Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nagyjából 50-en állják el a menekültekkel teli busz útját a röszkei gyűjtőpontnál, ami mögött még három másik busz is várakozik. Körülöttük is sokan állnak még, összesen nagyjából 150-en vannak ott. Több rendőr is odajött, tolmácsot is hívtak.

  • Már több mint 430 ezer migráns és menekült érkezett idén a Földközi-tengeren keresztül Európába - írja az MTI a genfi székhelyű Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteki közlése alapján. A Földközi-tengeren átkelő menekültek és migránsok közül mintegy 310 ezer ért partot Görögországban, 121 ezer Olaszországban. Emellett 2166 ember érkezett Spanyolországba és száz Máltára, de a 430 ezer migránsból 2748 ember vesztette életét vagy tűnt el a veszélyes tengeri úton.

    A 2014-ben összesen 219 ezren érkeztek, vagyis idén már most majdnem kétszer annyi menekült jött át a Földközi-tengeren, mint tavaly. A Görögországba érkező emberek nagy része szíriai, de számtalan afgán és eritreai állampolgár is van közöttük. Olaszországba érkezik a nigériai és szomáliai migránsok többsége. 

  • Mégsem indult tovább a 200-250 menekült a röszkei gyűjtőpontnál, hanem az M1 felvétele szerint többen ülősztrájkba kezdtek, olyan is van, aki keresztbe feküdt az indulásra kész busz előtt.

    Többen elállják a kivezető utat, azt skandálják, hogy „no camp, no fingerprints". Viszont mások állítólag azért tüntetnek, és nem engedik tovább a buszt, mert nem fért fel mindenki.

  • A New York TImes múlt héten közzé tett egy videót, amelyet állításuk a szerb-magyar határon készítettek, és az látszik rajta, hogy egy csapat menekült a sötétben botorkálva találkozik reflektorokkal világító valakikkel, akik rájuk üvöltenek, hogy menjenek vissza Szerbiába, majd spray hangja hallatszik, a vágás után pedig vörös szemű, síró emberek látszódnak. A New York Times újságírói szerint a menekülteket egyenruhás magyar rendőrök vagy határőrök fújták le gázzal, de ez a felvételen nem látszik.

    Az ügyben a rendőrség belső vizsgálatot indított, de a 444-nek pénteken küldött válaszuk szerint nem sikerült beazonosítani az eseményt, azaz nem tudták kideríteni, hol történt az eset és kik voltak. 

  • 200-250-en indultak meg gyalog a gyűjtőpontról Röszkén. Az M1 tudósítója szerint több fiatal férfit követve skandálni kezdett a tömeg. „Germany, Germany", „No fingerprints", mondták, mielőtt elindultak. A korábbi napokban is többször megindultak menekültcsoportok Szeged, vagy Röszke felé a gyűjtőpontról. Több százan még maradtak ott is, ők fokozatosan szállnak fel a buszokra, amikből egy most is ott áll.

  • Röszkénél újabb csuklós buszok álltak be a gyűjtőponthoz. Egy rendőrségi autóból tolmács hangszórón keresztül tájékoztatja arabul a buszokra várakozó menekülteket. A Délmagyar szerint egy buszsofőr elmondta, hogy 6 és fél óra az út Vámosszabadiig.

  • Egyre több európai focicsapat tesz felajánlást az Európába érkező migránsok javára. A német Wolfsburg például azt jelentette be pénteken, hogy az első idei BL-meccsükön 1200 menekültet látnak vendégül kedden a CSZKA Moszkva ellen, továbbá minden eladott jegy után egy eurót ajánl fel a menekültprogram támogatására, írja az MTI.

    A Wolfsburg részéről ez már nem az első felajánlás, hiszen minden hazai mérkőzésükön 800 migránst látnak vendégül, de edzőtábort is szerveztek már számukra.

    Korábban a Bayern München, a Real Madrid és a Paris Saint-Germain jelentették be, hogy egy-egy millió eurót adományoznak a menekültek javára, az FC Porto a szeptember 29-i, Chelsea elleni mérkőzése jegybevételéből támogatja a migránsokat, a Roma 400 ezer eurót ajánlott fel, de a skót Celtic is komoly összeget adományozott. A szombati Atlético Madrid-Barcelona mérkőzés előtt pedig egyforma, „Segíts a menekülteken!” feliratos pólót viselnek majd a csapat játékosai.

  • Hétfőn reggel nyolckor megalakul a menekülthelyzet kezelésével kapcsolatos feladatok végrehajtását koordináló Központi Operatív Törzs, olvasható a Hivatalos Értesítőben. A belügyminiszter vezeti a stábot, tagjai a rendőrség, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a büntetés-végrehajtási szervezet, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság állományából kerülnek ki. A parancsnok vagy szolgálatban lévő helyettese naponta kétszer: 8 és 18 órakor jelentést tesz a belügyminiszternek.

