Két évig nem evett, országos híresség lett a walesi lányból
Isteni csodának tartották, hogy a walesi Sarah Jacob éveken át nem vett magához ételt. A történetnek azonban tragikus vége lett.
Isteni csodának tartották, hogy a walesi Sarah Jacob éveken át nem vett magához ételt. A történetnek azonban tragikus vége lett.
Nem igazán szeretik a vallásos embereket.
Először a gyermekek estek áldozatul.
A Momentum EP-képviselője elkezdte nagyon félteni Pankotai Lilit.
A csehek legnagyobb nemzeti hőse, Luxemburgi Zsigmond ádáz ellenfele, Jan Žižka több száz csatában vett részt, és egyet sem veszített el.
Magyarországon több remete él, akik közöttünk vannak. De hogyan élnek ilyen titokzatos életet? Olyanok, mint a szentek?
Ha nem ez az év legkülönlegesebb néznivalója, akkor micsoda?
Az önkielégítésről is elmondta a véleményét.
Főként a parókia híveivel fog találkozni.
Szélesedett a szolgáltatásra jogosultak köre.
Húsvét Magyarországon az év egyik legfontosabb vallási ünnepe, amihez rengeteg szokás és hagyomány kapcsolódik. Te mennyit ismersz ezek közül?
Több mint harminc éven át működött Chilében Paul Schäfer szektavezér közössége, melynek tagjait rabszolgaként dolgoztatták, kínozták és szexuálisan zaklatták.
A miniszter a „legszemélyesebb közügynek” nevezte a kereszténységet.
A színész önszántából döntött úgy, hogy nem tartja a kapcsolatot gyermekével.
A mormon nők imádkoznak és engedelmeskednek, míg a férfiak valóságos háremet tarthatnak.
A Leedsi Johanna néven ismert 14. századi apáca eljátszotta saját halálát, hogy megléphessen a kolostorból.
Gwen Shamblin Isten segítségével kívánta eltüntetni az emberek pluszkilóit – az általa alapított kisegyház tagjait súlyos bántalmazásoknak tette ki.
Hétfőtől szombatig lesz elérhető.
Ezt a brazil szektát egy négygyerekes teherautó-sofőr alapította, mára az egész világon ismerik.
1869-ben hihetetlen régészeti hír járta be Amerikát: egy megkövült óriás tetemére bukkantak New York államban. Később kiderült, nagyszabású átverésről van szó.
Bár a rendőrség közbeavatkozott, az áldozat nem élte túl a támadást.
Kiakadt a polgármester, megvédené az önkormányzati vagyont.
A venezuelaiak kedvéért böjt idején is ehető.
A halszimbólum a kereszténység legrégebbi jelképe, az egyházatyák azonban a pogányoktól vették át, ahol egészen más, sokkal sikamlósabb dolgot jelentett.
De tilos a nadrágszíj, a jegygyűrű, a szőrtelenítés és a bajusz is.
Tényleg kivetette magából a társadalom a leprás betegeket a középkorban? Mennyi igaz a közismert klisékből?
Az iraki férfi úgy vélte, hogy a lánya szégyent hozott a családra.
Mark Wahlberg eddigi legmeghatóbb alakításával.
Hihetetlen, de még napjainkban is léteznek helyek, ahová – kulturális, vallási vagy egyéb tiltás okán – nem tehetik be a lábukat nők.
A középkorban és kora újkorban a gyilkosság bocsánatosabb bűn volt, mint az öngyilkosság, ezért egyesek megölték a gyerekeiket, hogy kivégezzék őket.
Semjén Zsoltnak kell gondoskodnia a célok eléréséről és a feladatok megvalósításáról.
Jaír Lapid szerint teljesen őrült kormány alakult.
A piarista szerzetes szerint az erkölcsös élet olyan, mint a tanulás és a sport.
Vallási ünnepekkel kapcsolatos kvízünk segítségével arra is fény derül, hányféle ünnepet ülnek meg emberek milliárdjai világszerte!
A csodás magyar templomok különleges helyei az országnak.
Nem lehet az egész világot a nyugati elit mércéjével mérni. Nem lenne annyi tragédia, ha ezt Oroszország esetében is elfogadnánk.
Tippeld meg, melyik foglalkozás űzőit melyik szent védi!
A keresztény vallás legnagyobb ünnepéről nem árt tudni néhány dolgot.
A 17. században Anglia-szerte megtiltották a karácsony ünneplését – de mi volt az oka a különös és szigorú rendelkezésnek?
Szodoma és Gomora az erkölcsi romlottság jelképévé vált az idők folyamán. A bibliai helyszínek pontos elhelyezkedését sokat kutatták.
Két férfit és egy nőt keres a rendőrség.
A muszlimok és az ázsiaiak száma viszont nőtt az elmúlt évtizedben.
2022-ben november 27-én kezdődnek az adventi időszakra jellemző rorátémisék.
Szó szerint betiltották a TikTokot a vallási épületekben.
Vallási és politikai nézetünket sem közölhetjük decembertől.
Úgy gondolta, az, hogy a gyerekek a „Miatyánk” imádság kezdő sorát a Tankcsapda dalból ismerik meg, semmiképpen sem helyes.
Az első gyertyagyújtással megkezdődik az advent és a karácsonyi ünnepkör.
Nagy a dilemma.
Hogy kapcsolódnak össze a különböző vallások és a gazdaság? Összeegyeztethető-e a vallás és a gazdaság? Erre kerestünk választ a Kibeszélő Extrában.
A családok minden évben összejönnek, esznek, isznak, ajándékoznak.
A kézirat máig az egyik legrejtélyesebb dokumentum a kutatók számára.
A pápa szerint fontos a Kínával való kapcsolattartás.
Hihetetlen babona miatt tiltották be a gyerekszülést egy ghánai faluban. Temetkezni és állatot tartani is tilos a helyiek számára.
Egészen intim kérdésekre is választ ad az ortodox zsidó pár, Moses és Zippora a TikTokon.
A máltai Ħal Saflieni-i hipogeum az őskorban épült meg a föld alatt, az élők és holtak találkozóhelyének tartották.
Az élőhalottak-mítosza már évszázadok óta szerves része a vallásoknak.
Egy felmérés szerint 2045-re kisebbségbe kerülhetnek a hívők.