Amerikai gyógyszerügyi hatóság: különleges fecskendőkkel akár többször is lehet oltani
Sajnos azonban ezek nem mindenhol elérhetőek.
Sajnos azonban ezek nem mindenhol elérhetőek.
Gyártási gondok jelentkeztek az európai ellátási láncban.
A legtöbb helyen egyelőre csak a felnőttek oltásával számolnak.
Kemény adok-kapok várható a ma kezdődő EU-csúcson.
Kétmillió beoltott, de a járvány mégis terjed.
Összesen a Pfizer-oltóanyag Japán lakosságának a felére elég.
A kutatók azt vizsgálták meg, hogy a Pfizer–BiontTech vakcinájával történő beoltást követően milyen sűrűséggel jelennek meg az antitestek a vérben.
Az új fertőzések száma azonban csökken, és már 4,7 millió adagnyi vakcinát adtak be.
A kevés vakcina új oltási forgatókönyvet szült a szigetországban.
A brit miniszterelnök nyilatkozata szerint az Egyesült Királyságban percenként 140-en kapják meg a koronavírus elleni oltást.
A sziráki labor termékeit annak vizsgálatára alkalmazzák, hogy milyen sejtekben, szövetekben szaporodik a vírus.
A korlátozás minden európai országot érint, viszont azt ígérik, hogy a szükséges bővítés után jóval több oltóanyag készülhet.
Ha a darabszámot nézzük, az USA-ban és Kínában van a legtöbb beoltott.
A svédeknél az idősotthonok lakói és dolgozói élveznek előnyt.
Átmeneti izomláz, zsibbadás, pirosodás kialakulhat.
1188 ember az elmúlt 24 órában.
További oltóanyag-beszerzésről egyeztek meg a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal.
Hans Kluge, a WHO vezetője igyekezett lebeszélni a kormányokat erről.
Az oltóanyagra rosszul reagáló 21 ember átlagéletkora 40 év volt.
Az olaszok három hónapja élnek újra korlátozások között, ennek ellenére nem csökken a napi halottak száma és a járványgörbét sem sikerült laposítani.
A BioNTech és a Pfizer által közösen fejlesztett vakcina második adagját több ország is késleltetni akarja.
Lazítás pedig nem lesz a koronavírus elleni védekezésben – tette hozzá.
Az Egészségügyi Világszervezet az oltóanyag méltányos elosztását támogatja.
1,3 milliárd adagot szállítanak jövőre világszerte.
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi új betegszámot, 41 ezret hétfőn jelentették.
Különleges ládában tíz, hűtőben öt napig bírja az oltóanyag, amit interneten vagy patikában nem, csak az állami oltópontokon lehet megkapni.
A cég szerint a hőmérséklet-szabályozási logisztikai fennakadás mára már meg is oldódott.
Galgóczi Ágnes szerint eddig 1094 egészségügyi dolgozó kapott védőoltást. Amit annak is javasolnak, aki már átesett a fertőzésen.
Már kiszállították az első adagokat a speciális futárok.
Elsőként a Dél-pesti Centrumkórházba érkezett - erről videót is posztolt a kormány -, onnan szállítják át a kijelölt 4 másik oltópontra.
A következő három hónapban mintegy 2,3 millió ember beoltását tervezik a mediterrán országban.
A legnépszerűbb kínai oltóanyag 86 százalékos hatékonyságú.
A megválasztott elnök igyekszik elöljárni a jó példával.
Az Európai Bizottság valószínűleg még ma este rábólint a döntésre.
Wollak István a southaveni kórház intenzív osztályának vezetőjeként kapta meg a vakcinát. Az Indexnek beszélt a tapasztalatairól.
Az ötezer dózisból először az idősotthonban élőket oltják be.
Mindenkit az érdekel most, hogy milyen minőségű, mennyiségű vakcina érkezik hozzánk, és mikor. Kik kaphatnak belőle és mennyibe kerül? Szájbarágó!
A dolgozónak korábban nem volt semmilyen érzékenysége, azonban az oltást után 10 perccel allergiás reakciókat − kipirulás és légszomj− figyeltek meg.
Karácsonyra engedélyezheti az európai hatóság az oltóanyagot, ami napokon belül eljuthat az oltóközpontokba.
A Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának használatát a múlt héten engedélyezték a szunnita királyságban.
A Fosun előlegként 125 millió eurót fizet ki a BioNTechnek december 30-ig.
Az Európai Gyógyszerügynökség december 21-én rendkívüli tanácskozáson fog dönteni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának engedélyezéséről.
Németországban az engedély kiadása után legfeljebb három-négy nappal megkezdődik az oltások beadása.
Az oltás helyén például némi pirosodás és duzzanat volt megfigyelhető.
A világon negyedikként engedélyezték itt a Pfizer/BioNTech-vakcinát, amelyből a mexikói állam múlt héten 34,4 millió dózist rendelt.
Donald Trump amerikai elnök többször is támadólag beszélt az FDA vezetőjéről, mióta Nagy-Britanniában már engedélyezték az oltóanyagot.
A BioNTech szerint hozzáfértek a dokumentációjukhoz az Európai Gyógyszerügynökség honlapját feltörő hackerek.
Két egészségügyi dolgozónál jelentkeztek először az allergiás tünetek.
Az idősek örülnek a védőoltásnak, a szkeptikusokat pedig meggyőzi majd a kormány.
Az észak-amerikai ország 76 millió dózist kap.
Ehhez pedig be kellene szállni a Szputnyik klinikai vizsgálatába. Valamiért ezt most belengette a kormány.
Szakértők szerint biztonságos és hatékony az AstraZeneca és az egyetem közösen fejlesztett oltóanyaga a koronavírus ellen.
Hogy Bahreinben mikor kezdik meg az oltási kampányt, egyelőre nem tudni.
Szijjártó Péter külgazdasági miniszter ismertette a Schott Hungary fejlesztését.
Csütörtökön késő este futott be a Pfizer/BioNTech oltóanyaga, amit már a jövő héttől használnak.
A szerb kormányzat azt szeretné, ha az emberek tudnának választani.
Első körben ötmillió embert olthatnak be.
Az alkalmazottaikat igyekeznek megóvni a vírustól ezáltal.
Magyarország már 6 és fél millió adagot lekötött az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem oltóanyagából.