    Rendkívüli operatív törzset már összehívott a kormány egy hete, utána jelentették be, hogy buszokkal viszik el a Keletiből és az M1-es autópálya mellől a menekülteket a határra. Olyan válságstáb például viszont nem nagyon volt, ami valós szakmai háttérre alapozva koordinálná a segítő szervezeteket, érdemben tájékoztatna, pszichológusokkal, tolmácsokkal, brosúrákkal, infrastruktúrával, franckarikával segítené a rendőrséget.

    A Hivatalos Értesítőből az is kiderült, hogy a belügyi államtitkárok, helyettes államtitkárok, valamint önálló szervezeti egységek vezetői, és a belügyminiszter irányítása alatt álló szerv vezetője 30 napig nem mehet majd szabadságra. A belügyminiszter irányítása alatt álló szervek, vagyis például a rendőrség állományában csak különösen indokolt esetben lehet szabadságra menni. Emellett folyamatosan figyelniük kell, hogy nem rendeltek-e el a rendes munkaidőn túl túlórát is.

  • Röszkénél éppen szállnak fel egy BKV-buszra menekültek. A Szegedma szerint az elmúlt egy órában hét busz is elment, de a hvg.hu szerint volt köztük olyan, amelyik üresen. Ezekkel állítólag korábban gyalog elindult menekültek után mentek. 60-100 rendőr és tíz fegyveres katona van a gyűjtőpontnál.

  • Ötszázan jönnek át a határon Hegyeshalomról Nickelsdorfba
  • A Szegedma szerint folyamatosan jönnek át át Röszkénél a határon a menekültcsoportok. A röszkei utat tudósítójuk szerint teljesen lezárták, így Röszkéről délre kihajtva csak a gyűjtőpontig lehet eljutni, azon túl csak a menekülteket szállító buszokat engedik.

  • Nem kérünk az 54 ezerből

    A magyar kormány egyelőre elutasítja a brüsszeli ajánlatot, hogy rendkívüli művelet keretében áthelyeznének 54 ezer hazánkba érkező menedékkérőt más EU-s tagállamokba, értesült az EUrologus diplomáciai forrásokból.

    A politikai egyeztetések jelenleg is zajlanak a magyar kormány és az EU-s partnerek között az ügyben. Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Brüsszelbe utazik, hogy EU-s minisztertársaival először megtárgyalja az Európai Bizottság javaslatát, amely arra kötelezné a tagállamokat, hogy gazdasági erejükhöz mérten igazságosan osszanak el egymás között 120 ezer menedékkérőt, akik Magyarországra, Olaszországba és Görögországba érkeznek majd.

  • A bajor miniszterelnök Orbánnal keresne megoldást menekültügyben

    Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke élesen bírálta Angela Merkel kancellárt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt a Der Spiegel szombati számában megjelenő interjújában. Azt is bejelentette,  hogy meghívja Orbán Viktort a bajor tartományi törvényhozás (Landtag) CSU-frakciójának következő tanácskozására,  hogy együtt keressenek megoldást.

  • Reggel óta emésztem Széles Gábornak a saját lapjában tett közel-keleti javaslatcsomagját, melynek lényege, hogy 

    Németország vezetésével ENSZ-felhatalmazással bíró NATO-csapatok vonuljanak be Szíriába és felügyeljék az államszervezet helyreállítását.

    Maga az írás persze hemzseg az ostoba kliséktől és a tárgyi tévedésektől (Szélesnek fogalma sincs arról, hogy Szíria francia gyarmat volt), de tegyük félre az energiacellát és a Békemenetet, és tipegjünk végig ezen a gondolatmeneten:

    1. A menekültválság addig nem zárul le, amíg Szíriában nem lesz fegyvernyugvás 
    2. Úgy volt, hogy a polgárháború hamarosan befejeződhet, de a fokozódó orosz és iráni intervenció miatt Aszad bukása ismét nagyon távolniak tűnik. 
    3. Valamit mégis tenni kell, különben újabb menekültek érkeznek. Én azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Libanonban lévő másfél millió szíriai menekült talpa alatt is forró lesz a talaj.
    4. Csakhogy a Közel-Keleten mindenki valamelyik nem-annyira-kívánatos oldal támogatójaként érdekelt a konfliktusban
    5. Csakhogy az Egyesült Államokat az elnökválasztási kampány kizárja bármilyen komoly intervencióból
    6. Ezért a NATO európai erőinek német vezetéssel, ENSZ-határozattal való bevetése nem a legnagyobb hülyeség, amit olvasni lehet – ami mutatja, mennyire lehetetlennek tűnik a szíriai polgárháború értelmes megoldása.
  • Németország 4000 katonát helyezett készültségbe a hét végére, hogy mozgósítani lehessen őket migrációs szükséghelyzet esetén - közölte a védelmi minisztert idézve a Der Spiegel. Szükség esetén még növelhetik is a bevethető katonák számát. A jelszavuk pedig: "maximális jóindulat" - írja a lapra hivatkozva az MTI.

