19 56 – El Clásico az Aranycsapat legendáival
A focisták a Realnál és a Barcánál találták magukat 56 után, a pólósok pofon miatt magyarázkodhattak, előzőleg Szepesi aggódott.
A focisták a Realnál és a Barcánál találták magukat 56 után, a pólósok pofon miatt magyarázkodhattak, előzőleg Szepesi aggódott.
Andrej Csikatilo, a hidegvérű sorozatgyilkos felesége állítólag mit sem sejtett férje kettős életéről.
Hruscsov ugyanezen a konferencián cipőjével verte az asztalt.
Az építészszövetség pályázatot írt ki az épület újragondolására, a kommunisták provokációt kiáltanak.
Sztálin parancsára FBI ügynököknek öltözött KGB-s orgyilkosoknak kellett volna végezniük John Wayne-nel, ő maga segített leleplezni az akciót.
Az orosz ügyészség azt állítja, megoldották a kilenc ember halálával járt 1959-es Gyatlov-rejtélyt.
A sarkköri kutatócsapat orvosa először diagnosztizálta, majd megműtötte saját magát.
A legendás Blackbird előállításához csak a riválistól lehetett beszerezni az alapanyagot. Ehhez persze kellett némi trükk is.
Szovjetek fúrtak óriási lyukat a talajba, húsz éven át ők tartották a rekordot.
Mihail Gorbacsov már nem volt fiatal, de kellett neki a pénz. De pizzát enni "volt államfő" címke alatt már nem volt hajlandó.
Nem az olaszok, hanem az amerikaiak segítették az első nagy autógyár létrejöttét a Szovjetunióban. Egész pontosan Ford.
És még csak nem is kellett két teherautó, hogy szállítani lehessen. Magyarországon is használták évtizedekig, és az amerikaiak sem tudták feltörni.
Repárszky Ildikó, a Fazekas vezető tanára az ötödik rendhagyó történelemóra keretében a Kádár-korszak kultúrpolitikájával fog foglalkozni.
Milyen volt Kádár személyi kultusza? Mi volt a puritán-kultusz? Mi volt a második gazdaság? Történelemóra a Kádár-korszak gazdaságáról.
Repárszky Ildikó, a Fazekas Gimnázium vezető tanára a harmadik rendhagyó történelemóra keretében a Kádár-korszakkal fog foglalkozni.
Repárszky Ildikó, a Fazekas Gimnázium tanára beszél a Charta 77'-ről és a lengyel Szolidaritásról is.
Ma 13 órakor Repárszky Ildikó tart órát a hidegháború végéről, amire általában alig jut idő az év végi hajrában.
Egészen máshogy néz ki, amikor Barbie és Ken nem a malibui luxusvillájukban tengetik az életüket.
A marhavérből készült Hematogen szelet igazi szovjet relikvia. Azt persze nem feltétlenül tudták a gyerekek, hogy pontosan mit is esznek.
Szerinte a lengyelek felelősek a háborúért, nem a Szovjetunió. Varsó élesen tiltakozik.
A szovjet–amerikai kettős ügynök semmitől sem félt, és bátran állt a kivégzőosztag elé is.
Hetven év után fény derült a Manhattan-terv titkait ellopó szovjet kémcsoport negyedik tagjának kilétére. Oscar Seborer egész családja kémkedéssel foglalkozott, ő volt a népmesei legkisebb, de legügyesebb fiú.
Az egykori SZU határain kívül az oroszul tanulók száma huszadára esett vissza, de az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában nőtt.
Az 1933-as nagy éhínség több millió áldozatot követelt. Sztálin erre úgy reagált, hogy felépítette a szovjet pezsgőbirodalmat.
Egész nap protokollmentes megemlékezés lesz az Új köztemető 301-es parcellájánál.
A Halott kéz nevű rendszer kicsit olyan volt, mint a Terminator-filmek Skynetje. A célja a totális elrettentés volt, és nem tudni, vajon ma is működik-e valamiféle utódja.
Hajdanán menekültek onnan az emberek, most özönlenek vissza a turisták - döbbenetes átalakuláson ment keresztül a csernobili atomerőmű környéke.
A még életben lévő szovjet törvényeket érvénytelenítik, csak a felsorolásuk 1992 oldal.
Miközben az egész világ azon töri a fejét, hogyan váltsa ki a fosszilis üzemanyagokat, Kuba ezt már 30 évvel ezelőtt megcsinálta. A Szovjetunió összeomlása után kényszerből kellett átalakítani a gazdaságot, de a kutatások azt mutatják, hogy a nép jól járt az ország zöld fordulatával.
A most publikált képeket egy amerikai nő csinálta, aki 1984-ben, 23 évesen ment el Leningrádba. Szerelmes is lett egy szovjet rocksztárba, évekre kintmaradt.
