Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gunther Krichbaum német kereszténydemokrata (CDU) képviselő, a Bundestag európai ügyekért felelős bizottságának elnöke arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg, indítható-e kötelezettségszegési eljárás Magyarország és Ausztria ellen.

    Botrány, hogy a menekültek mindenféle vizsgálat és útlevéllenőrzés nélkül jönnek Németországba

    - mondta a politikus. Krichbaum szerint egész egyértelműen a Dublin III. rendelet megsértéséről van szó, és az Európai Bizottságnak a szerződés gazdájaként aktívan cselekednie kell az ügyben. (Die Presse)

  • Migránstragédia: Bulgáriában őrizetbe vettek egy újabb embercsempészt

    Bulgáriában őrizetbe vettek egy újabb gyanúsítottat az ausztriai A4-es autópályán 71 migráns halálát okozó múlt heti tragédia ügyében, ezt Rumjana Bacsvarova bolgár belügyminiszter közölte, aki szerint

    Már mindenkit őrizetbe vettek, akinek köze volt a tragédiához.

  • A Keletinél a tüntetés most úgy néz ki, hogy van egy nagyjából 200 fős kemény mag, amely a főbejárat előtt hangosan kiabálva, az ásványvizes palackokat a kezüknek vagy egymásnak ütögetve fejezi ki elégedetlenségét. A Freedom- és Merkel-rigmusok mellett arab szólamok is előkerülnek, egy angolul tudó szír szerint azt mondják: "adják vissza pénzünket". (A MÁV közben közölte, hogy is zajlik ez.) A kemény mag körül több százan fekszenek, az árnyékban töltik az időt.

    A rendőri jelenlét is erős, a főbejárat előtt két tucatnyian lehetnek, az egyik rendőr maszkot is visel. A pályaudvar Kerepesi út felőli oldalán pedig több rendőrautó és -furgon sorakozott fel. A BKV-járművek persze nem tudnak itt megállni, ezeket áthelyezték.

  • Már a jegyvásárlásnál ellenőrzik az okmányokat a Keletiben

    A hatóságok csak a megfelelő úti okmánnyal és szükség esetén vízummal rendelkező utasokat engedik felszállni a Nyugat-Európába tartó vonatokra, írja közleményében a MÁV. Ezeket pedig a közlemény szerint már a pénztárnál igazolni kell. A MÁV azt is bevezette, hogy egy utas csak annyi jegyet vehet, ahány érvényes személyazonosításra alkalmas igazolványt tud bemutatni a pénztárnál, vagy pedig legfeljebb kettőt. A jegyvisszaváltás menete is kiderült közleményükből.

  • A rendőrök délután úgy döntöttek, érvényt szereznek a fűre lépni tilos táblának. A Keleti Thököly úti oldalánál két rendőr ugyanis határozottan odébb tessékelte a fűben heverő menekültcsaládot.

    Az idő előrehaladtával nyelvi készségeik is javultak, egyenesen arabul szóltak a menekülteknek. "Jalla, gyerünk, jalla" - szóltak a menekülteknek, akik fel is keltek a fűből.

  • A menekültek elégedetlenek azzal, hogy nem kapnak tájékoztatást. Sokan mielőbb el akarnak jutni Németországba. Az előbb Angela Merkel német kancellár nevét skandálták.

  • Magyarországnak nagyon határozottan vissza kell utasítania minden olyan vádat, amely azzal illeti az országot, hogy a bevándorlók kérdésének kezelése ügyében nem elegendő, amit tesz - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

    Magyar Levente délután megbeszélést folytatott a budapesti osztrák nagykövetség ügyvivőjével, akit azt követően kérettek be, hogy Werner Faymann osztrák kancellár bírálta Magyarország eljárását amiatt, hogy a menekülteket hagyja továbbutazni Ausztriába. 

    Az államtitkár kijelentette: huszonnégy órán belül már a második szövetséges és baráti ország kormányánál kell eljárniuk amiatt, hogy minősíthetetlen kifejezésekkel illetik Magyarország bevándorlási politikáját. (A francia külügyminiszter bírálata volt az első) Ezt ráadásul olyan országok teszik, amelyek Magyarországnál nagyságrenddel kisebb mértékben szembesülnek "azzal a rettenetes nyomással", amelyet az illegális migráció jelent - mondta. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Mégis mi az isten történik a Keletinél? Röviden elmagyarázzuk

  • A nagyjából 100-150 fős kemény mag továbbra kitartóan skandál és tapsol a Keleti főbejárata előtt szemben a rendőrök néhány tucat fős sorfalával. A hangulat nem feszült, a rendőröket nem támadják, dobálják, a járókelőket sem fenyegetik a menekültek, csak jelzik, hogy fogytán a türelmük. Továbbra sem kapnak ugyanis információt, mire és meddig kell várniuk.

