A magyarok meghatározó része túlméretezett ingatlanokban él
Az uniós átlagnál bőven magasabb a saját tulajdonú lakások aránya itthon.
Az uniós átlagnál bőven magasabb a saját tulajdonú lakások aránya itthon.
Egy kiadvány készül a számukra.
A nyugdíjba vonulók csaknem harmada nem hagyja el a munka világát.
A DK szerint elégtelen a 13. havi nyugdíj, a Fidesz szerint a baloldal a 2008-as válságban magára hagyta a nyugdíjasokat.
Az egészségügyi dolgozók és az idősotthonokban lakók oltása után a védőoltásra jelentkezett 89 év felettiek oltása következik.
A Nuszet szerint az időseket azzal riogatják, hogy csak a kínai vakcinát kapják majd meg.
Attól tartanak, hogy az iparűzési adó csökkentése veszélyezteti az önkormányzati feladatok ellátását.
Két nyugdíjas-egyesülettel beszéltünk, sok még a kérdés.
Átutalással már szerdán megérkezhet, a posta a szokásos rend szerint kézbesít.
Csak nevetni lehet a történteken az özvegy szerint, aki takarításból él, de a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került.
2020 tavaszán annyit nőtt a régió digitális gazdasága, mint az előző évben összesen.
2015-ös ügyben született elsőfokú ítélet. János bácsi bűne az volt, hogy nem akart a 4-es főúton biciklizni.
A JóKor első számában maga Orbán Viktor szól az idősekhez. A lap negyedévente, 2 millió 130 ezer példányban jelenik meg.
A szlovák nyugdíjas meglehetősen nyugodt, de komótosan érdeklődő természetének betudhatóan kellemes társaságot biztosít. Index tárcák, Lackfi János.
Önkormányzati dolgozónak adták ki magukat, hogy bejussanak a lakásokba. A pár férfi tagját letartóztatták.
Kérdőre vonta egy idősebb vásárló, mire a fiatal férfi megpofozta, aztán az eladót is a polcnak lökte.
Arra kér mindenkit a kormány, hogy idősek közelébe, jól látható helyekre ragasszák ki a plakátot.
Az önkormányzat változtatni akart "az alárendeltséget sugalló, kultuszt építő porciózás formáján".
Egy idős nő beverte a fejét, miután elvették a pénzét és az imakönyvét.
Az önkormányzat költségvetéséből biztosította a forrásokat, de a képviselőtestület nem emelt ellene kifogást.
400 millió forintnyi támogatás ragadhatott bent a rendszerben.
Egyre szembetűnőbb, hogy a nyugdíjas korúakból áll a politikailag legaktívabb társadalmi réteg. Ennek van egy egyszerű oka: a politikusok megtanulták, hogyan kell kihasználni őket.
Rögtön a fűtési szezon legelején felhasználták az ingyenpénz nagyobb részét.
Orbán bejelentette a nyugdíjkiegészítést és a nyugdíjprémiumot.
A Postának sikerült a 9000 forintokat határidőre mindenkinek kivinnie.
Nemzetközi bűnszervezetek tagjait kapták el a hétvégén Budapesten az FBI segítségével.
A kormány pénteki közleményében minden benne van, amit tudni kell a rezsiutalványról.
A drágulás mellett jobban járnak a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a fiatalok, akik első lakásukat veszik.
Az államtitkár szerint a dolgozó nyugdíjasokkal mindenki nyer.
A megszüntetett Erzsébet-utalvány miatt nem lesz annyi pénz az Erzsébet-táborokra.
Magasabb volt a GDP-növekedés, mint amekkorának év végén tűnt.
Tévhit, hogy az időseket támogatja az állam. Hiába az Erzsébet-utalvány, egyre többüknek nem jut ellátás. A gondozásuk nőkre hárul.
2 156 622 nyugdíjellátást folyósítottak az év elején, 4,3 százalékkal nőtt a nyugdíj.
A polgármester szerint részesülniük kell a város erős gazdasági teljesítményéből.
Amelyik munkáltató ezt nem teszi meg, arra büntetés várhat.
Az időskori agytorna nem elég, egész életben gondolkozni kell.
A legalacsonyabb nyugdíjúak kevesebbet kapnak. Összesen 33 milliárd forint megy el erre a célra.
33 ezerről 60 ezerre emelte a szegedi nyugdíjas lakócentrum tulajdonosa a fizetendő díjat. Majd meghátrált.
A tengerben találták meg a holttestét.
Kiszivárogtak a Klebelsberg Központ augusztusi adatai. A hiányt túlórákkal, óraadókkal, nyugdíjas tanárokkal, rosszabb esetben osztályok összevonásával próbálják kitölteni. A Klebelsberg Központ cikkünk megjelenése után cáfolta az adatokat.
Ez derült ki a GKI felméréséből.
A fővárosban elfogott rabló a végén a hűtőt pakolta ki, amikor áldozatának elfogyott a pénze.
Nyugdíjasok Országos Szövetsége szerint egy új módosító a legtöbb szövetkezet életét ellehetetlenítené.
Nagy cégek szerint a kormány legfontosabb feladata az oktatás javítása lenne. Budapesten már erős a hiány diplomásokból.
Enyhíthetik a munkaerőhiányt a boltokban.
Egy csomó cég nem tudja, milyen adókedvezmények járnának a dolgozóik után.
Dübörög a féktelen ígérgetés a nyugdíjasoknak, miközben a magyar társadalom elöregszik, és egyre több lesz az idős ember, akiket egyre nehezebben fog tudni eltartani az állam.
A három beidézett Essenben azzal védekezett: azt gondolták, hogy egy hajléktalan fekszik a földön.
A 78 éves P. Jánosné fáskamrájában 230 gramm marihuánát találtak.
A Vona Gábor „nyugdíjasozására” felépített többhetes hadjáratból remekül kirajzolódott, hogyan képzeli a kormánypárt a kampányt. Kemény hónapok jönnek, az biztos.
Vevők a nyugdíjasok a kormány ötletére.
Azokat a gyalogosokat is bevitték, akik csak fotózták a tüntetőket.
Hamarosan jóval nehezebb lehet áttelepülni.
A téma a nyugdíjasok és a nyugdíjrendszer helyzete lenne.
Viszont a bevételek háromnegyede rezsire, élelmiszerre és gyógyszerre megy el.
Kipofozza, cégeknek, bulizó fiataloknak adja majd ki. A holland nyugdíjasok is egyre többen vannak.
Már amennyiben nyugdíjas, és dolgozni szeretne.
A kazári asszonyokkal már kora reggel együtt szűrtünk, tanítottak pár káromkodást, sok palóc népdalt, este pedig Kis Grófóra mulattunk.