Mi lesz velünk a GPS nélkül?
Egy űrbeli atomcsapás hazavágná a gazdaságot, de mennyi idő alatt lehetne pótolni?
Egy űrbeli atomcsapás hazavágná a gazdaságot, de mennyi idő alatt lehetne pótolni?
A '90-es években csodálták az emberek, ha valakinek ilyenje volt. Aztán már 2024-ben is, de már más miatt.
A fejlesztők reményei szerint emberéleteket menthet.
Amikor okostelefonodat használod, a feltaláló színésznő munkája gyümölcsét élvezed.
Mit tehet az, akinek a totálkárosra törik az autóját, majd azt veszi észre, hogy valahol Ukrajnában valaki használja Spotify-előfizetését?
Amikor a navigációs alkalmazásokat hívod segítségül, az agyad bizonyos részeit nem használod ki.
A tudósok szerint a GPS segítségével, nagyjából két órával a bekövetkezésük előtt megjósolhatók a nagyobb földrengések.
A GPS jövőjét a több kilométer sziklán is áthatoló müonok jelentik.
Ami biztató, hogy nem érkezett segélyhívás a magyar hegymászótól.
Az autóipar folyamatosan azt lesi, hogyan engedheti meg magának az űrtechnikát. Hát így.
A színésznő újabb óvintézkedéseket tett, hogy kutyusa ne vesszen el.
Ugyanitt: tudtad, hogy 1981-ben már lehetett gyári navigációt kérni a Hondákba? Épp az autó árának negyedéért.
Ha te is a mobilod GPS-ét használod a navigációhoz az autóban, akkor van egy rossz hírünk számodra.
Csak meg kellett adni a helyet, és mutatta az ott mozgók adatait.
Egy vasúti aluljáró után kerítésnek ütközött.
A jármű fennakadt a Lánchíd alatti kis alagútban, nem ez volt első eset.
Az ember okozza, és a műholdak pályáira is hatással lehet.
Olcsó fedélzeti kamera GPS-szel a Naviteltől: keveset tud, de a valójában ennyi is elég lehet, még ha néha idegesítő is.
Válassz: zseblámpa vagy lehallgatás? Kipróbáltuk a Xplora X5 Play gyerekokosórát.
Közvetítőn keresztül beszerezték egy muszlim imaalkalmazás fejlesztőjétől százmillió hívő mozgási adatait.
Mire jó egy autóba szerelhető okoskészülék? Arra, hogy tudjuk monitorozni saját vezetési stílusunkat, és segít akkor is, ha kigyullad a check engine.
A műhold a GPS rendszer része lesz, a visszatérő rakéta sikeresen landolt.
A Kütyürovatban őszintén vallanak az ázsiai elektronikus berendezések. Most épp távfelügyeleti rendszert építünk az Aliról, egy marék dollárért.
Kifinomult kiberháborús rendszer működik a hatalmas kikötőben, és nem tudni, hogy ki áll mögötte.
Enélkül november 3-tól a legfontosabb szolgáltatások használhatatlanná válnak.
Két Barnsley van Angliában, Neil Robertson a rosszat ütötte be a GPS-be.
Meg Ronald Reagan keménykedése a szovjetekkel a hidegháború közepén, és pár feloldott hadi titok.
Áramkimaradás miatt használhatatlanok az EU saját GPS rendszerének műholdjai.
Kisebb csodával határos módon viszont meg is került a 73 éves nő navigációs eszköze, így folytatni tudja a jótékonysági futását.
Évente 7 centit mozog a földrész, van olyan felhasználási terület, ahol ez már számít.
Pontosan úgy tájékozódik, ahogy a hangyák.
A rendkívül érzékeny adatok általában óvadékügynököknél és fejvadászoknál végezték.
Miért nem fut rendesen a játék a Kreml közelében? És mi volt az a hibajelenség a Fekete-tengeren?
Ha újból lakott települések közelébe menne, azonnal közbelépnek a szakemberek.
Egy szabadnapos autómentő és két ott dolgozó festő megfogták a kocsit, így nem zúgott be a járókelők közé.
Mert a kedves autósok jobban hisznek az appoknak, mint a saját szemüknek.
Magyarországon is élesedik az eCall, ami baleset esetén elküldi a 112-nek a kocsi helyzetét és adatait, és telefonálni is lehet rajta.
A 30 műholdas európai rendszer 2020-ra éri el a teljes kapacitást. A cél a függetlenedés Amerikától.
A kommunikációt és a GPS-t is összezavarta.
Navigációs jeleket térítettek el, így a hajók azt érzékelték, hogy a szárazföldön járnak.
A Galileo-program műholdjaiban rövidzárlatot okozott egy hibás alkatrész.
Teljesen másra van szükség ahhoz, hogy egy gép önvezetőként elboldoguljon a szántóföldön, mint egy önvezető Tesla a közúton.
A Micsiki 2 több métert javít a helymeghatározó rendszer pontosságán.
A keszekusza utcák viszont keményen megdolgoztatják a hippokampuszt.
A főiskolás lány kövekből rakott ki egy SOS feliratot a földre, hátha valaki meglátja, de a segítségre elég hosszú ideig kellett várnia.
A világ legmagasabb hegyén kötelező lehet a GPS.
A magyar GPS-művészek is megmutatják, lehet állatformát tekerni és futni.
Remek terv termett a GPS-es bringaművészektől.
Bár egy tükörrel is összezavarhatók, az önvezető autók sokat tanulhatnának a rovaroktól.
A Galileo ingyenes navigációs, illetve hely- és időmeghatározási szolgáltatást fog nyújtani a vételre alkalmas csipekkel felszerelt eszközökön.
A Galileo eddigi 14 műholdja mellé most további négyet küldtek.
Főleg otthonuk körül mászkálnak, de egy-két hosszabb túrára is vállalkoznak.
A Lada Grantával nem árt vigyázni, hogy ne legyél a VÉDA-traffipaxok aranyfokozatú támogatója.
A túlzott bizalom oda vezetett, hogy a kamion beszorult egy szombathelyi vasúti híd alá.
Felismer helyeket és tárgyakat, kérésre elvisz a mosdóba.
A GPS-ed néha azt sem tudja, melyik utcában vagy, míg a traktor 2-3 centi pontossággal szánt, pedig az is GPS-t használ. Hogyan lehet ez?
Mit ér a tuti hardver, ha a program miatt fél óra után a falhoz vágtam volna? Így navigáltam motorral olcsón.
A KidFit óra segítségével a szülők és kisgyerekek bárhol és bármikor el tudják érni egymást, és ehhez mobil sem kell.
Két erős napkitörés tart épp a Föld felé, a geomágneses vihartól vasárnap talán újra sarki fényt láthatunk.