Harmadik emeleti erkélyről lógott egy négyéves kislány Hódmezővásárhelyen
Eljárás indult a felelőtlen szülő ellen.
Eljárás indult a felelőtlen szülő ellen.
Nyilvános fenékméregetés, testsúlyra tett megjegyzések, rendezői utasításba csomagolt vetkőztetés és ölbe kényszerítés a Thália Tanodában.
A BBC tudósítója 13 éves lánynak álcázva lépett be a virtuális világba, és botrányos dolgokat tapasztalt.
Átvették és kiszolgálták a börtönben ülő rokon szerhasználó ügyfélkörét.
Ételből is kevesebbet és silányabbat adtak nekik, mint a vér szerinti gyerekeiknek.
Az anya szerint csak 5-10 percig volt távol, büntetőeljárás indult ellene.
A főpolgármester elfogadta a BRFK beszámolóját.
A késlekedés miatt a gyermek életveszélyes állapotban került kórházba és meghalt.
A gyerekeket szolgasorban tartották és rendszeresen seprűvel, nadrágszíjjal vagy puszta kézzel verték őket
Titokban felvették és virtuális kameraprostivá alakították gyerekkori videochatjét.
A tettesek túlnyomó többsége megússza a bűncselekményt, sőt még falaznak is egymásnak.
Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
A rendőrség eljárást indított.
Kiskorúakat ábrázoló szexuális tartalmat találtak a videóplatformon.
Míg a kisfiú vezetett, az apja élőben közvetítette egy közösségi oldalon. Az ítélet nem jogerős.
Járművezetés tiltott átengedése és kiskorú veszélyeztetése a vád az apa ellen.
A férfi részeg volt, és nem figyelt a gyerekre. Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat.
Egy arra autózó apa és fia mentette meg a kisgyereket. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz.
Hat bűncselekmény szárad a nő lelkén, és a gyereke erkölcsi fejlődését is veszélyeztette.
A zalai férfi a 13 éves fiát vette rá a lopásra, aki áram híján négy csapteleppel tért vissza.
Vádat emeltek a zalai pár ellen, a két kiskorú gyereket pedig védelembe helyezték.
Súlyosan elhanyagolta gyermekét, aki egy éjszaka alatt két hajléktalant is meggyilkolt.
Meglepő részletek derültek ki a fővárosi gimnáziumban és a Magyar Futball Akadémián dolgozó tanárról.
Az egyik gyerek megszökött, ő hívta szüleire a rendőrséget.
Büntetlen előéletét és az elkövetés óta eltelt időt vette figyelembe a bíróság.
A 18 éves román nő idénymunkára jött Medgyesegyházára.
A tatai nő nem takarított, nem mosott, csak csavargott, párja pedig éheztette őket.
A 42 éves asszony rendszeresen ivott 3 és 8 éves gyereke mellett.
Biztos, mert a közel-keleti keresztényüldözésről posztoltunk! - írta a párt.
A rendőrség eközben harmadik hónapja nyomoz kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt.
Az anyára másnap egy XXIII. kerületi lakásban találtak rá, de még akkor sem tudott magáról.
Vádat emeltek a bokodi apa ellen, aki a szíjat és a kukoricán térdepeltetést is jó nevelési eszköznek tartotta.
10 hónap felfüggesztett járt azért, hogy a nyári forróságban kint maradt a parkolóban a másfél hónapos baba, amíg ők vásároltak.
A gyerekek hat évig éltek embertelen körülmények között, de az ügyészség csak most lépett.
Vádat emeltek egy zalaegerszegi pár ellen.
Az igazgató és helyettese nem vizsgálta ki a diákok panaszát, mivel a tanár a gyermekük. Egy tévériport kellett ahhoz, hogy feljelentés szülessen az ügyben.
A gyerekek gyakran nem kaptak enni, elhanyagoltak, koszosak voltak.
A kislány 11 éves korában fogta fel, hogy édesapja mit is tesz vele, végül pszichológushoz került.
A rendőrség a lakásán vette őrizetbe K. Renátát, akit kiskorú veszélyeztetésével vádolnak.
Több dologgak is meggyanúsították őket, de a szexuális erőszak nincs köztük.
A 7 gyerekes, jól szituált, képzett pár 45 percig vásárolt Óbudán, a 1,5 hónapos picit kint hagyva. A bébiőr hiába riasztott 8-szor is.
A veszprémi óvónő hétfőn még dolgozott, mert a munkahelyén nem tudták, hogy tavaly elítélték.
A részeges nő azért is megverte kisfiát, mert fakanállal dobolt a fazékon.
A kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított nő szerint ő egy veszekedés után a férfira bízta a gyereket. A férfi szerint viszont napokkal ezelőtt otthagyták őt.
Brüsszelben fogták el az apát, aki az 5 éves gyerekkel két éve ismeretlen helyen tartózkodott.
A férfi a kislányát több alkalommal is bántalmazta, a rendőrségen beismerő vallomást tett.
A kisbaba 20-30 percig egyedül volt bezárva és sírt, amíg szülei nagyobb testvérével vásároltak az Eurocenterben.
Embertelen körülmények között nevelt hat gyermeket egy esztergomi pár, az ügyészség vádat emelt ellenük.
Az esztergomi mintaszülőket az sem zavarta, ha egyikük beleesett a tűzbe.
Valószínűleg elfogultságot jelentett be a Győr megyei kapitányság a kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított szerzetes ügyében.
Már külföldön él a kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított bencés tanár. A főapát a Skype-on szólt neki, hogy itthon nyilvánosságra hozzák az ügyet.
Tudja, hogy vizsgálat indult ellene, de nem ismeri el a vádakat. A rendet viszont elhagyta.
A kedvenc diákjai pizsamanadrágjába nyúlkált a pannonhalmi gimnázium bencés szerzetese, akinek a botrány miatt nemrég távoznia kellett a rendből.
Egy több mint tíz éve történt cselekménysorozat kapcsán tavaly októberben belső vizsgálat indult egy szerzetes-nevelőtanár ellen.
A 9 éves, súlyosan alulfejlett görbeházi gyereket a nevelőapja többször megerőszakolta.
Rátámadtak egy 22 éves sofőrre, miután véletlenül elsodort egy úttestre kiszaladó kisfiút.
Az udvart ellepték a veszélyes hulladékok, a gyerekek többször beleestek a fedetlen emésztőgödörbe.
Az anya belenyugodott abba, hogy gyereke nem szeret iskolába járni, nem kellett volna.
Egy regisztrált szexuális bűnöző és a csaja vendégül láttak egy kislányt, és alaposan kitetoválták.
Előfordult, hogy egy hétig nem kaptak enni. A 47 éves somogyi nő sem ruhákat, sem tüzelőt nem vásárolt.