    A német hadsereg eddig 14 500 migránsnak nyújtott szállást és ellátást a laktanyáiban és más németországi létesítményekben. Katonák segítenek a migránsok szállításában is.

    München főpályaudvarára szeptember eleje óta több migráns érkezett, mint tavaly összesen. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter szerint a hét végén további 40 ezer várható.

  • Napi 2700 új menekültre számít Szijjártó Péter

    A külgazdasági és külügyminiszter Prágában tárgyalt a visegrádi 4-ek, Luxemburg és Németország külügyminisztereivel, ahol arról beszélt, hogy idén akár 400-500 ezer menekült is érkezhet összesen Magyarországra, de ettől függetlenül az elsődleges feladatunk az, hogy megvédjük a schengeni határövezetet.

    A prági egyeztetésen elhangzott további információt cikkünkben találják.

  • Hellebrandt László dániai magyar nagykövettel beszélgetett Martin Krasnik dán újságíró a Deadline című politikai háttérműsorban, és úgy zavarba hozta a nagykövetet, hogy az 14 másodpercig csak tátogott. A TV honlapján pont ezt a rövid részletet osztották meg, ide kattintva tudják megnézni. 

    Az újságíró azt kérdezte Hellebrandtól, szerinte nem Magyarország teszi-e német problémává a menekültkérdést azzal, hogy olyan rossz körülményeket biztosít a menekülteknek, hogy azok inkább tovább mennek. A teljes képhez hozzátartozik, hogy ez egy elég hülye kérdés, hiszen a menekültek nyilvánvalóan nem a röszkei állapotokat látva döntenek úgy, hogy na jó, ha ez ilyen, akkor inkább Németország, hanem elve oda tartanak.

  • Konrád György a kerítést pártolja, és a menekültválságban sok mindenben Orbán Viktornak ad igazat — derül ki a liberális ellenzéki író olaszországi nyilatkozatából. A baloldali la Repubblica pénteki számában megjelent „A határokat meg kel tartani” című cikk állításai azért meglepőek, mert Konrád egyébként a magyar jobboldal régi kritikusa.

    Bár a kerítés egyelőre Konrád szerint is kudarcot vallott, a problémák valóságosak, a baloldal pedig régóta nem képes reflektálni rájuk véleménye szerint. Az iszlám bevándorlás az író szerint komoly kockázatot jelent. „A bevándorlók egyre erősebb csalódása Európában csak negatív következményekkel kecsegtet” — mondta.

    Konrád szerint Németországnak gazdasági érdeke a jól képzett bevándorlók befogadása, Magyarországnak azonban szerinte nincs szüksége szíriai mérnökökre és orvosokra, mert ha növekedne a gazdaság, ott van munkaerő-tartaléknak a határon túli magyarok.

    Konrád sérelmezi, hogy Németország és Európa, ahelyett hogy figyelembe venné a speciális magyar helyzetet, kapásból elmarasztalja Orbánt. „Orbán Viktor veszélyes autoriter politikát folytat, kiüresíti a demokráciát, és rombolja a hatalmi ágak szétválasztását. De ez nem jelenti azt, hogy időnként ne lehetne igaza. A schengeni határt jobban kellene védeni ezzel az új cunamival szemben.

  • Egy tunéziai iszlamista hekkercsoport támadt az Nemzeti1tv honlapjára, amely elérhetetlenné vált, sőt, a hekkerek az oldal teljes archívumát, illetve levelezését törölték.

    A honlapot alighanem László Petra miatt találták meg a hekkerek – ő volt az az operatőr, aki a hét elején Röszkénél több menekültet is megrúgott kamerázás közben. Az n1tv azóta már elbocsátotta Lászlót.

  • Finnországban az előrejelezések szerint idén csaknem megtízszereződik az országba érkező menekültek száma, a tavalyi 3600-hoz képest idén 30 ezer menedékkérőre számítanak, írja a Quartz.