    A csoport egy része előbb újabb menekülteket próbált bevonni a minitüntetésbe, egyelőre azonban a tűző nap sokakat visszatart a dologtól.

  • Csak most esett le, mennyire szürreális, ami reggel történt a pályaudvar lezárásakor. Körülbelül tizenötször bejelentették a hangosbemondón, hogy "ideiglenesen nem indulnak, érkeznek vonatok, hagyják el a pályaudvart". Már akkor is nagyon furcsa volt, hogy csak magyarul tájékoztattak, úgy meg pláne, hogy tegnap este (amikor még terelték a menekülteket a Bécs felé induló vonatokra) szinte csak arabul süvített a hangosbemondó? 

    Vajon mi történt idő közben? Talán valamilyen biztonsági előírás miatt nem akarták/merték a migránsokkal közölni a rossz hírt? Tényleg nagyon érdkelne a megfejtés, ha valakinek van tippje, küldje el privátban. 

  • Németországban 2016-ban 1,8-3,3 milliárd euróval emelkedhetnek meg a szociális kiadások a menekültek befogadása miatt, mondta Andrea Nahles német szociális miniszter. A jobb érthetőség kedvéért: Németországnak tehát 540 és 1033 milliárd (!) forint körüli összegbe kerülhet a menekültek nyevltanfolyamainak, képzéseinek, munkahelyhez segítésének és egyéb szociális ellátásainak kifizetése. A 80 milliós ország ebben az évben 800 ezer menekültre számít. A kalkuláció szerint 2019-re a menekültek ellátásához már 7 milliárd euróra lehet szükség, ami sac per kábé 2100 milliárd forint. Összehasonlításul: Magyarország 2016-ban a rendőrségre és a közbiztonságra 664 milliárd forintot, a teljes egészségügyre pedig 1293 milliárd forintot fog költeni. (Spiegel)    

  • Ekkora emberáradatra nem vagyunk felkészülve. A péksüteményünk elfogyott, ásványvizünk sincs, legalábbis szénsavmentes, csak azt viszik

    hüledezett egy eladónő a Keleti pályaudvarhoz a közeli Sparban. Elárulta, hogy nagy sorok szoktak kialakulni, mert többen 500 eurósokkal fizetnek a vízért.

    A nőből azután kibújt a reszkető kisember is: "nem is tudom, hogy nagy veszélyben vagyok-e, amikor munkába jövök".

  • Csak idő kérdése, hogy a migránsok és az embercsempészek rájöjjenek, Bucsunál és Kőszegnél ellenőrzés nélkül átmehetnek a határon, írja a Vas Népe Online. A lap tudósítója a helyszínen járva megállapította, hogy nincsenek ellenőrzések, nincsenek menekültek, nincsen torlódás. Igaz, hozzátette: többek szerint ez hamarosan változni fog.

    Mint arról beszámoltunk, a hegyeshalmi átkelőhelyen óriási dugók vannak a szigorított határellenőrzés miatt.

  • Mert nem tartozik a schengeni övezethez - nyilatkozta a Nemzetközi Migrációs Szervezet bukaresti irodájának vezetője. Mircea Mocanu, a Hotnews.ro című hírportál közölt interjút kedden. 

    Mocanu elmondta: Romániát azért kerülték el eddig a menekültek, mert az ország nem tartozik a schengeni övezethez, a menekültek pedig azért választják az olyan országokat útvonalul, amelyek tagjai a határellenőrzés nélküli övezetnek, mert a menedékkérelem elbírálásának időszakában korlátozás nélkül utazhatnak. Mocanu viszont nem tartja kizártnak, hogy a következő időszakban Romániában is jelentősen megnő a menedékkérők száma.

  • - Engem eléggé megijesztett ez a rács, amit az aluljáróban láttam - mondta egy idősebb londoni turista, aki két felnőtt unokájával jött Budapestre.

    "Ennek az egésznek európai szintű megoldást kellene találni, a kerítések nem oldanak meg semmit. Az EU-nak fel kell tudni szívni ezt a menekültáradatot" - mondta a nő, mintha csak egy MSZP-DK-s fórumról érkezett volna. De elismerte, hogy Nagy-Britannia sem talált ki jobbat a Csalagútnál, mint a kerítés.