Meg Ronald Reagan keménykedése a szovjetekkel a hidegháború közepén, és pár feloldott hadi titok.
Putyin Oroszországa tökéletesen úgy működik, mint a kommunista Szovjetunió: a hazugságok mocskában, ahol a hiúságok atommáglyáján az emberélet nem számít.
Valahogy mégis csak meg kell védeni egy békés célú katonai bázist. Akkor meg miért ne legyen ott atomfegyver és radioaktív lézerágyú?
A Szovjetek Palotája végül a háború miatt nem épült meg, az acélvázából fegyverek lettek, a helyén pedig fűtött szabadtéri strand.
A szovjetek a végsőkig tagadták, de rengeteg pénzt és erőforrást pumpáltak a meghiúsult kilövésekbe.
A közhiedelemmel ellentétben a katasztrófa nem ért fel egy második Hirosimával - éppen az HBO sorozatában bemutatott, önfeláldozó módon küzdő hősök miatt.
A Szovjetunió végnapjainak elképesztő összeesküvés-elmélete, amit a mai napig emlegetnek.
Szergej Krikaljov a Mir űrállomáson dolgozott, amikor szétesett a hazája. Oroszként tért vissza.
A történet, mely A vörös ügynök című filmet inspirálta.
A norvég partoknál talált orosz beluga esete egyáltalán nem egyedülálló. De tengerészeket mentő, játékos állatok vagy mérgezett tűkkel felfegyverzett úszó gyilkológépek-e a hadi tengeri emlősök?
Nem csak a Mars lehet „vörös”.
Még a sugárfertőzöttek unokáiban is jelen vannak az újra és újra kiszabadult radioaktív szennyeződés okozta mutációk.
Dmitrij Jazovot a litván függetlenségi mozgalom ellen elkövetett atrocitásokért ítélték el.
A szovjet Marija Oktyabrszkaja rövid idő alatt őrmester lett a Vörös Hadseregben, végül a fronton halt meg.
A Szovjetunió megszűnése után Békési Ilona évekig hontalanként élt Szegeden, ám az államfő méltányosságot gyakorolt ügyében.
Sötétben, észrevétlenül suhanva bombázták a németeket, nagy szerepük volt a második világháború megnyerésében. Pedig nem voltak éppen elkényeztetve.
Ezeken a helyeken ritkán jár fotós - mintha megállt volna az idő Kirgizisztán településein.
Évtizedekig méricskélték a nyugati városok minden utcácskáját, az elhárítás orra előtt. Néhány térképüket még ma, a GPS korában is használják.
A Kozmosz-482 eredetileg a Vénuszra küldött volna leszállóegységet, de meghibásodott és nem tudta elhagyni a Föld körüli pályát. Még az idén lezuhan, de nem tudni, hová.
Alekszej Mareszjev súlyos sérülésekkel 18 napon át küzdött a vadonban az életéért. Megmentették, amputálták, és ment is vissza nácikra vadászni.
Középkorú, szemüveges, impotens egykori tanár, jó kommunista volt Andrej Csikatilo. És egyben a Szovjetunió leghírhedtebb sorozatgyilkosa. A hazug rendszer a szadista férfi kezére játszott abban, hogy 12 éven át büntetlenül vadásszon gyerekekre és felnőttekre. Több mint ötven áldozata volt, 25 éve végezték ki.
A 60 éve meztelenül megfagyott, megcsonkított túrázókról a jetitől a KGB-ig csak találgatnak.
A célzással viszont voltak gondok. És a Világűr szerződést is sértette.
1985-ben vette át az igazolványt, amivel ki-be járhatott az NDK állambiztonsági hivatalaiba.
A sztálini rendszer leleplezője alaposan meghökkentette a Nyugatot azzal, hogy nem minden szovjetellenes demokrata. Ma lenne 100 éves Alekszandr Szolzsenyicin.
Neve - vagy inkább frizurája - futótűzként terjed a közösségi oldalakon, és mindenki arra kíváncsi: vajon hogyan csinálja?
Kémtörténetekbe illő felfedezés, ami Ungváry Krisztiánhoz került: Rákosi sorsának ismeretlen részletei és a száműzött diktátor levelezése egy rejtélyes műbőr táskából.
A CV–1 formatervét egy hetvenes években gyártott szovjet kombi ihlette.
50 éve a Varsói Szerződés tagállamai tankokkal tiporták el a prágai tavaszt, Alexander Dubcek csehszlovák reformkísérletét. A bukás bebizonyította, hogy egy diktatúrának nem lehet emberi arca.
Ki másnak jutott volna eszébe nukleáris fegyverrel tüzet oltani, mint a Szovjetuniónak?