
Tudja, hol volt a Manci híd Budapesten?
Tesztelje tudását a főváros emblematikus hídjairól.
Tesztelje tudását a főváros emblematikus hídjairól.
A türelmetlen sofőr megunta a dugót.
Négyszáz méter sugarú körben lezárják a területet.
Kezdődik az őszi nagytakarítás.
Magyar Hídlap címmel újságot adnak ki, spontán szónoklatok hangzanak el.
Több embert is előállítottak az alapvetően békés demonstráción.
Helyszín biztosításával kapcsolatos szabálysértés elkövetésére hívott a Kutya Párt.
Sokan nem tudják, mihez kezdenek szeptembertől.
A tüntetést a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezte.
Mindkét nap reggel 7 és délután 2 óra között zajlanak majd a munkálatok.
A Jászai Mari tér és a Markó utca között, valamint az Erzsébet hídnál még folytatódnak a munkálatok.
Hatszáz órán keresztül készítették a filmet.
Mossák a hidat.
Személyi sérülés nem történt.
Péntek délután történt a baleset, az autóból egy ember kiszállt.
Egy 24 éves olasz férfi januárban graffitizte össze a budai pillért, mert ha idegen országba megy, mindig ezt csinálja.
Fél 11 előtt a férfit a tűzoltók egy darus emelőkosárral lehozták a pillérről. A forgalom újraindult a hídon.
Az épülő távhővezeték nyomáspróbáját tartják. Az éjszakai buszok a Szabadság hídon mennek át.
Részlegesen le lesz zárva a híd a tisztítás miatt.
Budára és Pestre egy sávot nyitnak meg felváltva a rendőrök, a Keleti pályaudvarig áll a kocsisor.
A híd dilatációs szerkezetét javítják június közepéig. Már most torlódás van.
A túlóratörvény ellen harmadik napja tüntettek a Parlamentnél, aztán spontán felvonulást tartottak a Belvárosban, amit élőben közvetítettünk a facebookon.
Ötmilliárd forintból hozza Budáról Pestre a távhőszolgáltatást a Főtáv.
Autóssal ütközött csütörtök reggel Budapesten.
Három vízsugárral oltották el a tüzet.
Az egész Erzsébet híd állt a forgalomkorlátozás miatt, de már helyreállt a forgalom.
Sőt! Egy most innovációs díjat nyert terv egészen a Blaháig kitiltaná a gépkocsikat a Rákóczi útról.
Négyen csúsztak össze Pest felé, egy sávon mehetnek az autók.
A most előkerült archív maketten nincs felüljáró, viszont hatalmas töltésen fut a Krisztina körút.
Két sáv nem járható, mert két autó karambolozott a hídon. Két sérült is van, kórházba vitték őket.
Nagy felbontásban veszhet el az 50-es évek budai látképében, a Gellérthegytől a Rózsadombig.
18 percen át teljes szélességében lezárták a hidat fél hét körül. Az alacsony bérek ellen tiltakoztak.
Délután lesz a Budapest Pride felvonulás, indulás után már nem lehet csatlakozni a menethez.
Kerékpárútra vezetett gyalogosok és járdára vezetett bringások a budapesti közlekedés új állatorvosi lován.
Az új villamosmegálló építése miatt egyetlen szűk sávba szorulnak a bringások és a gyalogosok.
Öt autó ütközött össze, többen megsérültek.
Két autó ütközött össze. Rendőrök és tűzoltók is vannak a helyszínen, két sávban leállt a forgalom.
A világ akkori leghosszabb függőhídjával, a New York-i Verrazano-Narrowsszal egy napon adták át ötven évvel ezelőtt az Erzsébet hidat. A tervezés előtt pakliban volt egy lánchíd és egy otromba gerendahíd is, végül szerencsére a kábelhíd győzött.
A 3,6 milliárd forintból jutott a kialakítására.
Rizsavi Tamás Erzsébet hídról készült lenyűgöző fotóját az Urbanistán is láthattátok.
Kicsit úgy vagyok az elúszó fényekkel, meg a magaslati pontokról készült képekkel, mint a time-lapse videókkal.
Péntektől irányonként két sáv járható, a Hegyalja úti ideiglenes buszsáv maradéka is megszűnik.
Van valami hihetetlen abban, hogy amikor az embernek két kordokumentum landol a Facebook-postafiókjában, és miután hosszas bogarászás után sem találja azok forrását, s rákérdez, honnan valók, akkor azt a választ kapja a feladótól, hogy: Saját képek.
Ketten megsérültek a budai hídfőnél.
A Pestre vezető oldalon csak egy sáv járható.
Mit hagy maga után az ár? Általában rengeteg uszadékfát, roncsokat, szemetet, miegymást.
Vas Gergely is Budapestet fotózza, mint oly sokan mások, de szigorúan csak a hardvert.
A Budaörs felé vezető oldalon történt a baleset.