százaléka állt. Az elmúlt napok esőzései után omlott össze a maradéka.
Igazi csodavilág elevenedik meg az erdélyi kis völgyben, ami télen és nyáron is felfedezésre csábít.
60 éve nem volt ekkora eső júniusban. A kislány több mint 24 órája esett a megáradt Szebenbe.
Fotótér néven új tartalomszolgáltatást indított az Országos Széchényi Könyvtár.
Az Országos Széchényi Könyvtár két értékes gyűjteményét digitalizálta Trianon 100. évfordulója alkalmából. Sajnos, a fényképek ezúttal sem lettek közkincsek.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter Bogdan Aurescuval, a román külügyminiszterrel tárgyalt Bukarestben.
Bár az SZNT kezdeményezéséhez összegyűlt az egymillió aláírás, országonként nem lett meg elég aláíró.
Nem csupán a régi képek és történelemkönyvek nézegetésével lehet visszarepülni az időben.
A minisztérium szerint egy kórháznak kellett segítség, és a hazai egészségügyben most még van erre kapacitás.
A II. Rákóczi Ferenc úton járkált, amikor közbelépett a hatóság, meg a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület
Misztikus jelenségek, véres történelem, kísértő szellemek - ezek az erdélyi szellemtanyák egészen hátborzongatóak.
Sütő András évtizedekig főszerkesztette az Új Életet, az író hagyatékából egy sor riportfotó került elő.
Másodszor próbálják az őshonos nemzetiségi jogokat egy uniós eszközzel megvédeni.
Verespatak az Erdélyi-érchegység bányafalva, amely újra felkerül a világörökségi javaslati listára.
Közben Erdélyben is megjelent a fertőzés. Romániában 8200 ember van otthoni karanténban.
Ferenc pápát idézte az új gyulafehérvári érsek, Kovács Gergelyt Orbán is köszöntötte.
Csúcsra pörgött a migránesellenesség az erdélyi magyar városban.
Szaplonca vidám temetőjében a fejfák humoros feliratokat kaptak.
Erdély télen fehér csodaországgá változik.
Erdélyben egymást érik a kincsek az épített emlékektől a kulturális gyöngyszemekig.
Ismét 10 magyar is bekerült Románia 300 leggazdagabb embere közé.
Elragadó kastélyok és várak, amik télen sejtelmesebb hangulatot árasztanak.
Erdélyt is elérte a klímaváltozás.
20 milliárd forintnyi támogatásról van szó, a román fél azt kéri, vonják be őket és ne diszkrimináljanak.
A Hargitai önkormányzat elnöke szerint a túl nagy bürokrácia miatt nem tudják kezelni a kialakult helyzetet.
Bánát gyöngyszeme a csodaszép Bigéri-vízesés a Néra-szurdokban.
A 19 éves nő állapota súlyos, a román hatóságok gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt nyomoznak.
Szombat este ütötték el az állatot, de csak vasárnap délután kapták meg a kilövési engedélyt. Felelősségre vonják a megyei vezetőt.
A minisztérium nem válaszol, mi legyen az állattal.
A Transzfogarasi út Erdély álomszép sztrádája, amit világszerte csodálnak.
Maros megyében holtan találtak egy pásztort medvetámadásra utaló sebekkel.
Kökös középkori temploma és a mellette álló harangtorony hároméves felújításon esett át. Freskók is előkerültek.
Egy pickup, medvék, természeti szépségek, katasztrófák, cigánypaloták, szép utak, ez mind belefér 2000 kilométerbe. Meg egy nagyon erős BMW is.
Jogerősen megsemmisítette egy romániai bíróság a megnyitásához szükséges területrendezési tervet.
Mesés környezet és impozáns épületek várnak az öreg kontinens több pontján is.
Brassó egy megtestesült, színes történelemkönyv, ahova vonattal is egyszerű eljutni.
A lakóknak ki se kellett költözni, a vontatás közben áram, víz és telefon is volt végig. Mindez 1987-ben történt, Erdélyben.
Tusványoson kérdeztük a határon túli fiatalokat a Fideszről. Volt olyan, aki szerint Mészáros Lőrinc gazdagodása is a nemzetépítés része.
Az erdélyi Brassó megye legszebb nevű települése Mese.
És létrejön a közvetlen légiközlekedés Magyarország és Tatárföld fővárosa között.
Az oktatási, a sport-, illetve az egyházi szervezetek voltak a 90 milliárd forintnyi támogatás fókuszában.
Egy román fotós csodálatos képeken mutatta meg szülőföldje szépségét.