
Donald Trump: II. Erzsébet és Oprah Winfrey is a „s*ggemet nyalta”
Érdekes módot választott új könyvének promózására.
Érdekes módot választott új könyvének promózására.
A hűséges barát halálos beteg, úgyhogy kitálalna.
Viktória királynő és Diana is rajongott érte, mára a rapperek csuklóján virítanak a luxusórák.
Összeszedtük a II. Erzsébettel kapcsolatos legérdekesebb történeteket.
A milliomos a mai napig nem tudta feldolgozni fia és Diana hercegnő halálát.
Védekeznek a netflixes sorozat alkotói az éles kritikákkal szemben.
Purgatórium vagy szürreális nyaraló?
A testvérek között nem enyhült a viszály, legutóbb 2017-ben emlékeztek együtt.
Három évig vezette a Ford Escortot.
Elmondta, hogy milyen következtetésekre jutottak a 25 éve történt tragédiával kapcsolatban.
Mindössze negyvenezer kilométer van benne.
A királynő beleegyezését már elnyerte, de a sussexi herceg véleménye még nem ismert.
Több évtizedes titokra derült fény.
Sarolta hercegnő helyzeti előnyben van Meghan Markle kislányával szemben.
Ünnepséget tartanak a tragikusan fiatalon elhunyt Diana hercegné emlékére.
Merénylet, terhesség, titkosszolgálat – hat elmélet a néhai hercegnő halálát illetően, amelyek közül van, amit már sosem fejthetünk meg.
Filmrendezői karrierre vágyott, miközben szerette volna, ha a fiai vállára is kevesebb teher nehezedik.
25 éve vált el egymástól a néhai Diana hercegnő és Károly herceg.
Nagy volt a harc az aukción a különleges édességért.
Negyven éve ezen a napon 750 millió néző követte élőben, ahogy Diana kimondja az igent Károly hercegnek.
Csak kétszer annyi idős a férj.
Napi hírösszefoglaló, avagy erről írt az Index pénteken.
A szobor a nagyközönség számára mától megtekinthető.
Károly herceg és Katalin hercegné mellett II. Erzsébet is kihagyta Diana szobrának avatását, de talán nem véletlenül.
Napi hírösszefoglaló, avagy erről írtunk szerdán az Indexen.
Sem Katalin hercegné, sem Károly herceg nem teszi tiszteletét a ceremónián.
Az egykori barát szerint ez vezetett a hercegnő tragikus halálához.
A licit 22 millió forintról indul.
Károly herceg gondolkodás nélkül az anyját, Erzsébet királynőt választaná a fiával szemben is.
Martin Bashir igazi nagyvadakra ment.
Nem tudta feldolgozni édesanyja elvesztését, egy este alatt egy hétre elegendő alkoholt fogyasztott.
Nem várható, hogy édesanyjuk születésnapján elássák a csatabárdot.
A brit kulturális miniszter szerint a Netflix csatornának ezt a tényt jeleznie kellene.
Az alkotást jövőre, a hercegnő 60. születésnapja alkalmából avatják fel.
Ez az első alkalom, hogy egy Broadway-darab hivatalos színházi bemutatója előtt kerül a tévéképernyőre
Pablo Larraín drámája egy hétvégét dolgoz fel, amikor Diana házassága megromlott Károly herceggel.
A herceg és Meghan Markle beperelik a brit Mail On Sunday újságot, amiért kiszivárogtatták a hercegné privát levelét. Harry felhozta édesanyja halálát az okok között.
Mi visz rá egy öregedő férfit, hogy menyasszonyi ruhákkal tömje tele az alagsorát? És miért jó egy thai templomot kerülgetni a nappaliban, vagy az udvarban pilótafülkéket? Norvégia legszenvedélyesebb gyűjtőit látogatta végig egy fiatal fotós. Nagykép.
A hercegnő halálának 20. évfordulójára előszedett képeken a szerdán elhunyt Makk Károllyal együtt figyelik a rossz bőrben lévő Cserhalmi Györgyöt.
Először beszólt neki, aztán virágokkal árasztotta el. Egyik se jött be...