
A felhasználók 42 millió forint büntetést fizettek a rossz helyen lerakott Bubikért
Eddig nyolcezren jártak pórul.
Eddig nyolcezren jártak pórul.
Szöknek a percdíjak, de javul a szolgáltatás.
Hamarosan érkeznek a Blaha Lujza térre is.
A jelek szerint nagyon is bevált az újítás.
Bevezetik az elszállítási díjat, de más változtatás is lesz.
Több pénzt kaptak a fideszes kerületek útfelújításra, mint a főváros három nagy projektje összesen.
Nyolcvannál is több bringás tiltakozott a Magyar Kerékpárosklub kezdeményezésére.
Az első ajtót csak azok használhatják majd, akik jegyet akarnak venni.
Látványosan vesztett népszerűségéből a budapesti közbringarendszer. A trend nehezen érthető, mert közben nőtt az állomások és a biciklik száma is. Mégis vannak problémák.
A Szervita térre és a Szent István térre nem engednék, de közelbe valahova igen.
Többek között a városképre hivatkozva.
2017 antiszava a plázatelepjáró, az ifjúsági szava pedig az egoszörf lett.
Januárban indul az ú fővárosi carsharing szolgáltatás. Háromszáz autóval kezdenek, évente száz autóval bővítik a flottát. De a Mol igazából már az önvezető autók korára készül.
Szerencsére a helyzetre van megoldás.
Hűvösvölgyből Dél-Budáig utazhatunk bringával.
A HÉV-állomáson nyílt meg a 13.
Egy kártyával bringázhatnánk bárhol az országban.
A Kolosy téren van. A következő években pedig még többet nyit majd a BKK és a Mol.
Egy csapat montis most megtúráztatott párat a Hármashatár-hegyen.
13 új állomás nyílik októberben, 120 új bringával.
A milánói közbringa rendszerben már gyerekbiciklik is bérelhetők, előbb-utóbb nálunk is lesz e-Bubi.
Megvolt az egymilliomodik bérlés, és baleset szinte nem is történt.
Az adatokat kell elemezni, nem az utcákon fognak száguldozni.
Kisebb veszteséget termelt a vártnál, de így is rámondják, a Vitézy-féle budapesti yuppie-k méregdrága hobbija.
Sok térkép és útvonaltervező van a mobilunkon, mégsem tudunk hatékonyan közlekedni.
50 újabb kerékpár, 22 új állomás épül. A kerékpárosklub szerint nem mind jó helyre kerül.
A tiltakozók szerint undorító a Mátyás Pince előtti dokkoló, egy latrina is jobb lett volna oda.
Az ottani Bubihoz csak most készült el a hivatalos app, de van, amiben jobb a mienknél.
A metrókijárat mellé kerül az ideiglenes állomás, amint megkapja az engedélyt.
Csak arrébb vitték, mert átépítik a teret.
Fél éves a MOL Bubi bringarendszer. A télen nem rohadt el, nem lopták szét, előttünk a szezon.
Fél éves a MOL Bubi bringarendszer. A télen nem rohadt el, nem lopták szét, előttünk a szezon.
Féléves bérlete van? Már nem sokáig!
A 180 millió forint kötbérből 300 helyett csak 50 új bringára futja.
Az idei Bubi kártyák éjfélkor lejárnak, éjfél után nem lehet velük bringát kölcsönözni.
Lehet vele keresni, bérelni, fizetni, és ha ezek közül valami nem működik, akkor hibát jelenteni is.
50 új kerékpárról is döntött a Fővárosi Közgyűlés.
50 új kerékpár is kijön a késedelmi kamatból, ha elfogadja a javaslatot a Fővárosi Közgyűlés.
Télen sem állnak le, tavasszal pedig új bringákat vesznek, és további állomásokat építenek.
A Bubi késése miatt beszedett 180 milliós kötbért a rendszer fejlesztésére fordítja a BKK.
Szerda délután átlépte a százezret a közbringarendszerben regisztrált bérlések száma.
De reggelre mind előkerül. Varázslat? Energiacella? Gyíklények manővere? Megmondjuk.
Eddig 3100 bérletet adtak el, a csúcs szombaton volt.
De a biciklitolvaj elfeledkezett a beépített GPS-ről.
Kedden kezdődik az Európai Mobilitási Hét, ideje biciklire ülni – írja az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája.
A közbringák 38 ezer percet töltöttek az utakon.
Tarlós nélkül, 5 hónap késéssel indult el a Bubi. Na és most hogyan tovább?
Tarlós nélkül, 5 hónap késéssel indult el a Bubi. Na és most hogyan tovább?
Tarlós nélkül, 5 hónap késéssel indult el a Bubi. Na és most hogyan tovább?
Végre átadják a közbringarendszert. Könnyebre cserélik a kerekeket.
A pontossággal reklámozzák a fél éve csúszó bringahálózatot.
A BKK a késlekedés miatt visszavette az előleget és lehívta a teljesítési bankgaranciát.
Marad a tömör gumi, de könnyebb lesz tekerni, és a súly is csökken. A költség: tízmillió.
Szeptember 7-ig élesítik a rendszert, de egyelőre nem tudni, mikortól használhatja majd bárki.
Megint meghosszabbítják a tesztidőszakot.
Kiszabták már a maximális kötbért, lejárt a tesztidőszak, muszáj elkezdeni. Akkor is, ha nincs kész.