Ismét nyoma veszett a 16 éves Vörös Katalinnak
A lány legutóbb június 1-jén tűnt el, azonban megint ismeretlen helyen tartózkodik.
A lány legutóbb június 1-jén tűnt el, azonban megint ismeretlen helyen tartózkodik.
A legfiatalabb mindössze tizenkét éves, a legidősebb is csak tizenhat.
A Józsefvárosi Gyermekotthon lakóját újra keresik a rendőrök.
Szél Bernadett ír erről egy birtokába jutott határozat alapján.
Április 7-ig csak kivételes esetben, intézményvezetői engedéllyel lehet elhagyni az intézményeket.
Fazekas Adriennről kedd óta nem tudni.
Pénteken kimenőre ment, azóta nem tért vissza.
Szabó Jázmin Angéla múlt héten távozott engedély nélkül.
Nagy Brigitta Renáta nem tért vissza vasárnapi kimenőjéről.
Az Emmi megerősítette, hogy összesen öt fertőzés történt, a szükséges intézkedéseket megtették, a betegeket elkülönítették.
Súlyos bántalmazásokról számoltak be a lakók, az ombudsman lépett.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásában.
A Cseppkő Gyermekotthon 4 tonna lisztet és 2500 liter tejet kapott.
A 14 éves lány telefonja 10 millió forintos kárt okozott a gyárnak, mert le kellett állítani a termelést.
Életveszélyt okozó testi sértés a vád, az ügyészség két évre javítóintézetbe küldené.
Az otthonokban élő gyerekek már negyven napja voltak bezárva.
Az otthonban kizárólag csecsemők vannak, azután tesztelték őket, hogy egy ott dolgozónál kimutatták a fertőzést.
Tavaly december háromszor verte meg az egyik társát, az utolsó bántalmazást videóra vették. A bíróság két másik fiút próbára bocsátott.
A rendőrség elfogta a videó készítőjét és a bántalmazót is.
Fegyveres rablás miatt már korábban is meggyanúsították a lányt, aki életveszélyes sérülést okozott.
Egy eltűnt piperetáska miatt verte a konyhapultba egy kiskorú fejét.
Rengeteg intézetis lányt csábítanak el prostituáltnak. Nekik próbálnak segíteni egy színházi előadással.
Több rendőrségi eljárás is folyik a XII. kerületi Esze Tamás gyermekotthon lakói ellen.
Székely László vizsgálata szerint olyan súlyos a létszámhiány, hogy a gyerekekre nem tudnak figyelni.
Ha látta Borbély Zoltánt, értesítse a hatóságokat!
A Somogy megyei gyermekotthonban pokoli volt az élet.
Mit tud a hazai gyermekvédelem? És mit nem?
Szombaton távoztak egy budapesti gyermekotthonból, azóta nem adtak életjelet magukról.
Éjszakánként 5-6 fokra hűl a levegő, de nincs pénzük új kazánra.
Hosszú áprilisi nap volt ez Barcson.
Vesztegetés és kényszerítés miatt is felelnie kell majd. Az igazgatóhelyettes is tudott a dolgokról.
Az udvaron összehordott szemét égett. A lángok átterjedtek a házra is, de nem sérült meg senki.
A 16 éves lány pénteken távozott a III. kerületi otthonból, azóta nem látták.
Melyek a legkönnyebben hasznosítható adományok? Milyen ruhának örülnek a rászorulók?
A lány a pszichiátrián ápolják, a fiúk előzetesben vannak. Egyikük visszaeső.
Az egyik nevelő is vádlott lett: 14 évesnél fiatalabb gyerekek ellen követhetett el szexuális visszaélést.
Így lezárta a nyomozást. A kormány is arra jutott, nincs itt semmi látnivaló.
Lezárult a nyomozás: 17 gyereket bántalmaztak vagy zaklattak szexuálisan.
Az Emmi a bicskei és az Alföldi utcai ügy nyomán úgy döntött, az állami gondozott gyerekek védelmében megint hozzá kell nyúlni.
Kiderült, a bentlakók gyűjtottak tüzet, hogy tiltakozzanak az őket érő erőszak ellen.
Hivatalosan 400 férőhelyes az intézmény, de ennél jóval többen lakhattak benne.
Az ombudsmani vizsgálat más komoly és rendszerszintű visszásságokat is feltárt.
Néhány fodrásztanuló úgy döntött, ellátogat egy gyermekotthonba. Az ollóikat is vitték.
A helyi MSZP és egy alapítvány tüntet. Állítólag Mészáros Lőrinc szerezheti meg az ingatlant.
Az iskoláskorú, roma vagy fogyatékkal élő gyerek viszont senkinek sem kell.
A gyermekotthonokban élőket segítő jótékonysági programot indított a Szülők Háza Alapítvány.
Az ombudsman szerint a budapesti intézményben a dolgozók nem tudják megakadályozni a gyerekek közti erőszakot, prostitúció is előfordult.
Legalábbis év végéig, de két év alatt korszerűbb intézménnyel váltaná ki a fenntartó.
Alapos a gyanú, hogy több gyermeket is szexuálisan molesztált. Volt, akit éveken át.
Rendszeresen molesztált gyerekeket, de egészen idáig szabadlábon védekezhetett.
Több fiatal már szeptemberben feljelentést tett, mert szerintük az igazgató szexre használta az otthonban élő fiú gyerekeket.
Megnézik, mit tett az otthon a szexuális visszaélések ügyében négy éve lezárt vizsgálat óta.
Bicskén sokan védelmükbe veszik a gyermekotthon molesztálással vádolt igazgatóját, de beszéltünk olyannal is, aki nem csodálkozik a történeten. A szakértő azt mondja, eddig azt gondolták, jól szűr a rendszer, úgyhogy ha bebizonyosodnak a vádak, lesz tennivaló.
Eddig ott lakott a kastély-gyermekotthonban, de a tulajdonos MNV kitette a szűrét.
Már felfüggesztették, külsős igazgató érkezik az intézmény élére, de a felszólítás ellenére nem költözött ki.
A szexuális zaklatás gyanúja miatt felfüggesztett igazgatót váltja az intézmény élén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma lépett a molesztálási üggyel kapcsolatban.
Az intézet lakói azt állítják, az igazgató évek át molesztált több rábízott gyereket.
Mégis lehet valami alapja annak, hogy a nevelők szexért adtak kedvezményeket az intézet lakóinak.