25 év börtönbüntetést kapott Sam Bankman-Fried, az FTX alapítója
Az egykori vállalkozó sok milliárd dolláros károkat okozott az ügyfeleknek, befektetőknek.
Az egykori vállalkozó sok milliárd dolláros károkat okozott az ügyfeleknek, befektetőknek.
A hélium-3 drágább, mint az arany.
A traffipax nem ok nélkül készít sorozatfelvételt. Az autósok leleményessége abba is beleköt, amibe nem feltétlenül tud. Kiskapu-nagykapu.
Mi lesz a Magyar Péter által megosztott hangfelvétel sorsa?
Illegális monopólium építésével vádolják a céget.
Miklósnak nem volt szerencséje. Aztán még nagyobb szerencsétlenség érte. Jól össze is veszett a márkaszervizzel. Mondjuk volt rá oka.
Korábban is csak úgy sikerült letartóztatni, hogy bátyja rábeszélte, adja fel magát.
Előtérbe kerültek a polgárok jogai, nő az átláthatóság, eltűnhet a deepfake.
Az uniós adatvédelmi hivatal megkongatta a vészharangot.
A szabálysértési jog sokkal bonyolultabb annál, mint amit az autósok sejtenek. Ez azonban nem mindig hátrány, sőt! Néha előny is lehet.
A Vatikán már reagált is a fejleményre.
A versenyjog több mint egy évszázados múltra tekint vissza belföldön.
Bárkinek szabad, aki képes eltalálni a Holdat?
Védői amellett érvelnek, ha kiadnák a kémkedéssel vádolt Julian Assange-ot az Egyesült Államoknak, akkor lényegében a halálos ítéletét írják alá.
Pár éven belül szigoríthatják a nők nyugdíjba vonulásának feltételeit.
Akár egy évig is eltarthat a kérelem elbírálása.
Az elmúlt néhány napban rengetegszer került szóba az elnöki kegyelem fogalma, amelyről ritkán, csak egy-egy közérdeklődésre számot tartó eset okán lehetett hallani eddig.
Az utánfutókra / pótkocsikra kötelező a biztosítás is. Károkozáskor mégsem mindig világos, hogy melyik biztosítás terhére rendezi a biztosító a kárt.
Az ajtót bevágta a jogalkotás szele, de a huzat miatt nyitva maradt az ablak. A kiskapuzás nemzeti sport, a jogalkotó is aktív részese. Akkor?
Aki spórolni akar, az végül többet költ. Azt gondoljuk, hogy az EU-s piac megóv majd minket ettől a buktatótól, de a kapitalizmus ellen az sem véd.
Öt jogkezelő egyesület mintegy negyven perben fordult a bírósághoz.
A vihar után Elvira attól félt, hogy senki sem téríti majd a kárt. Szerencsére tévedett, de a valódi kálvária csak ezután kezdődött.
A cél a profit, a károkozó ügyfél emiatt nem mutat jól a portfólióban, túl nagyot harap ki a tortából. Szanálni őket szabad, de nem mindig lehet.
Emelkedik a bírságok összege.
Fizetési felszólítást kaptál horvát parkolási pótdíj miatt? Félős vagy? Nem kell berosálni, nem eszik olyan forrón azt a kását!
Egy ideális világban elég venni egy éves matricát és készen is vagyunk. Az ördög azonban a részletekben, pontosabban az ÁSZF-ben rejlik...
A kicseszések idén is folytatódnak, ahogy az idegbeteg gyorshajtások, a biztosítók próbálkozásai, vagy a tuning autósok vegzálása is.
A szabálysértési hatóság döntése sem kőbe vésett dolog, ha nem értetek vele egyet, megéri vitába bocsátkozni. Persze csak ésszel.
Ha csak használatra kapunk egy autót és meghal a tulajdonosa, akkor sem egyszerű a helyzet. De mi van, ha üzembentartói jogunk is volt az autón?
Sürgősségi eljárással tárgyaltak három tervezetet is.
A saját kapu/garázs előtti parkolás olyan, mint a korrupció. Csak addig böki a szemed, amíg téged kihagynak belőle. Utána már egész praktikusnak tűnik
Azok a nagyvárosiak, akik a francia vidékre költöznek a vidéki élet bájáért és nyugalmáért, nem fognak örülni a legújabb francia törvénynek.
Csak tölteni kell. Valóban? Akkor miért nem töltetted fel? A hülyének nézéshez is két ember kell, kerüljétek az ilyen kereskedőket.
KGFB-s kárrendezés esetén először azt kell eldönteni, hogy pénzt kérünk, vagy számlára javíttatnánk a sérüléseket. Néha az előbbi a jó megoldás.
"Kilátástalan a helyzetünk, a helyzetem, kérem segítsenek, és ezt sok ember nevében kérem."
Bene Lajos bíró írása a Karsai Dániel-ügyről.
A joggal csak egy kis probléma akad: a valóságban is alkalmazni kell. A jogi előírások értelmezése nem mindig egyszerű feladat a közlekedés során.
Eladod a kocsit, bejelented az adásvételt az "ocsmányirodában" mégis basztat a szolgáltató, pótdíjjal, bírsággal és bírósággal fenyegetőzik?
Állítólag a záróbeszédet az MI írta a rapper ügyében.
Több mint 100 ügyvéd áll rendelkezésre egy egész napon keresztül, hogy segítsen minden rászorulónak, akinek nem lenne lehetősége jogi tanácsot kérni.
Jártál már úgy, hogy elfelejtetted az időpontodat a fodrásznál? Vajon jogosan kéri el ilyenkor a pénz egy részét?
A kormány nem ért egyet ezzel.
Mi van akkor, ha a másik fél vétlen, mégis elismerné a felelősségét a balesetért. A rendőr ebbe beleszólhat?
Az amerikai hivatal szerint leginkább a SpaceX tehet erről. A cég tiltakozik.
Az ITBN konferencia előtt a hangklónozás következményeiről kérdeztük Gyires-Tóth Bálint mesterségesintelligencia-szakértőt.
Az autóvásárlás stresszes folyamat, néha azt sem nézik a vevők, mi kerül a szerződésre. Pedig nagyon nem mindegy, hogy ki az eladó.
Szakjogász avat be a legfontosabb tudnivalókba.
Kiesett a hallgatóktól származó bevétel.
A gyártósor helyett sokkal inkább az irodai székekbe ülnének be.
Megírtuk, megfenyegettek, bepereltek, vesztettek. Zuglói tanmese a sajtószabadságról.
Akár 400 ezer forintnak megfelelő pénzbírságot is kaphatnak a szabályszegők.
Egyszerűen zseniális.
Vlagyimir Putyin is él a voksolási jogával.
Szakértő mondta el a véleményét a négynapos munkahétről és annak bevezetéséről, buktatóiról.
A 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében.
A gazdasági totálkár sosem vidám dolog. Pár hónapos autónál pedig különösen nem az!
A kereskedő lefaragna a költségeiből. De a vevőnek ehhez miért kellene asszisztálnia?
Ha a melletted lakó zajos, vagy szörnyű bűz árad a lakásából, nem kell tűrnöd. Mutatjuk, hogyan lehet béke az otthonodban!
A ZKNP álláspontja következetes: ami zónán belül van, az mind pótdíjazható. Csak hát ez a jogértelmezés továbbra is aggályos.
Felhasznált mindent, amihez hozzáfért. Írók is perelik szerzői jogaik megsértéséért.