Nagy port kavart a Nike, miután átszínezte az angolok mezén a Szent György-keresztet
Piros, lila és kék színűre változtatta a piros-fehér jelképet.
Piros, lila és kék színűre változtatta a piros-fehér jelképet.
Három előadást nézhetnek meg így az érdeklődök.
Vidáman mesélte el a vele történteket.
Ha jó lesz az eredményed, felveszünk a VIP-listára PIN-kód nélkül, OK?
A spanyol és az angol anyanyelvűek kulturális keveredésének eredményeképpen.
VIII. Henrik angol király egyetlen fiúgyermeke, VI. Eduárd kilencévesen került a trónra, uralkodását folyamatos hatalmi harcok jellemezték.
Percy Fawcett alezredes megszállottan kutatta a legendás Eldorádót, mígnem fiával együtt rejtélyesen eltűnt a brazíliai őserdőben.
Egy alkalommal valóságos botrányt kavart a jelenlétük egy családi étteremben.
A legnépszerűbb idegen nyelvből középszinten 45 864-en, emelt szinten 18 848-an bizonyíthatnak.
A háromgyerekes édesanya nem tud leállni.
Gyakran feltűnik az interneten a fotó, melyen két turbános óriás fog közre egy hozzájuk képest törpe termetű alakot. Utánajártunk a fotó eredetének.
Az angol beteg valójában náci kém lett volna? Almásy László nyomában.
Lil Wayne és Craig David testi épségét is óvta.
Alan Rickman hatvankilenc évet élt.
A hazai fürdők nem véletlenül világhírűek.
A szakértő válaszol.
A filmnézés kényelmes megoldásnak tűnik, hiszen egy szórakoztató tartalom mellé rendeljük a nyelvleckét. De vajon tényleg hasznos?
Mert mi van akkor, ha egyszer tényleg becsöngetnek?
Összeszedtük minden idők legfurcsább angol nyelvű dalszövegeit, és megpróbáltuk lefordítani őket magyarra.
Minden esztendőben kihirdetik a győztest.
Az angol Liverpool csatára, Darwin Núnez nemrég bevallotta, hogy nem beszél angolul.
Megérkezett az augusztusi extrém nehéz angol kvízünk második felvonása. Indulhat a verseny!
Angol nyelvű mesterszakok indulnak a MOME-n.
Egyelőre sok a bizonytalanság a brit gazdaság környékén.
Ne légy noob – töltsd ki a tiniszlengkvízt, YOLO!
Még nem tudni, kire cserélik le az amerikai színészt a magyar–mongol–angol filmben.
A diákok egy része a kötelező tárgyakon már túl van, pénteken a német írásbeliket rendezik meg.
Közel 70 ezren ma az angol közép- és emelt szintű vizsgával folytatják az érettségit.
A filmbeli járgányt egy vérbeli Spice Girls-fan szerezte meg, újította fel és adta ki.
A tőzsde teljes mértékben elismeri a bekövetkezett események piaci szereplőkre gyakorolt hatását.
Az egykori Barátok Közt című hazai sorozat Erikje ezúttal James D'Arcy oldalán tűnik fel.
Három részre szakadt a világ: 1. közép-európai régió, eurózóna, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok; 2. Kína; 3. Japán és Svájc.
Az egy dolog, hogy jól tudsz angolul, na de a legfrissebb kifejezésekkel is tisztában vagy? Kvízünkből kiderül!
Hogy megtudd, töltsd ki kvízünket!
Milyen szempontok szerint választunk idegen nyelvet, és mi alapján lenne érdemes? A legnépszerűbb és a legbeszéltebb nyelvek vajon ugyanazok?
Drónnal repülték körbe az 1914 óta működő Morgan gyár területét.
A királynő ruháival, retiküljével üzeneteket hordoz. A számos szigorú szabály mellett ezek is jól átgondolt stratégiai elemek.
A látszólag helyes és ártalmatlan kismadár teljes erőbedobással védi a területét.
Tanulj angolul Ed Sheeran „Bad Habits” című számával.
Bozsik Gyöngyvér és Somogyi László hivatásuk szépségeiről, izgalmairól és olykor mulatságos kihívásairól is meséltek Soós Andreának a Femina podcastjában.
Te vagy a dzsungel királya, ha az angol nyelvről van szó, vagy csak egy teknősbékára hasonlítasz?
A skótoknál a digitális műtárgy, az angoloknál a vakcina szlengváltozata nyert 2021-ben.
Ismerd meg velünk a legújabb angol szavakat!
Elindult a petíció.
Azok után, hogy kifütyülték az olasz himnuszt a Wembley-ben…
Venezuelai a női kapitány, ausztrál-magyar srác a férfiak legjobbja, walesi a szakvezető.
Átlagosan 10 ezer forintunkba kerülhet az, hogy a magyar dokumentumot egyes országok nem fogadják el.
Az államtitkár a főpolgármester Economistnak adott interjújára fakadt ki.
Most kiderül, mennyire present a perfected!
Egyre több angol rövidítéssel lehet találkozni az internet világában, melyeknek nem árt tudni jelentésüket.
Azt viszont megtudhatjuk, hogy nincs problémája azzal, ha piszkos lesz a keze.
Az angolok egy kicsit általában megkavarnak minket azzal, ahogy ételeiket nevezik. Persze hogy a muffinjuk sem olyasmi, mint amit mi annak nevezünk, sokkal inkább egy reggeli péksütemény, ami tökéletes megvajazva egy szelet sajttal és buggyantott tojással.
Azzal érvelnek, hogy a mindössze egy nyelven folytatott kommunikáció megkönnyíti a dezinformációt.
A brüsszeli vezetés nyelvileg egyre kevésbé sokszínű.
A 94 éves brit uralkodó, II. Erzsébet dédunokái között dominálnak a lányok. A királyi család legfiatalabb tagja nemrég múlt egyéves.
Középszinten 34 693-an, emelt szinten 14 521-en tesznek írásbelit.