129 találat az Indexről, és 248 a környékéről.
Vége a vasúti razziának
Több mint száz esetben tettek feljelentést, előállítottak 21 embert.
Indul az tavaszi nagytakarítás
Az országos akció célja, hogy a pandémia alatt megsokasodott szeméttől megtisztítsuk a természetet.
Lazackáosz tört ki Tajvanon
Több tucatnyian változtatták meg a nevüket lazacra.
Rajtaütöttek a rendőrök a tizenhárom éves lányt áruló hajdú-bihari pároson
A gyermeket a saját rokonai kínálták pénzért szexuális együttlétekre.
A TEK csapott le a somogyi orvvadászokra
A tilalom ellenére több vaddisznót is kilőttek.
Civil autókkal ellenőrizték a forgalmat Somogyban
Hatvan szabálysértővel szemben intézkedtek.
Vége a razziának, nyolcszáz buszsofőr és teherautós akadt fenn
Február 8. és 14. között 2812 nehéz tehergépkocsit és 181 autóbuszt ellenőrzött a rendőrség.
Kutyaviadal szervezőire csaptak le
Legalább ötven kutyát mentettek meg a további szenvedésektől.
Sztárszínészt győzködnek Michael Bay új akciómozijához
A mentőautóban játszódó akcióthriller egy 2005-ös dán film alapján készül majd.
19 56 – Művészet a barikádok között
Mi köti össze a forradalom alatt utcán heverő ládányi pénzt és a Kálvin téren egykor házfalat betöltő Pataki Ági-portrét? Pillanatképek 1956-ról.
Drónokkal vadásznak a rendőrök a szabálytalan autósokra
Hamarosan az egész országban bevethetik őket.
Családi veszekedésnek indult, TEK-rajtaütés lett a vége
Verekedés, fegyveres fenyegetés és autós üldözés Monoron.
Plakátokon ír a fővárosi vezetés arról, hogy mennyi pénzt von el a kormány a várostól
Eközben Karácsony Gergely Facebook Messengeren szervez kiülős dumálgatást a Lánchíd pesti hídfőjénél, hogy tiltakozzon forrásmegvonások ellen
50 tonna kokaint, 40 hajót, 4 repülőt foglaltak le
A másfél hónapos nemzetközi akcióban 150 embert vettek őrizetbe 26 országban.
Fényűző pompában éltek a droggal kereskedő bűnszövetség tagjai
Volt, aki a bűnügyi felügyeletből terítette a kábítószert. A rendőrség egyszerre 22 helyen tartott razziát, és 23 embert elfogott.
Az idei black friday koronázatlan királya a 317 ezer forintos Bogyó és Babócás gyereklámpa
Az idei fekete péntek sem telt el gyanús, őrült akciók nélkül.
Röhejes marhaság miatt szólták meg C. Ronaldót a Juve-ultrák
Juventus-vezérdrukkereket tartóztattak le, nem kísérik szurkolók a csapatot a madridi BL-re.
A marketing történetének leghülyébb akciója: bónusz repülőjegy a porszívó mellé
Az ajándék hatszor annyiba került, mint maga a termék. 300 ezren jelentkeztek érte, bele is pusztult a cég, ami korábban a porszívók királya volt.
Mi mindent
Mi ebben a nehéz?
Akciófilmbe illő pénzszállítórablást hajtottak végre Olaszországban
600 millió forintnyi eurót zsákmányoltak markológépek és égő kamionok segítségével.
Súlyosan pofátlanra sikerült az idei black friday
Olvasóink leveleiből szemezgetve kiválogattuk a legdurvább megtévesztéseket. De bizonyára mindegyik csak véletlen elírás!
Hiba volt, elnézést kérünk, mondta az Alza a leértékelve is normál áras kávéfőzőről
Átverős hirdetést tettek közzé a black friday alkalmából, most azt mondják, helytelen adat volt.
Ennyi brutalitást már befogadni sem lehet
A Netflixen látható The Night Comes For Us a VHS-korszak akciófilmjeinek logikus folytatása, de borzasztóan fárasztó ennyi csonkolást végignézni.
2 halott, 2 sérült Németországban: ollóval támadt egy férfi a rendőrökre
Egy 25 éves férfi előbb az anyjára, majd a rendőrökre támadt. Lelőtték. Két rendőr súlyosan megsebesült.
Belga központú európai bundaszövetkezetre csaptak le a rendőrök
57 akciót hajtottak végre hét országban. Brugge, Anderlecht, Standard Liege, Genk, mind érintett.
Plüssmackóakció miatt tört ki káosz a brit Build-A-Bear üzletek előtt
Egymásnak estek a vevők, több boltot be kellett zárni.
Kétmillió éve kihalt őscápával harcol Jason Statham
Előzetes érkezett Statham új cápás filmjéhez, amiben régen kihaltnak hitt, óriás őslényeket kell lenyomnia.
