Varga Judit: Beismerő vallomást tett Donáth Anna
Az igazságügyi miniszter is arról a videóról osztott meg posztot, amelyről Deutsch Tamás azt mondta: az új őszödi beszéd.
Az igazságügyi miniszter is arról a videóról osztott meg posztot, amelyről Deutsch Tamás azt mondta: az új őszödi beszéd.
Félreértés ne essék – mondta a volt kancelláriaminiszter.
A kultúráért felelős miniszteri biztos közösségi oldalán foglalja össze, mik a magyar haladó újságírás ismérvei.
A Magyar Szocialista Párt közösségi oldalán tette közzé a hírt.
Harminc éve, a rendszerváltás óta Rafał Gaweł az első lengyel, akinek kedvezően bírálták el a kérelmét.
Általában műsora stúdiójából sem kell kivonulnia, hogy hallasson magáról. Nehéz eldönteni, melyik eset bicskanyitogatóbb.
Kihívásként éli meg, amit mások a kudarcának tartanak.
Avagy: mi a közös a politikusokban és Gábor Zsazsában?
Szerinte csakis együtt menthetjük meg magunkat
A jelszavaknak lelkük van. De ami még fontosabb: retorikai szabályszerűségeik is.
Soós Zoltán független jelölt elsöprő győzelemmel szerezte meg mandátumát, már a győzelmi beszédét gyakorolja az új polgármester. Bukarestben a jobbközép leváltotta a baloldal főpolgármesterét.
Oszkó Péter után a volt miniszterelnök is cáfolja, hogy momentumos jövőt tervezne.
Még meg sem száradt a tinta a szavazólapokon, Olaszországban máris fellángolt a belpolitikai vita arról, hogy ki kinek adja át az irányítást.
Szerinte folytatódni fog az a tendencia, hogy sokan jönnek ide Nyugat-Európából, egész kistelepüléseket vásárolnak fel.
Coolest Hungarian feliratú maszkja van már.
Az ellenzéki pártok szétszedték Orbán Viktor napirend előtti felszólalását az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján.
A mindennapokra egyre inkább hatással lévő politika a romantikus kapcsolatokat sem kíméli.
Programsorozat és kampány indul, hogy megmutassák a szakma felkészültségét járványhelyzet idején is.
A területi szövetség elnökét hivatalosan még nem értesítették.
Az átlag üzemanyagfogyasztás többszörösét autózták el a honatyák az elmúlt hónapokban.
A Fidesz azt állította, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi médiában 30 millió forintot költött hirdetésekre, ennek jelentős részét fővárosi büdzséből. A cáfolat nem váratott magára.
Pénteken dördül a startpisztoly és szeptember 27-ig versenyezhetnek egymással a romániai pártok és független jelöltek az esedékes helyhatósági választásokon.
Josip Broz Tito életvitele fényűző volt, kisajátított egy szigetcsoportot az Adriai-tengeren.
Az MSZP képviselője szerint ha a fotója nem egy meccsen, hanem egy strandon vagy egy étterem teraszán készül, nem kap annyi kritikát.
Rose McGowan és Alyssa Milano politikai nézetei nem nagyon egyeznek, a dolog pedig durva személyeskedésbe torkollott.
Több mint ötvenen írták alá a nyílt levelet, ami arról szól, hogy át kellene alakítani a szerzői jogok rendszerét.
Eredetileg a kijárási tilalom ellen mentek utcára Szerbiában, csak később csapott át a tüntetés a rendszer elleni megmozdulásba.
Malaccal teljes éveink című legújabb kötetéről beszélgettünk a Kossuth-díjas íróval.
Bár az anyós önmagában nem lehet szitokszó, azért nem véletlenül születtek az anyósviccek.
Kelemen Anna most az Azonnali című politikai lapnak nyilatkozott, többek között azt, hogy már nem zavarja, ha lekurvázzák.
Amerikában sokáig tartotta a magát a mondás, hogy azoknak a nőknek, akik a kongresszusba akarnak jutni, a legjobb férj a halott politikus férj.
A New York Times szerint a vuhani orvosok karácsony óta próbáltak szólni, hogy baj van, de a politika közbeszólt.
Honnan fogjuk tudni, hogy mikor hazudnak nekünk?
Gyengül a helyi politikusok tekintélye, növekszik velük szemben a türelmetlenség.
Számos fontos témát érintettünk idén is. A legjobb interjúinkból válogattunk.
A botok már nem csak igazi emberek képeit lopják el, hanem deep fake-eket is használnak, hogy beálljanak például Trump mögé.
Kim Jodzsong Észak-Korea legbefolyásosabb nője, mégis keveset tudni róla.
Javarészt pornóvideókra használják a videomanipulálás legújabb és legijesztőbb technológiáját. Az áldozatok szinte kivétel nélkül nők. Eljöhet vajon a politikusok nagyipari lejáratásának ideje is?
Anélkül is meg lehet vitatni dolgokat, hogy egymás torkának esnétek.
Válaszul arra, hogy a Facebook nem fogja ellenőrizni a fizetett politikai hirdetések tartalmát.
Kanadában is választás lesz hamarosan: Pamela Anderson a zöld párt jelöltjét támogatta egy kis főzőcskézéssel.
Politikai botrányok jönnek-mennek, de ez volt az egyetlen olyan ügy, ami lemondásra késztetett egy amerikai elnököt.
Egyre szembetűnőbb, hogy a nyugdíjas korúakból áll a politikailag legaktívabb társadalmi réteg. Ennek van egy egyszerű oka: a politikusok megtanulták, hogyan kell kihasználni őket.
A-listás hollywoodi sztárok támogatják a főpolgármestert? Tarlós kampánylapja megtévesztő módon használ fel többéves nyilatkozatokat, Angelina Jolie ügynöksége értetlenül áll az eset előtt.
A világ legjobban fizetett színésznőjét akaratán kívül darálhatta be a KESMA propagandagépezete.
Rana Ayyub indiai újságírónő saját bőrén tapasztalta meg a hatást.
Sajátos stílusában, egy mellhangsúlyos fotóval kísérve fejtette ki politikai nézeteit.
"Bővítsük ki a sportfogadás lehetőségeit és akár fogadhassunk az önkormányzati választások befutójára is,így sokkal izgalmasabb lenne"- írta.
Kínában 35 éven keresztül nemkívánatos volt a többgyermekes család, és ez az egész országra rányomta a bélyegét.
Történészek szerint az ókori demokráciaeszmény igazából soha nem valósult meg.
Még mindig nagy a harc, hogy ki legyen az Egyesült Királyság új miniszterelnöke.
Elindította kampányát Márki-Zay Péter mozgalma. Szerintük ha a közép- és nagyvárosok negyedét-harmadát megnyerik, az elvezet az Orbán-rendszer bukásához. Sok lúd nem győz disznót, de MZP-ből jó lenne még háromezer. Riport.
12 kifogás cselekvés helyett – így cáfold meg őket.
Az Európai Uniót ismerni mára már az alapműveltség része.
Húsz éve nem volt ilyen magas az átlagos részvételi arány az EP-választáson - jelentették be Brüsszelben. Mutatjuk a 2019-es eredményeket!