Erdő Péter: A krisztuskövetők egymás iránti szeretete jel a világ számára
Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, a program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.
Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, a program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza.
A Jobbik közölte: hiába akarják a NER érdekében tevékenykedő emberek szándékosan félremagyarázni a párt álláspontját.
Általa narrált hangoskönyvet adott közre családja.
A németországi Herford városában 150-en vettek részt egy vallási ceremónián.
A középkori iszlám kórházak nyújtotta szolgáltatások messze meghaladták az európaiakét.
Egy csípőideg gyulladt be az egyházfő jobb lábában.
Az evangélikus egyház elnök-püspöke szerint az idén csöndesebben, sallangok nélkül, de talán hitelesebben lehet ünnepelni.
A református püspök összegezte a koronavírus-járvány tapasztalatait.
A bíboros szerint a válság növelte az emberek igényét a hitre.
Ahogy a tömjén és a mirha is. Mai kattintásvadászat-paródiánkban a Jézus születése körüli legendákat járjuk körbe.
A milevskói kolostor pincéjének egy üregében, egy dobozban fedezték fel a szög hat centiméteres darabját.
A volt váci püspök a járvány második hullámáról is beszélt.
A miniszter kiemelte: a kereszténység közösségépítő erejére most nagyobb szükség van, mint valaha.
Ha elengedik, Szavan Maszihnak menekülnie kell majd a halálos fenyegetések miatt.
A főszereplő, Jim Caviezel mesélt a tervezett filmről.
Az Árpád-kori templomot mintegy 165 millió forintból újították fel, főként uniós forrásból.
Több magyar településen is jegyeznek Szűz Mária-jelenéseket: Máriapócson, Hercegszántón, Máriagyűdön és Máriabesnyőn.
Az európai művészet és propaganda a saját idealizált képére formálta a keresztények megváltóját, és ezt már az egyházban is felismerték.
Fikció, hogy a rákosok nem kapták meg a kezelést, lehet, hogy az emlőrák szűrését halasztották, de annak nincs következménye.
A keresztényüldözés elleni államtitkár, és a KDNP is tiltakozik, petíció is indult a Jézust és Müller Cecíliát együtt szerepeltető rajz ellen.
Világszerte számos szent hely véste bele magát a zarándokok szívébe. Van, ahol ráadásul több vallási központ is összpontosul.
A Nyugatrómai Birodalom bukása után megváltozott az egyház helyzete, és Keleten elkezdett megerősödni Bizánc. Majd jött a kettészakadás
A Nyugatrómai Birodalom bukása után megváltozott az egyház helyzete, és Keleten elkezdett megerősödni Bizánc. Majd jött a kettészakadás
Repárszky Ildikó a kora középkorban kialakuló nyugati és keleti kereszténység sajátosságairól beszél.
Az amishok vallási okokból élnek konzervatív életet a modern Amerika közepén.
Így döntött a brazil legfelsőbb bíróság.
Az ereklye a 7. század óta Rómában volt, most Ferenc pápa ajándékként küldi vissza.
Protestáns gálaesten lépett fel Gulyás, nem sokkal a borkais ügyek után. Szerinte megint támadnak minket. Ráadásul azok is kritizálhatják a képmutatást, akik nem is keresztények.
Sötét hajú, sötét szemű lehetett, mégis számtalan ábrázoláson kék szemű, szőke hajú Jézus. Nem véletlenül.
Legújabb albuma, a Jesus is King sajtóeseményén azt mondta: nem akar több világi zenét készíteni.
Ezért fordítjuk túl gyakran félre a tekintetünket, ha szenvedést látunk.
Interjúnk egy pappal, aki vloggerként egyre híresebb a Youtube-on.
Képeken a csíksomlyói pápalátogatás.
E törekvéseket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint a nagykátaiaké, mondta Nagykátán.
Teréz anya Agnes Gouxha Bojaxhiu néven született 1910-ben.
Jézus utolsó óráiról így emlékeznek meg a Fülöp-szigeteken.
Illik tudni, a húsvét nemcsak a nyusziról szól, vallási alapokon nyugszik.
A katolikus egyházfő szerint az emberiség a pillanat kultúrájának sötétségében tévelyeg.
A Valami Amerikából is ismert színész egy tévéműsor kapcsán beszélt keresztény hitéről, Gera Zoltán futballistával együtt. Íme a videó.
Kár lenne hagyni, hogy ilyen kategóriákkal emberek csoportját fordítsák szembe egymással.
Szerencsére sikerült megfékezni a lángokat a Notre Dame-nál, de ez a tűz így is feltüzelt néhány kormánypárti szervezetet.
„Megkaptam azt kegyelmet, hogy hiszem az Istent” – mondja az 55 éves színész.
A bükki sziklához különleges, vallásos legenda kötődik.
Valakik, valamiért szét akarják morzsolni a helyi közösségeket és elsősorban a keresztény Európát, ideje megvédeni. Gulyás Gergely és G. Fodor Gábor is is harcra szólított a Századvég rendezvényén.
Az Európai Parlament zöldfrakciójának vezetője Orbánnak is üzent. Szerinte Európát nem lehet erődként megvédeni, úgy a gyengeség szimbóluma lenne.
Orosz Lóránt atya válaszolt készségesen a kérdéseinkre. Valószínűleg önnek is meglepetés lesz egy-két dolog, amit mondott.
A keresztények szerint istenkáromlás Isten fiát egy ilyen képregényben ábrázolni.
Kvízünkben tíz dolog védőszentjére kérdezünk rá: tudod a választ?
Elhunyt Baránszki Tibor, aki ezrek életét mentette meg a második világháború idején.
3 ilyet említett, mindhármat szabályozza már az Alkotmány. A nagy rendszerek szerinte "köszönik, jól vannak".
Munkaszüneti napot is elrendelt a kormány.
Ritka és különleges a portré, melyet a bizánci templomban találtak.
Kissé ön-és kormánykritikus interjút adott egy blognak a volt miniszter. Indexezett is.
Amit egy keresztény tematikájú fesztivál zár, hogy megágyazzon a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak.
Újabb óvatos kritika érkezett a NER-en belülről.
A bíboros szerint vitát kellett volna folytatni az egyházakkal és a társadalmi csoportokkal, azokkal is, amelyek nem keresztények.
A kormány egyelőre nem engedi a civileknek, hogy kimenekítsék a bajba jutott embereket.
A húsvét jó alkalom, hogy felelevenítsd Jézus életének fontos eseményeit.