    "Nagy-Britanniában is erősödnek a szélsőséges nézetek, a kormányban is" - csóválta a fejét a hölgy, aki amint megtudta, hogy Orbán Viktor szimpatizál Cameron miniszterelnök megoldásaival, a fejéhez kapott.

  • Méghozzá kormányellenes tüntetés a kormány által benyújtott menekültügyi csomag miatt. Erről csütörtökön és pénteken tárgyal a parlament a rendkívüli ülésén.

    A menekülteknek segítő Migration Aid a Not in my name, vagyis Nem az én nevemben címet adta a tüntetésnek. A szervezők szerint ugyanis Magyarország jelenleg "egy nemzetközi szinten már 1945-ben megbukott állami retorikát folytat", mert "embercsoportokat démonizálva zárt táborokat hoz létre, a katonaságot pedig a lakosság érdekére hivatkozva félelemkeltésre használja fel". 

    Ez ellen tüntetnek tehát holnap este hétkor a Nyugati pályaudvarnál.

  • A bevándorlás nem tartozik az emberi jogok közé, Európa öngyilkosságot követ el a korlátlan számú menekült befogadásával, ehhez nem fogja megkapni hozzájárulásunk - ezt Václav Klaus volt cseh köztársasági elnök mondta kedd délelőtt, a Lázní Bělohrad na Jičínsku általános iskolájában megtartott ünnepi tanévnyitón. 

    A helyi diákparlament előtt Klaus kritizálta a kelet-európai országokat bíráló Európai Uniós politikusokat is. A ma már cseh szélsőjobboldali pártok holdudvarában található egykori elnök bírálta azokat a civileket is, akik a fokozódó idegenellenességre hívták fel a figyelmet Csehországban. Klaus szerint ezek az emberek politikai agitátorok.

  • - Ne viccelj, rengeteg lóvéjuk van! Aranyozott iPhone, gecó - mondta egy tinilány két barátjának a vonatra várva a pályaudvaron.

    - Ja, meg napelemes töltőjük van - tromfolt rá az egyik srác. - A kaját meg eldobják, inkább mennek gíroszozni. A hajléktalanok meg éheznek. - De a srác többet is tudott a helyzetről. - Naponta 6500 forintot kapnak, képzeljétek.

    - Darabonként?

    - Darabonként.

    - Na szép, anyád meg adózhat, mi? - csóválta a fejét a lány.

  • Itt vannak a részletek Orbán csütörtöki útjáról

    A miniszterelnök Brüsszelben tárgyal az unió vezetőivel, szóba kerülhet az a nyolcmilliós eurós gyorssegély, amelyet Dimitrisz Avramopulosz, a migrációért, uniós belügyekért és polgárságért felelős uniós biztos már június végén megígért Magyarországnak. (Eurológus)

  • A MÁV válaszol:

    • Kedd délután 14 óra után a Budapest−Újszász−Szolnok és a Budapest−Hatvan−Miskolc vonalon a vasúttársaság a menetrendben meghirdetett valamennyi elővárosi vonatot közlekedteti.
    • A szerelvényfordulók miatt a kora esti órákig továbbra is lehet késésekre számítani.
    • A Kelet-Magyarországon jelenleg közlekedő távolsági és InterCity vonatok közül több járat még 50-60 perces késéssel tart a célállomása felé. Ezek oka a Keleti pályaudvar korábbi lezárásán kívül egy délelőtti baleseti helyszínelés elhúzódása a ceglédi vonalon.
  • A Keleti főbejárata előtt változatlan a helyzet, a menekültek fütyülnek, skandálnak, elégedetlenkednek, a rendőrök pedig felsorkaoztak előttük.

    Miért csinálja ezt velünk a rendőrség, miért nem engednek el bennünket?

    - kérdezte rimánkodva egy szíria férfi a mellette álló olasz újságírónőt. aki így magyarázta a dolgot: "ennek belpolitikai okai vannak, Magyarország nem akarja kiengedni ezeket az embereket, mert attól fél, hogy ha kiengedik önöket, akkor még többen jönnek ide a hír hallatán, hogy innen könnyű nyugatra jutni".

  • A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság délelőtt az M1-es autópálya mellett (a 147-es kilométernél) 16 szír állampolgárra lett figyelmes, írja a Police.hu. Az illegális bevándorlók a vízelvezető árok szélén gyalogoltak Ausztria irányába. Személyazonosító okmányokkal nem rendelkeztek és mivel magyarországi jogszerű tartózkodásukat sem tudták igazolni, a rendőrök előállították őket.

