Mégsem indul etikai eljárás a jobbikos politikus ellen, aki felvonult a Pride-on
„Szembe mertem nézni az előítéletekkel” – Bereczki Miklós soroksári önkormányzati képviselő először vett részt a Pride felvonulásán.
„Szembe mertem nézni az előítéletekkel” – Bereczki Miklós soroksári önkormányzati képviselő először vett részt a Pride felvonulásán.
Szerinte a zsidóknak és a romáknak ma már a Fidesztől kell félniük. Ellenzéki miniszterelnök-jelöltek nyilatkoztak a Politicónak.
„Támogatja-e, hogy a magyar kormány befejezze a lopást?”
A Jobbik elnöke szerint a kormány el akarja terelni a figyelmet „az éppen rájuk égő világbotrányról”.
A Jobbik vezetője József Attilát idéz.
A kihallgatás után itt a döntés.
A Jobbik elnöke átköltve elénekelte Vörös István és a Prognózis egy közös számát.
A Jobbik elnökét tegnap hallgatta ki a rendőrség.
A Jobbik elnöke a kijárási korlátozás időszakában akciózott a Parlamentnél.
A Jobbik elnökét a markoló után más is bele akarta fésülni a földbe.
Parlamenti beszólásokkal, parizerrel és a jólét Magyarországával a miniszterelnöki székért.
A Fejér Megyei Hírlap állított valótlanságot.
Az év egyik legszürreálisabb politikai videója.
A politikus az ellenzéket gyalázó plakátokra válaszolva vetített ki egy képet Orbánról.
Megnéztük, milyen Magyarországot szeretnének az előválasztásra készülő ellenzéki miniszterelnök-jelöltek.
A Jobbik elnöke a héten országjárásba kezdett, több vidéki városban is megfordult már a héten.
Ő nem ítél el és nem rekeszt ki senkit, de...
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül továbbra is a Jobbik elnöke a legnépszerűbb, de a főpolgármester is sokat javított.
A Jobbik elnökének tiszteletdíját annak négyhavi összegével megegyező mértékben, közel 10 millió forinttal csökkentik.
„Tegyétek a szívetekre a kezeteket, és ne szavazzátok meg a számtalan honfitársatok életét tönkretevő törvényt!”
A Jobbik frakcióvezetője a parlamentben elmondta, mikor maradna csendben.
A hét első két napján üléseznek.
Ungár Péter lesz a Jobbik jelöltje Szombathelyen.
A Jobbik elnöke eddig mindig saját arcképével hirdette, ha a párt beállt egy ellenzéki jelölt mögé. Az MSZP-s Tóth Csabánál inkább kihagyta ezt.
Ásó, kapa, nagyharang.
Az ellenzéki politikus a mentelmi bizottság után az Országgyűlésnél próbálja hatályon kívül helyeztetni tiszteletdíjának csökkentését.
Jakab Péter szerint a Fidesz nem érdemel még egy esélyt.
Orbán Viktornak és Mészáros Lőrincnek üzent.
A körzet jelöltjeként az a Szabó Szabolcs vezet, aki már kétszer megverte Németh Szilárdot.
Hátrányai is lehetnek, ha a pártok futószalagszerűen jelentik be az ellenzéki előválasztásra ajánlott jelöltjeiket.
...a bajusz, a nyakkendő a helyén van.
Kemény szócsata várható a mai plenáris ülésen is.
Szerinte a kormány érti az EU nyelvét, de nem mindig szereti, míg a főpolgármester úgy szereti, hogy nem érti.
A tolvajok elszámoltatását ígérik.
Közös fellépést sürget az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekkel.
Kölcsönös támogatás.
A Jobbik elnöke szerint politikai döntés született.
Jakab Péter és a Jobbik szerint a DK-s politikushoz hasonló, harcedzett politikusokra van szükség az Országgyűlésben is.
A két politikus a parlamentben szócsatázott egymással.
Mi gyűjtöttünk, Ön szavaz.
Az ellenzéki politikusok nem hagyták szó nélkül a kormányfő reggeli interjúját.
Megnézte, de olyat nem talált a házszabályban, hogy nem szabad kimondani az igazat.
A Jobbik frakcióvezetője nem hagyja magát elnémítani.
Szilágyi György, a párt frakcióvezető-helyettese szerint Kövér László már rég átlépte a Rubicont.
A házelnök szerint az ellenzék kocsmát csinálna az Országgyűlésből.
Tordai Bence nyolcmillió forintos büntetésével a második helyre csúszott.
Van, aki a sportban megszerzett tudást látványos politikai akciók megtervezésére használja.
Sokallja ahhoz képest, hogy Kaleta Gábort csak félmillió forintra büntették pedofília miatt.
Egy feliratot vetített ki a parlament falára, emiatt intézkedhettek ellene a rendőrök.
Karácsony, Jakab, Gyurcsány – a teljes ellenzék Dunaújvárosban.
De a kolbászt jobban szereti, mint a parizert.
A Jobbik frakcióvezetőjétől ficsúrozás miatt vették el a szót.
A DK-s politikusnak egyelőre nincs ellenzéki kihívója a 11. választókerületben.
Bemutatjuk Orbán Viktor lehetséges kihívóit.
A Jobbik elnöke szerint a keresztapa haveri alapon ad lakásokat kiváltságos családoknak.
Az ideális miniszterelnök-jelöltet kerestük ma. A felmérés nem tudományos, de tanulságos.
Esélylatolgatás az Indexen. Szavazzon!
Ha van ellenzéki képviselő, aki megérdemli a párt támogatását, az Szél Bernadett – írta Jakab Péter.
Emellett uniós mutyit emlegetett.
Vele kezdődött minden.