Szíven szúrtak egy francia férfit Budapesten, elindult a büntetőper
Elmeorvosi szakértőket is bevetnek.
Elmeorvosi szakértőket is bevetnek.
Több mint hét éve húzódó ügyében áll végre bíróság elé a brazil labdarúgóklasszis.
Mit is jelent az ítélkezési szünet?
Eltanácsolta József Attilát, de nem emiatt lett korabeli bulvárhős.
Ebben a perben volt vádlott a nemrég elhunyt M. Richárd is.
A Nemzet Színészét az államrend megdöntésére tett kísérlettel vádolták, hetvenkét óráig nem hagyták aludni.
Megkezdődött a büntetőper.
Egyik pillanatról a másikra megváltozott a népszerű popzenész élete.
Korábbi vallomásokat ismertettek.
Nem akadály a büntetőper.
Az elmúlt évtizedben felére csökkent az emberölések száma hazánkban.
Matteo Salvini nem engedélyezte egy bevándorlókat szállító hajó kikötését Szicíliában.
Az elsőfokú ítélet nem jogerős.
„Segítség, meg fogok halni” – mondta utolsó leheletével az áldozat.
A Viking kapitánya a tanúvallomásában elismerte, hogy nem látta a Hableányt.
A sértett különlegs bánásmódot igényelt, a bíróság a büntetőperben zárt tárgyalást rendelt el.
Antifasiszta kirakatper 1965-ből.
Hat-hét év szabadságvesztést is kiszabhat rá a bíróság.
Az áldozatokról kevés szó esett az ítélethirdetéskor, M. Richárd őszinte megbánásáról annál több.
M. Richárd bocsánatot kért mindenkitől, csak a gyorshajtást ismerte el.
Őszintén sajnálja, ami történt, ha lehetne, visszaforgatná az időt.
A vád: halálos közúti baleset gondatlan okozása, garázdaság és könnyű testi sértés.
Összesen 436 millió forint kárt okoztak az államnak.
A lelkész ellen aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétsége miatt emeltek vádat.
A balesetet okozó Viking Sigyn kapitánya ellen folyik a büntetőper, a Viking Idun kapitánya ellen még nyomoznak.
A Viking kapitánya a Hableányt észlelhette volna akár szabad szemmel, de a radar, megfigyelőkamerák, infrakamera-rendszer segítségével is.
A szakértők meghallgatásával folytatódik a büntetőper.
A vádirat szerint a bűnszervezet által az állami költségvetésnek okozott vagyoni hátrány 6,2 milliárd forint.
A bíró elutasította a védő indítványát arra, hogy a vádlott szabadlábon védekezhessen. A bűnismétlés lehetőségére és a szökés veszélyére hivatkozott.
Hozott anyagból dolgozott, és úgy tartotta, hogy minden védence ártatlan.
A milliárdos nagyvállalkozót vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.
A Quaestor-ügyben az igazság malmai lassan őrölnek, egy ügyvédcsere hónapokra leállítja a pert.
Tanúmeghallgatás és iratismertetés várható a mostani tárgyalási napon.
P. Mária még mindig hisz öröksége létezésében, azt mondja, ha még sincs, akkor őt is becsapták.
Amiatt, hogy egy másik fővádlott ügyvédje elkapta a koronavírust és intenzív osztályon ápolják.
Összefoglaltuk, mit érdemes tudni a Mikszáth Kálmán tollára kívánkozó históriáról. Megszólalt a a fideszes politikus is.
A mai tárgyaláson Portik Tamást hallgatta meg a bíróság.
A büntetőper még mindig első fokon folyik.
Megkezdődött a legnagyobb belga büntetőper, a 2016. márciusi terrortámadások nyomán indult eljárás előkészítése.
Tavaly áprilisban egy Majka-koncert után ittas állapotban bántalmazott egy jobbikos aktivistanőt.
A kormánypárti képviselőn a „dokumentum” fedőnéven futó millióival az autójában ütöttek rajta. Hat év fogház lett a vége.
Stephan Balliet élőben közvetítette, hogy zsidókat próbál megölni egy zsinagógában, majd egy járókelővel és egy kebabossal végez. Csak azt sajnálja, hogy eltolta a dolgot.
A Buda-Cash vezetőit első fokon elítélték, de folyamatban van egy másik per is, amely a DRB Bankot érinti.
Kedden választják ki az esküdtszék tagjait.
Az üzletember egy több mint hatmilliárd forintos adócsalás bűnrészese.
Az ügyészség 5 milliós vagyonelkobzást, és egy év felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott, Berki szerint nem kell szégyellnie magát.
Galambos Lajos őszintén beszélt kapcsolatáról a feleségével.
Bíróság előtt állnak az évtized legegyszerűbb, mégis legvakmerőbb múzeumi betörésének vádlottjai Berlinben. Az eurómilliókat érő arany sose lett meg.
A vádlottak, köztük a Jobbik új elnökének fiai, tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.
Elhúzódó perre számítanak a gyászoló családok.
D. Sándornét 12 milliárdos csalással vádolják.
Csak tolmács volt, visszautasítja az emberölés vádját.
Amikor szembesítették a váddal, azt hazudta, hogy egy illegális marihuánaültetvénybe fektette a pénzt.
A Debreceni Ítélőtábla elnöke abban bízik, hogy talán Borsodban végre lesz egy bíró, aki elvállalja.
A volt szocialista alpolgármester és 23 társa ügyében indokolatlan szerződések és fiktív számlák szerepelnek.
Halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember ellen.
A 62 éves asszony azért vesztette életét, mert egy vezetékben oxigén helyett altatógáz áramlott. Az ügyben hétfőn indult büntetőper.
A 38 éves férfi az ELTE gólyatáborában erőszakolt meg egy lányt.
Ágoston Tibor önkormányzati képviselő és presbiter egy doni megemlékezésen "viccelődött", 750 ezer forinttal megúszta.
Répás Lajos szépségverseny-szervezőt nagyon sokrendbeli kerítéssel vádolják. Hiába szól komoly dolgokról a tárgyalása, kis híján komédiába fulladt a pénteki tárgyalási nap.