Trolibuszoktól búcsúzik Budapest
29 évig voltak forgalomban.
29 évig voltak forgalomban.
Az Ikarus 435T-ket és az MAN NGE 152-eseit is leselejtezi a BKV.
Amikor 1999-ben a menekülés útját kereste az Ikarus, egy terepjárónak a licenszét vásárolták meg.
A járművekre még 10-14 napig lehet licitálni.
A vállalat árverésre bocsátja a frissen leszerelt utolsó Ikarus buszait.
A típus, ami elhozta az Ikarus Karosszéria- és járműgyár sikerét, de sírba is tette a magyar autóbuszgyártót.
Tíz darab Ikarus 280-ast és öt szóló Volvót ajánlott fel a közlekedési vállalat két ukrán városnak.
Az Ikarus 260-as és 280-as autóbusz, több mint fél évszázadig volt a fővárosi utcakép meghatározó járműve.
Ennek a szériának köszönhetően nem csak a KGST országokban terjedtek el az Ikarus autóbuszai.
A különleges kialakítású 200-asokkal folytatjuk a magyar járműgyártás legsikeresebb típusának történetét.
Folytatjuk a magyar járműgyártás eddigi legsikeresebb típusának bemutatását. Ezúttal a 200-asok első terveiről és azok megvalósításáról lesz szó.
Az utolsó pillanatban még egész sok helyen találkozhatunk velük.
A héten közlekedtek utoljára a legendás autóbuszok.
Folyamatosan vonják ki az Ikarus buszokat a forgalomból, ezen a héten két típusa is eltűnik az utakról.
Az 556-ost másfél éves munkával restaurálták, most visszatér oda, ahol majd' egy évtizedig szállította az utasokat.
Természetesen egy Farossal érkeztünk. A tudomány jelen állása szerint a piros a leggyorsabb.
Számos ritka példány lesz megtekinthető.
Korábban már Krakkóban tesztelték, most pedig folytatja lengyelországi turnéját.
A járatra nosztalgiajeggyel lehet felszállni.
Oda jutottunk, hogy már nemcsak venni, hanem hirdetni is kockázatos, az eladót is átverhetik.
Két Ikarus 280-asból készítette el a valaha volt leghosszabb Ikarus busz replikáját a BKV Zrt. dolgozóinak lelkes csapata.
Az Ikarus 293 egy másolat, az eredeti példány Iránban teljesít közúti szolgálatot.
Összesen hatvan darab villanybusz érkezik a vidéki nagyvárosokba.
Jön az új Alfa Romeo, egy őrült fickó pedig elképesztő hidegvérrel manőverezik a szakadék szélén.
Erős versenyben vagyunk Kisinyovval, de még nyerhetünk. Ugyanakkor ez remek alkalom mindenkinek, aki venne egy 1,4 milliót futott buszt otthonra.
Az Ikarus gyár 1971. december 20-án adott át a BKV-nak egy 260-as szóló és egy 280-as csuklós autóbuszt, egy éves próbaüzemre.
Veterán buszt csak sebességbe rakni is kihívás. De az új elektromos Mercedest már egész könnyű vezetni. Kipróbáltam őket.
Az európai piac egyik legjobb elektromos buszát utasította maga mögé az Ikarus Kínából származó terméke.
Vinnék az egyszer magasan szárnyaló márkanevet is.
Új kiállítás nyílt a buszokról.
Új nosztalgiabusz-flottát állít fel a Közlekedési Múzeum.
Minifesztivált rendez a Közlekedési Múzeum.
Tomhauser István 83 évesen is fáradhatatlanul szervezi a mátyásföldi atlétikát.
Új fotós sorozatunk most az autózás hőskorába kalauzol.
Sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér épül.
Úttörő vállalkozásba kezdett a cég: elektromos Pioneerokat gyárt sorozatban.
Az egyetlen emeletes városi Ikarus visszakapja régi fényét.
Ikarus buszok és Malév-gépek szerelmesei adtak egymásnak randevút a budapesti Aeroparkban.
Retro-Ikarusokkal lehet a hétvégén kibuszozni az Aeroparkba.
Európában egyedülálló tűzoltó-skanzen nyílt Budapesten.
840 milliós támogatást nyertek a fejlesztéshez.
Új farmotoros Ikarust találtak
Összesen több mint egymilliárd forintba kerültek.
Jó eséllyel a BYD veszi meg az óriási ipari parkot, hogy villanyautókat gyártson rajta.
Fogtunk egy drónt és bejártuk a magyar ipar szebb napokat is látott behemótjait . Pusztuló magyar gyárak még sose voltak ilyen szépek.
Nehéz lenne elképzelni ennél szürreálisabb dolgot egy Ikarusszal.
Női buszvezetők meséltek, milyen szoknyában kormányozni, abból az alkalomból, hogy 40 éve tűnt fel az első női buszsofőr a BKV-nál.
Mit is csinálhat az ember januárban, a hóesésben? Általában valami meleg helyre vágyna az ember, nem pedig egy mozgásképtelen Ikarus 211-esre és annak nyűgjeire.
A most bemutatott Ikarus-CRRC CityPioneer prototípusa még Kínában készült, a következő példányokat azonban már Székesfehérváron szerelnék össze.
400 ezres bruttó fizetés, 1000 Nm és rengeteg felelősség. Ez jár annak, aki a szigorú vizsgák után budapesti buszsofőr lesz.
1:87-ben is lehet ijesztően élethű a világ.
A helyzet ugyanaz, mint a magyar fociban: támogatás van, eredmény nincs.
10 buszt kaptak meg a 30-ból.
Ilyen gyorsan közeledni Ikarust még nem láttál.
Egy 260-as és egy 415-ös, utóbbiból az utolsó legyártott darab.
Elhunyt Finta László, aki 50 éve megtervezte a 200-as Ikarust, a világ legnagyobb példányszámban gyártott autóbuszát.
Diploma nélkül is ő lett a magyar design mestere, több százezret gyártottak díjnyertes buszaiból.
Késésben a Modulo buszok szállítása.