A Sony leárazta a VR headsetjét
Csak átmenetileg, és csak az Egyesült Államokban, de 200 dollárért ez szinte ajándék.
90 giga ingyennetet ad a Vodafone
Boldog Valentin-napot!
A francia pénzügyminisztérium kivizsgálja a tömegverekedéseket okozó Nutella-leárazást
A franciáknál tilos túl olcsón adni a termékeket.
Az univerzum legerősebb marketingötletét találták ki
Harmadára csökkentette a Nutella árát egy francia cég: lázadások törtek ki, szétverik egymást az emberek.
Négy óra alatt harminc embert fogtak el Pest megyében
Eredményes volt a körözési akció.
Ez az őrült kedvezmények péntekje, de ésszel vásároljon
Adathalászok, kamuboltok, készlethiány – összeszedtük, mire érdemes odafigyelni, ha venne valamit a black friday akcióban.
Országosan ellenőrzik az autók téli felkészültségét
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium indít akciót.
Egy pillanat alatt kirángatták a rendőrök az autójából az elfogott férfit
Az egyik férfit a Hungária körúton, a másikat a Rákóczi hídnál fogták el. 11 kg marihuána mellett több mint kétmillió forint és valuta is volt náluk.
40 százalékkal árazta le a termékeit az új élelmiszerláncában az Amazon
A Whole Foods felveszi a versenyt a Wal-Marttal.
Megúszta a dinnyebotrányt a Tesco
A Nébih döntése alapján rendben volt a július eleji 99 forintos dinnyeakció.
Akad olyan bűnöző, akit a sitten faragnak keménnyé
A Trónok harca Jaime-je a Shot Caller című drámában decens polgárból lesz kőkemény sittes.
Maszkos fegyveresek akcióztak a Fehérvári úton
Az FMH előtt jól ráijesztettek az emberekre.
Ma országszerte féláron fagyizhat
Hétfőn van a kézműves fagyi napja, több száz kávézó és fagyizó adja olcsóbban a fagyit.
Hófehérke meg a kilenc törpe fegyverekkel
Brie Larson és társai egy bostoni raktárban lövik egymást szitává a Free Fall című akcióvígjátékban.
Ilyen egy masszív videojátékos Trump-ellenes akció
30 dollárért ad a Humble Bundle 600 dollárnyi játékot, a bevétel menekülteket segítőknek megy. Több mint 2,5 millió dollárnál tartanak.
A TEK-et már családi balhék miatt is riasztják
Az ideges nő fegyvertartással vádolta volt férjét, a TEK kérdés nélkül akciózott. Ártatlanokra rontottak rá.
Hol vegyünk olcsón biciklit?
Több tízezer, vagy akár százezer forintot is spórolhat, aki most vesz új kerékpárt, mert itt a szezon vége. Mutatjuk, hol érdemes vásárolni.
Mission: Ótvar gagyi
A Mestergyilkos 2-ben Jason Statham alámerül a zséfilmek világába, de ez is jól áll neki.
Amerika megadta magát, német művészeknek
Egyszercsak két kifehérített amerikai zászló lobogott a New York-i Brooklyn Bridge pillérjein. Terrortámadás? Művészeti akció? Kinek állt ez érdekében? Interjú az alkotókkal.
Mit gondol, mennyit adtak Göring alsógatyájáért?
Kalapács alá került Hitler zoknija és Eva Braun burgundi vörös nyári ruhája is.
Háromszáz ittas vezetőt kapcsoltak le a hétvégén az utakon
A hétvégi akció során közel 40 ezer autót vizsgáltak át. Az ittas vezetők szűrése mellett hét körözött személyt is elfogtak.
Elfogtak egy férfit egy terrorellenes akcióban, robbanószerek lehettek nála
Schaerbeekbe vonultak ki a kommandósok, egy férfit elfogtak, robbanószerek lehettek nála.
Elfogtak a francia terrorelhárítók egy férfit, aki támadásokra készülhetett
A terv már előrehaladott szakaszban lehetett. A Párizshoz közeli Argenteuil-ben tart a rendőri akció.
Tömegmészárlásra készült egy férfi az USA-ban
Az FBI fogta el, harminc ember megölésével védelmezte volna a muszlim vallást.
Romantikus picsogás lesz az új Die Hardban?
Nagyon úgy tűnik, hogy az előzményfilmben megmutatják John McClane nyomozó szerelmes oldalát is.
Ganxsta Zolee: A dzsipó reakció kurva félelmetes akció
Döglégy Zoltán Blöff-idézettel reagált a kecskeméti állkapocstöréses balhéjára.
Egymást püfölték a vásárlók Fekete pénteken
Nézegessen az akcióktól fejüket vesztő vásárlókat.