    Szintén az M1-esen ellenőriztek a járőrök két szír állampolgárt, akik egy angol rendszámú terepjáróval utaztak Ausztria irányába. A jármű vezetője a rendőrök jelzésére nem állt meg, majd a 156-os kilométernél a leállósávon egy tehergépkocsi oldalának ütközött. A gépkocsivezető az autót és utasait hátrahagyva a helyszínről elmenekült. A balesetben senki sem sérült meg az illegális bevándorlókat előállították.

  • Szíriai útleveleket hamisító hálózat működik Törökországban, hogy segítse a migránsok bejutását az Európai Unióba - mondta kedden Fabrice Leggeri, a Frontex, az Európai Unió határvédelmi támogató ügynökségének vezérigazgatója.

    Vannak jelenleg olyan emberek Törökországban, akik azért vásárolnak hamis szíriai útlevelet, mert természetesen megértették, hogy milyen előnyei vannak ennek, hiszen a szíriaiak megkapják a menekült státuszt minden uniós tagállamban

    - fogalmazott a Frontex vezetője az Europe1 francia kereskedelmi rádióban. 

    A hamis szíriai útlevéllel rendelkezők általában tudnak arabul. Észak-Afrikából vagy a Közel-Keletről származnak, de szerinte inkább gazdasági migránsnak tekintendők. (MTI)

  • A menekültek az aluljáróban hirtelen elkezdtek szedelődzködni, és százasával a főbejárathoz vonultak. Nem tudni, milyen hírt kaptak, vagy egyszerűen csak megunták a várakozást.

    A pályaudvar főbejárata előtt elkezdtek fütyülni, és hangosan skandálták, hogy 

    freedom, freedom!

    A rendőrök is nagyobb számban sorakoztak fel, két rendőrsorfal állt fel a főbejárat előtt.

  • három oldalról lövik a damaszkuszi régió lakóit. Ugye világos, mi köze van ennek a bevándolókhoz?

  • A kecskeméti járásbíróság elrendelte, hogy tartóztassák le annak az embercsempész-csoportnak az ötödik tagját, amelyik felelős lehet hetvenegy menekült haláláért. A bolgár gyanúsított abban segített, hogy a migránsokat a magyar-szerb határ mellől Magyarországon át Ausztriába vigyék. A holttesteket egy teherautóba zárva, az ausztriai A4-es autópálya leállósávjában találták meg. A 24 éves férfit szombaton fogták el, fellebbezett a bíróság döntése ellen. (MTI)

  • Szerbia készen áll arra, hogy bizonyos számú menekültet tartósan befogadjon - jelentette ki Twitter közösségi oldalán Aleksandar  Vučić szerb miniszterelnök, konkrét számot azonban nem említett. Az év eleje óta Szerbiában mintegy százezer menekültet regisztráltak. 

    A szerb hatóságok jelenleg azon dolgoznak, hogy Belgrádban befogadó központot hozzanak létre. A menekültek többsége egyelőre a szabad ég alatt tölti az éjszakákat a szerb főváros parkjaiban. A legfrissebb sajtójelentések szerint a tervezett befogadó központot egy csődbe ment vállalat igazgatósági épületében rendeznék be.

     Vučić tegnap reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió egy megállapodás keretében hamarosan átfogó megoldásra jut a menekült kérdésben, és hozzátette, hogy Szerbia kész részt vállalni ennek felelősségéből.

  • Nagyon úgy tűnik, hogy Merkel keresztülnyomja azt az ötletet, amit Orbán őrültnek nevezett

    Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján elég elkötelezettnek tűnt a kvótarendszer bevezetése mellett.

  • Már tíz kilométeren torlódnak a teherautók az M1-es autópályán Hegyeshalomnál a külső sávban - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-t. Takács József szerint viszont a belső sávban a személyautók zavartalanul haladnak. Tehát ott lehet autózni.

  • Ezt kiabálták a Magyarországról Münchenbe érkező menekültek. Az elmúlt 36 órában 2000-2200 menedékkérő érkezett vonattal Németországba, közülük a bajor fővárosba kedd hajnalig 800-an. A szövetségi rendőrség egyik szóvivője szerint a főpályaudvaron többnyire nyugodt és időnként „euforikus” volt a hangulat, az őket váró járókelők pedig élelmiszert, vizet adtak az érkezőknek.

    Az emberek egy részét még helyben regisztrálták, másik részét buszokkal szállították el a müncheni tartományi központi befogadóállomásra. A bajor belügyminiszter leszögezte, hogy a nem regisztrált menedékkérőket – azaz csak azokat, akik valahogy átcsusszantak a magyar hatóságokon  nem fogják visszaküldeni.

Rovatok