Lesújtó képet fest az önvezetésről autókról egy friss felmérés
Meglepő lehet, hogy mi a legnagyobb akadálya az önvezető autók elterjedésének.
Meglepő lehet, hogy mi a legnagyobb akadálya az önvezető autók elterjedésének.
Csak egy márka felelt meg, két másik majdnem, itt megtudhatja, melyik.
A robotpilóták nem nyújtottak meggyőző teljesítményt, csak egy márkáé volt elfogadható.
A férfi csak beült az autóba és megpróbálta beindítani, de nem úgy mentek a dolgok, ahogy tervezte.
Már 2028-as céldátumról beszélnek, pedig így is 10 éve fut a projekt.
Amerikában eközben épp visszavonták egy autonóm flottát üzemeltető cég engedélyét.
Két amerikai államban engedélyt kapott a Mercedes arra, hogy új külső világítást alkalmazzon autóin.
A közlekedési balesetekkel összefüggésbe hozott Autopilotot kifogásolták Amerikában.
Közben azzal kampányoltak, hogy biztonságosabbak az embernél.
Egyelőre még csak vázlatos tervekről van szó, de a Robotaxi külseje finoman szólva is érdekesnek tűnik.
Jó eséllyel vitát vált ki a kaliforniai közlekedési hatóság döntése, amivel jóváhagyták a robotaxik közlekedését.
Az ítélet a későbbiek során precedensként szolgálhat a hasonló ügyekben.
A vádirat szerint a jármű felügyeletét ellátó sofőr a mobilját bámulta, amikor a tragédia bekövetkezett.
San Franciscóban rengeteg önvezető autó flangál, sok helyi pedig utálja ezt. Ötletes megoldásokkal bénítják meg őket.
San Francisco lakóinak kezd tele lenni a hócipőjük azzal, hogy az önvezető autók fejlesztői a városukat szemelték ki járműveik éles tesztelésére.
Se a rendszer, se a felügyelő sofőr nem rántotta el a kormányt.
Élesben tesztelték a Waymo önvezető rendszerét, aztán jött a rendőr és a kézjelek.
Videó készült a furcsa esetről.
Az elektromos autózás egyik úttörője, a kínai BYD nem hisz abban, hogy belátható időn belül megvalósulhat a teljesen autonóm autózás.
Belátható lesz a beláthatatlan? A Continental szerint igen.
Lezárult a vizsgálat, a sofőr volt a ludas.
Az Egyesült Államokban már nem csupán fikció, hogy önvezető autóval térj haza egy átbulizott éjszaka után.
Az önvezetés nem csak a biztosítást, de az autófinanszírozást is átalakítja.
A kitűzött céldátum és a vízió is megváltozott: nem két év múlva érkezik, és nem lesz teljesen önvezető.
Az önvezető autók gondolata is megrémiszt? Hordj magadnál egy-két kiló sót!
A budapesti vállalat önvezető autók fejlesztésével foglalkozik.
1946-ban már megvolt az elvi lehetősége, hogy az autópályán telefonáljunk mobillal, persze csak korlátozottan. Ma már valós időben irányíthatunk a távolból autókat. Mi vár még ránk?
Egy apró pukkanással nyolcvan százalékkal zuhant a részvényeik értéke.
Állításuk szerint a szoftver néhány frissítés után sokkal biztonságosabb lehet.
Xiaolang Zhang üzleti titkokat lopott el a cég önvezető autófejlesztési programjáról, de lebukott.
Egyelőre csak álom a teljesen önvezető autó.
A technológiai óriás mindent bevet azért, hogy önvezető elektromos autója végre elkészülhessen.
A hírre a vállalat részvényei 1 százalékkal, 704 dollárra estek.
Kötelező biztonsági elemeket fognak bevezetni.
Előbb-utóbb talán kerülgetni is tudja majd.
A jövő nagy technikai dobásának tartják, mégis sok a tévedés, és általában véve is homályos a kép.
A mesterséges intelligencia 10 000 tengeri mérföldön keresztül irányított egy óceánjárót.
Egyelőre ötven ilyen, kormány és pedálok nélküli gépet küldenek ki a forgalomba Kanton egyik kerületében.
Szalay Zsolt professzorral, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetőjével az önvezető autók jövőjéről beszélgettünk.
Megszólaltak a fejlesztők.
A 2024-es modellévtől már a teljes paletta megkapja a legfejlettebb adatkommunikációs képességet.
Egy szakértő szerint túlzás önvezetőnek nevezni ezeket a járműveket.
Büntetőfékezni azért valószínűleg nem fog.
Egyelőre 67 autót állítanak üzembe.
Várost nézni, pezsgőzni, de akár edzeni is lehetne az újonnan megálmodott önvezető járművekben.
A Műegyetem tanszékvezetője szerint a sztrádákon jelenhetnek meg először az önvezető autók.
A változó tengelytáv és a fejlett futómű borzasztó látványos, de az minimum kérdéses, hogy mire jó.
Vigyázat, ezekben a kocsikban még nagyon kell figyelni a volán mögött.
A sofőr azt hitte, az autó lelassít, és kikerüli a parkoló járművet.
Senki sem ült a vezetőülésben, de a járműnek nem volt teljes önvezető rendszere.
Senki nem ült a volánnál, de ketten életüket vesztették a legújabb önvezető-balesetben, az autó kigyulladt és négy óra alatt tudták csak eloltani égett. Mi történik a Teslákkal?
A nem neurálisháló-alapú modell jobban teljesített a tesztpályán.
Az alapító önvezető autókkal kapcsolatos ipari kémkedésért került börtönbe, de elnöki kegyelmet kapott.
Sebességhatároló, fáradtságérzékelő, fekete doboz - drágítják és biztonságosabbá teszik az autózást. De hová lesz így az élmény?
Ha az önműködő autó balesetében a sofőr a bűnös, bebizonyosodott, hogy önműködő autó nem létezik – összegezte az ügyet egy hozzászóló.