
Ellenzéki jelöltek nélkül kezdődött a parlamenti választás Türkmenisztánban
Az ország demokratikusnak vallja magát, a nyugati választási megfigyelők nem így látják.
Az ország demokratikusnak vallja magát, a nyugati választási megfigyelők nem így látják.
Az éttermekben és az otthonokban is tilos lesz 2023 köszöntése.
Minden adott ahhoz, hogy gazdaságaik fejlődési pályára álljanak, társadalmaik modernizálódjanak.
50 éve ég a sivatag közepén, a türkmén vezető nem először akarja betemetni.
Türkmenisztánban többször akartak már kaputot mondani a kapura, mindannyiszor megbuktak.
A világ legelső mesterséges szigetét csaknem teljesen elnyelte a Kaszpi-tenger. A dollármilliárdokat nem akarják veszni hagyni.
A türkméneknél még a "koronavírus"szó használatát is megtiltották.
Bár eddig tagadták a vírus jelenlétét a közép-ázsiai országban, most 15 beteget jelentettek be.
Még mindig van 15 ország a világban, ahol hivatalosan nincs koronavírus-fertőzött. Három diktátor háromféleképpen küzd a járvány ellen, mely eddig feltűnően elkerülte az országaikat. Óceániában pedig egy trópusi ciklon is nehezíti a védekezést.
6 év után nyert a 94 kilós iráni. Londonban 5. lett.
A poligámiát tiltó törvénymódosítást fogadott el a türkmén parlament kedden.
Pedig nyolc versenytárs is volt, hármat politikai pártok jelöltek, de mind az ő emberei voltak.
"Pénz van és imádják a jelképeket": 15 ezer elemből kellett összelegózni az egyedi tetőzetet.
Pusztítás=tűz, gondolták a bölcs türkmének.
A boltosok már csak pult alól mernek árulni ismerősöknek, félnek a nagy pénzbüntetéstől.
De nyugodjon meg, ez pillanatnyilag csak Türkmenisztán. Persze ez még ott se semmi.
A Turul csak egy mozaikszó, a türkménbasi pedig rokonunk, és még csak nem is szégyelljük. A Kurultájra akár büszkék is lehetnénk, kár, hogy elrontja a keleti nyitás, meg a csendőrnosztalgia.
A türkmenisztáni Hanhowuz víztározó felelős a tó kiszáradásért, de az ország mezőgazdaságáért is.
Nem fogja elhinni: egy gáztender miatt.
Az EU tagországai közül elsőként Magyarországra látogatott Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow.
A türkmén elnök mindent megad választóinak: ingyengázt, centrális erőteret, épülő stadionokat.
Magával vitte őket egy üdülőhelyre. Pedofíliával és embercsempészettel vádolják.
Nem egyszerű odautazni, nekünk sikerült. Dubajjal kevert Észak-Korea drága sörrel, ingyenbenzinnel. Partvissal söpört autópálya, fegyvertelen rendőrök.
23,9 gigawattra kúszott a mutató, az ország energiaigényények 40 százalékát adta a Nap.
Születésnapi köszöntő és milliós gázsi miatt magyarázkodhat az amerikai énekesnő.