Tűz ütött ki egy fővárosi kollégiumban
Ötven diákot arra kértek, hogy az oltás idejére ne hagyják el a szobájukat.
Ötven diákot arra kértek, hogy az oltás idejére ne hagyják el a szobájukat.
Kevés meleg vízről, gyenge fűtésről és korlátozott áramhasználatról panaszkodnak a diákok.
A vezetés a kollégium bezárását azzal indokolta, hogy spórolniuk kell.
A HÖOK az illetékes minisztériummal tárgyal.
A rászoruló diákokat a munkájuk is a kollégiumhoz köti, ezért tiltakoznak a bezárás ellen.
A közszférát és a versenyszférát is munkabeszüntetésre kérik.
Egyes kollégiumok áránál előfordulhat évközi emelés.
Pillants be velünk a 80-as évek kollégiumi életébe!
A diákok és szüleik is elkeseredtek a hír hallatán.
Jelenleg az egyetemisták kevesebb mint 20 százaléka költözhetne csak kollégiumba.
A feladat elvégzésével megbízott külsős cég munkatársa viszont tavaly meghalt, így már nem lehet meghallgatni.
Az állam két és félszer annyi támogatást ad az intézménynek januártól, mint eddig.
Sokan biztosan a mai napig szívesen gondolnak vissza a gondtalan diákévekre, a kollégiumi létre.
Áll a bál a Kaliforniai Egyetemen.
A közel ötvenezer férőhelyre dupla ennyien pályáznak. Körkép.
Több egyetemi kollégiumba csak védettségi igazolvány birtokában lehet majd beköltözni.
Többen lehetetlen helyzetbe kerültek emiatt.
Tizenöt hónap üzemszünet után szeptemberben nyitja meg kapuit.
Közzétették a kormány honlapján a terveket.
Megnéztük, mik a tapasztalatok egy budapesti diákotthonban.
Újabb részletek derültek ki a hétfőtől kezdődő iskolazárról. Kínzó kérdések.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások nem tetszettek nekik.
A fiatalok egy matracot gyújtottak fel, egy férfi életét vesztette.
Az új járványügyi szabályok értelmében múlt vasárnapig kellett elhagyniuk a diákoknak a kollégiumokat. Azóta kiderült, vannak kivételek.
A rektor saját hatáskörben, a hallgató kérelmére, különös méltányossági okokból, egyedileg dönthet a kiköltöztetés mellőzéséről.
A kollégiumot már kiürítették.
Sok egyetem magánszállásokat is bérel a kollégistáknak, hogy csökkentsék a fertőzés kialakulásának veszélyét.
Könnyebben találnak idén jobb minőségű és megfizethetőbb albérleteket az egyetemisták. A 11. kerületben nem ritka a 20 százalékos árzuhanás se.
Egyrészt az átalakítás miatt, másrészt azért, mert a 700 fős, Kerekes utcai kollégiumot nem veszik igénybe. A kétágyasítás átmeneti intézkedés.
A Mathias Corvinus Collegium egy Semjén Zsolt által benyújtott törvény értelmében MOL- és Richter Gedeon-részvényeket kapna, a kollégium el is kezdte tervezni, hogyan bővül az ötszörösére.
Ezt az Emmi erősítette meg az RTL Klubnak.
A járványügyi védekezésre hivatkozva kellett elhagyniuk a kollégiumot a diákoknak, de vasárnap visszamehetnek kiköltözni.
Jó kicsit néha nosztalgiázni és megnézni, milyen is volt annak idején sokak második otthona, a kollégium.
Megkaptuk a kancellár hivatalos álláspontját a Kisképző ügyében, de kaptunk megdöbbentő képeket is az új helyről.
Ezt mondják a "Kisképző" kollégiumának ügyéről az érintettek. Októberben kaptak fülest, hogy bezáratják az ingatlant, novemberben hatósági ellenőrzés jött, most pedig szóltak nekik, hogy lehet költözni. "Disznóság, embertelen" - mondja az igazgató.
Nemcsak túlélte a leghírhedtebb amerikai sorozatgyilkos támadását, de azt sem hagyta, hogy az átélt szörnyűség határozza meg a sorsát.
Az 1700 lakosú, Zala megyei Pacsa nem bírta fenntartani az intézményt.
A miniszterelnök Böjte Csaba gazdaképző kollégiumát látogatta meg Csíkszentsimonon.
De utána mindenki visszatért, mivel kiderült, hogy csak egy szoba berendezési tárgyai kaptak lángra.
Két 15 és egy 16 éves fiút gyanúsít a rendőrség, el is kapták őket. Körömlakklemosóval gyújtogattak.
Újra kell építeni a Ráday utcai kollégiumot a szerda esti tűz után, ahol egy ember meghalt. A diákok gyorssegélyt kaptak az egyetemtől, hogy haza tudjanak utazni. A vizsgák tolódnak.
A XI. kollégiumban egy konyhában égett a berendezés, majdnem ezer diáknak kellett elhagynia az épületet.
Az elsőrendű vádlottnál jelentős mennyiségű drogot, lőszert és készpénz találtak.
Egy férfi az élő fába is belekötött a pécsi kollégium előtt.
Ezeken az egyetemeken megéri kifizetni a kollégiumot, ha ilyen szobában lakhatnak a diákok.
A tűzoltók kiürítették az épületet, eloltották a lángokat.
Miközben a kollégiumi díjak nem változtak jelentősen az elmúlt években, a lakásbérlés 1,5-2-szeresére drágult. Kevesebb a felsőoktatásban a hallgató, de kereslet lenne a kollégiumokra.
Szerda este kiderülnek a ponthatárok, indulhat a hajsza a megfizethető lakásokért.
Tizenkét négyzetméteres szobát adnának ennyiért.
Saját kezűleg épített mobilházat a diák, majd meg is mutatta a képeken.
Eger meg akar venni egy épületet a bajban lévő szihalmi vezetőtől, csak még nem tudják, hogy miért.
Ha valaki úgy dönt, Budapesten jár egyetemre, gyakran dolgoznia kell a tanulás mellett.
Egy kollégista srác írt a Randiblognak arról, hogyan alakultak a kapcsolatai. Nem könnyű terep ez sem.
Ónodi Adél a középiskolában is rengeteg zaklatáson ment keresztül. Most, 21 éves nőként a rendőrség elé vitte az újabb halálos fenyegetést. Interjú.
A szoba mostani lakójának leesett az álla.
Olvasónk megírta, milyen volt az első.
Vagy ön szerint ez csak egy ártatlan tükröződés?
Könnyebben megsebesítette a másik diákot.
Nem tudják már hová rakni az amerikai diákokat, akiknek még pénzük is van egy ilyen konstrukcióra.