Kiadó Cristiano Ronaldo négyemeletes madridi villája
Ronaldo, illetve az Én, Georgina című sorozat rajongói most meg is szállhatnak a széria forgatási helyszínén, egyben a sztárfocista korábbi lakhelyén.
Ronaldo, illetve az Én, Georgina című sorozat rajongói most meg is szállhatnak a széria forgatási helyszínén, egyben a sztárfocista korábbi lakhelyén.
Sikeres színésznői karrierje mellett egy kisebb ingatlanbirodalmat is magáénak tudhat az Alkonyat és a Tökéletes hang sztárja.
A luxusvilla tükrözi a romantikus olasz elegancia minden árnyalatát.
A legutóbbi két regényében nem volt szexjelenet.
Nagy a baj.
Nádas Péter novelláiból tízezer példányban egyedi válogatáskötetet készült, amelyet diákoknak adhatnak.
Már csak jövő márciusban van szabad hely, és éjszakánként 354 fontért, azaz körülbelül 167 ezer forintért foglalható.
Uralkodói bútorokkal várja bérlőit.
Két könyvkiadó óriás egyesülne.
Rohamosan nőnek a bérleti díjak, a folyamat pedig megállíthatatlannak tűnik.
Papírhiány van, hatalmas a drágulás.
A környéken nagyon nehéz albérletet találni, a fellelhető lakásokat pedig aranyáron kínálják kiadásra.
Továbbra is Suri Imre vezeti a két rádiót.
Privát séf, szabadtéri jakuzzi, saját strand és pazar kilátás: 12 főnek biztosít helyet a festői rezidencia.
Az óriáskiadó létrehozása átrajzolja az amerikai kiadói térképet. Az amerikai írók céhe ellenzi a felvásárlást.
A webáruházak népszerűsége ellenére a kiadók több mint fele nehéz helyzetbe került, mert nagy részüknél csökkent az árbevétel.
Írókat kérdeztünk, mennyit kapnak egy-egy regényért. Érzékeny témára tapintottunk, de abban mindenki egyetért, hogy megélni azért nem lehet belőle.
Második helyen állnak a világ 20 legjobb zenei kiadója között, egyedüliként a hazai és a kelet-közép-európai lemezpiacról.
Los Angelesben áll a háza, amelyben négy hálószoba, négy fürdőszoba található, és egy sereg hobbinak hódolhat benne. This is not Sparta.
Nagy volt a bizonytalanság a gyerekmolesztálással vádolt filmes könyve körül, de egy amerikai kiadó merészet lépett.
Az Hachette alkalmazottjai tiltakoztak a pedofíliával vádolt rendező emlékiratainak megjelentetése ellen.
Ugyanannál a cégnél jelenne meg, ahol Ronan Farrow kiadta a zaklatókról szóló saját kötetét.
Van, amelyikért több mint félmilliárd forintot kérnek. A villák viszont szinte teljesen elfogytak.
Az Európai Parlament szavazott: A YouTube-nak és a Facebooknak fizetnie kell a zenekiadóknak és zeneszerzőknek. Ha nem teszi, büntetésekre számíthat.
30 millió forint alatt ne is reménykedj új építésű kétszobás lakásban. Van, ahol 2 millió forintba kerül egyetlen négyzetméter.
A debreceni Floppy Kick 3,5"-es hajlékonylemezen ad ki, illetve szállít súlyos zenéket a világ minden tájára. A kiadó alapítójával beszélgettünk.
A kiadónál árult svéd könyvben a gázkamrák létezését is tagadják.
A Baywatch szexi sztárja korábban már próbálta eladni az ingatlant, de most inkább úgy döntött, hogy kiadja.
Most kiadó a ház, ahol Jozef Fritzl 24 évig a pincében tartotta fogva, és erőszakolta saját lányát.
2 és 7 év között érdemes ütni, utána részesítsük a gyereket szeretetélményben – szól egy jó tanács.
A Népszabadság bezárásával a legnagyobb példányszámú országos közéleti napilappá válhat.
A Mediaworks betegségre hivatkozva nem tárgyal velük. Közben továbbra sem engedik, hogy személyes dolgaikhoz hozzáférjenek.
A Chanel tervezője 6,9 millió forintért adja bérbe a 200 négyzetméteres New York-i ingatlant.
Jövőre ha egy könyvre sokat kell várni, bárki újból kinyomtathatja majd magának a Rukkolán.
Az énekesnő még mindig jól néz ki, de a zenéje már tényleg senkit nem érdekel.
Három huszonéves zenész kiadót alapított, hogy megmutassák: itthon is lehet jól bluest vagy folkot játszani, csak érezni kell a lényeget.
Az egyik legnagyobb brit könyvkiadótól direkt így rendeltek meg egy rakás földrajzatlaszt.
Meglepően széles a választék a 3 milliárdos ipari létesítménytől a 18 milliós lakásig. Összeszedtük az összes piacon levő Ybl-ingatlant.
A legtöbb nyugati nagyvárosban ugyanannyi egy havi lakbér, mint egy havi átlagfizetés. Most már Budapesten is, csak Budapest még nem nyugat.
A Népszabadság szerint a kormány titokban megvásárolta az Apáczai kiadót.
Nemrég megkérdeztünk titeket, hogy mire vagytok kíváncsiak az Autókereskedők tévésorozattal kapcsolatban.
A Kossuth utca virágkora és pusztulása gondolom már a könyökén jön ki mindenkinek.
A londoni Hyde Parkra nyíló panorámát meg kell fizetni.
Egyelőre három DVD zenéi után fizeti ki a jogdíjat a fitneszceleb. Ez tízmillió forintot jelent.
"Miért mindig csak a tulajról vannak ilyen történetek? Vannak érdekes dolgok a másik oldalról is." - figyelmeztetett Kuruttya a Sunyi tulaj, aki lenyúlta a kauciót (is) című posztnál.
A finn cég nem az államnak adta el az üzletágat.
Ez itt kérem ha úgy tetszik hirdetés, egy kiadó lakás hirdetése.
Akiknek már a hanglemez is túl mainstream, de ragaszkodik a fizikai hanghordozóhoz, örülhet: egyre több cég foglalkozik kazettakiadással. A hangja nem a legjobb, de olcsóbb, mint az mp3.
A Sony megszűnik, utódja pedig csak piacképes előadókat szerződtet.