Gáz van a szlovák egészségügyben, Magyarországra is küldhetik a betegeket
Több mint kétezer orvos mondott fel, belengették a veszélyhelyzet kihirdetését.
Több mint kétezer orvos mondott fel, belengették a veszélyhelyzet kihirdetését.
„Ahol a szükség, ott a segítség” – üzente a köztársasági elnök.
Az teljesen természetes, hogy munkahelyünket takarítók tartják tisztán. Na és mi a helyzet otthon? Még mindig ciki, ha takarítónőt hívunk?
Egy interneten keringő videón most megmutatják, hogyan lehet megoldani az ujjra szorult gyűrűk problémáját a lehető legbiztonságosabban és legfájdalommentesebben.
Idén másodszor lehet jelentkezni a programra.
A vakvezető kutyás látássérültek több türelmet és megfelelő segítséget szeretnének kérni a látó társadalomtól a tömegközlekedésben.
A gyorsaság mentette meg.
Széleskörű információkat, ismerkedési lehetőségeket és online térképeket is kínál.
Egy friss kutatásból kiderült, hogyha valaki az utcán lesz rosszul, akkor sajnos nagyon kevesen tudják, mit kell tenni.
A nagy veszteséget megélő embereknek kell tér az érzelmeik feldolgozására, de a tudat is, hogy van kire számítani.
A műsorvezető a kórházból jelentkezett be.
A cél a recesszió elkerülése.
Idén október végén megint megrendezésre kerül a Töklámpás Fesztivál.
Aki álmatlanságban szenved, bármit megtenne, hogy aludni tudjon. A siker érdekében olyan tanácsokat is elfogadunk, amelyek nem biztos, hogy segítenek.
A célj, hogy a Balaton legyen Európa legbiztonságosabb tava.
Az emberek sokat tehetnek azért, hogy a madarak átvészeljék a telet, megerősödjenek, és jövőre el tudjanak vonulni.
A humorista örömmel segít a nehéz helyzetbe került művészeken.
Az ottani katolikus közösséget segíti a magyar kormány.
Ösztöndíjat kap, aki magyar iskolában tanul.
A Facebook közönsége néha valóban álszent, de hatalmas segítséget is jelenthet.
Eddig 46 ember halálát okozta a földrengés.
Kína válaszlépéseket fontolgat.
Lába sérült egy balesetben az ismert táncművésznek.
Azt vizsgálták, milyen helyzetben fordulnak anyagi segítségért a rokonokhoz.
Interjú készült Pordán Ákossal, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetőjével a hazai adományozási kultúra változásairól és jövőbeli lehetőségeiről.
Ismerős a helyzet, amikor valaki épp elmond egy személyes történetet, de te alig találod a szavakat? Segítünk, hogy legközelebb ez már ne így legyen!
Az Egyesült Államok miatt van szükség a nukleáris fegyverprogramra.
Egy nő segített egy kóbor macskán, aki szívmelengető ajándékkal kedveskedett cserébe neki.
A 12 fős finalista gárda a Siófoki Állatvédő Alapítványnál tett látogatást.
Ez most kivételesen nem vicc a részükről.
A Tourette-szindróma tüneteit sokan összekeverik különböző mentális problémákkal, nagyon nehéz diagnosztizálni a betegséget.
Nem azzal teszünk jót a gyereknek, ha kíméljük a teendőktől. Ráadásul így nekünk, szülőknek is könnyebb…
A Mentésügyi Tájékozottsági Index 2021-ben tízes skálán 8, 6 lett: biztató az eredmény, ugyanakkor vannak területek, ahol van mit fejlődni.
A két bevásárlóközpont egyedülálló jótékonysági kezdeményezése az ukrajnai háború elől menekülő családokat támogatta a vásárlókkal közösen.
Ezért nehéz segítséget kérni másoktól.
Páratlan lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot a közútkezelő munkatársa.
Őszintén sajnálja az okozott felháborodást.
Görögországban nagyon gyakoriak az erdőtüzek.
Megjelent a kormányhatározat.
Azonnali segítséget küld Budapest a vízhiánnyal küzdő településekre.
Korosztályonként eltérő mennyiségű és milyenségű házimunkákat lehet adni a gyerekeknek - akár már 2-3 éves korban besegíthetnek.
Wonder Womannek nevezték el a légiutas-kísérők.
Akár az utcán is kivitelezhető lenne.
A hétköznapok során is adódhat olyan helyzet, amikor szükség van az elsősegélynyújtási alapismeretekre.
Ha nincs a barátnője, ma nem lenne az, aki.
Öt jótanács, hogy megtaláld a tökéletes ingatlanközvetítőt.
A kocsi ablakát a rendőrök törték be a hőségben.
A kisfiú heves allergiás reakciót kapott az újpesti óvodában.
A munka segíthet csökkenteni szorongásodat, amelyet a világ történései váltanak ki belőled.
Néhány nap alatt ötvenen haltak meg, nagyon súlyos a járványhelyzet az országban.
Bár a hősiességről alkotott képünk némi átalakuláson ment át az elmúlt években, de hősök ma is léteznek. Most bemutatunk egyet közülük.
A különös kinézetű fióka felnőtt korában is nagyon ragaszkodik megmentőjéhez.
A webes felületeit is akadálymentesíti.
A palesztin elnök Izraelt tette felelőssé a konfliktusért.
Már csaknem 700 gyermek jutott eszközhöz.
Molnár Zsóka a Migration Aid nevű szervezet által önkéntesként dolgozik a Madridi utcai menekültszállón, beszámolójában ennek az életnek az árnyoldalaiba, de természetesen a szépségeibe is betekintést enged.
A „Minden Doboz Visszajár” elnevezésű programban való részvétellel a környezetért is tehetünk.
Applikációval segítik a békafajok beazonosítását.