    Ez természetesen jelentős költségekkel jár, a kormány becslése szerint idén 114 millió eurót (több mint 35 milliárd forintot) költenek majd a menekültekre. Hogy ezt az összeget kigazdálkodja, a finn kormány egy szerdai tervezet szerint szolidaritási adót vet ki azokra, akik évi 72 300 eurónál (22,6 millió forintnál) többet keresnek. 

    Juha Sipilä finn kormányfő azt reméli, hogy ezzel az intézkedéssel példát mutat a többi európai országnak. Sipila személyesen is példát mutat egyébként, felajánlotta, hogy a saját otthonába is befogad menekülteket, ha kell. Ez követően a finn központi bank igazgatója egy havi fizetését (10 ezer euró) ajánlotta fel a menekültek megsegítésére.

  • Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint Németország csak a hétvégén mintegy 40 ezer menekült érkezésére számít. Mint mondta, az idén mintegy 800 ezer menekült érkezhet az országba. Steinmeier ismételten szolidaritásra kérte az Európai Unió többi tagállamát a jelenlegi migrációs hullám kezelése érdekében.

  • Folyamatosan gyalogolnak át Nickelsdorfba a menekültek Hegyeshalomnál. Szőke László hegyeshalmi polgármester azt mondta az MTI-nek, hogy ötszáz fős csoportokban kísérik át a rendőrök a menekülteket a vasútállomásról a határhoz, és becslése szerint délutánig ötezer ember hagyta el így Magyarországot. A megyei rendőrség szerint nincs torlódás az M1-es autópályán a határnál, ugyanakkor a rendőrök továbbra is a 165-ös kilométernél az M15-ös gyorsforgalmi útra terelik a forgalmat, miután Ausztria csütörtök délelőtt biztonsági okokra hivatkozva lezárta a sztrádát mindkét irányból. Azóta a korlátozást Magyarország felé feloldották.

  • Orbán: A menekültek fellázadtak a magyar jogrend ellen

    Lázadással állunk szemben

    – jelentette ki a kormányfő az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weberel tartott közös sajtótájékoztatóján. 

    Arra az újságírói kérdésre, hogy milyen jelenetek várhatóak jövő hét keddtől, amikor életbe lépnek a szigorítások, Orbán azt mondta: onnantól fogva a magyar hatóságok nem lehetnek elnézőek az illegális határátlépőkkel szemben. Arra kérte a menekülteket, hogy tartsák be a szabályokat, és a határszakasz arra kijelölt pontjain lépjenek majd be az országba. Arról is beszélt, hogy ha valaki menedékkérelmet nyújt be, annak igazolnia kell majd azt, hogy Szerbiában ugyanezt már megtette, de nem adtak neki menekültstátuszt.

    Manfred Weber arról beszélt, hogy a menekülteknek igenis együtt kell működniük az európai hatóságokkal, és nincs joguk eldönteni, hogy melyik tagállamba szeretnének menni, ugyanakkor „fontos, hogy minden menekült méltóságát óvjuk”.

  • Így mutat példát az osztrák vasutak ügyfélközpontúságból és humánumból

    „Az emberiesség vonaton utazik?" "Sínen az emberiesség?" – nehéz jól lefordítani az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) most indított tájékoztató oldalának címét, amit a rendkívüli helyzet miatt hoztak létre. 

    Az osztrákok csütörtökön leállították a vonatközlekedést Magyarország és Ausztria között. Nickelsdorfnál és a bécsi Westbahnhofon több ezer menekült vár arra, hogy továbbutazhasson. A vasúttársaságnak azonban a nehéz időkben is fontos az utazóközönség és a humánum. Ezért írták ezt a közleményt. Önök szerint ez pénzkérdés?

  • Rendkívüli EU-csúcsot helyezett kilátásba menekültügyben szeptember második felére Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, „ha nem látja az egység és a szolidaritás konkrét jeleit a belügyminiszterek hétfői ülésén". „Eljött a döntés ideje" – fogalmazott Twitter-üzenetében a tanács elnöke, hozzátéve: derűlátóan tekint egy konszenzuson alapuló megoldás kialakítására. (MTI)

  • Rejtélyes a befogadott kopt családok ügye

    Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter kedden egy párizsi konferencián mindenkit meglepve bejelentette, hogy Magyarország 2013–2014-ben ezer keleti keresztény családot befogadott Irakból és Egyiptomból, a nyilvánosság kizárásával, biztonságos módon és a magyar állampolgárság megadásával, továbbá azzal a lehetőséggel, hogy bármikor visszatérhetnek az eredeti lakhelyükre.

  • A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal január 1-jétől szeptember 7-ig 155 484 menedékjog iránti kérelmet regisztrált Magyarországon, a befelé irányuló tiltott határátlépés és annak kísérlete szabálysértések száma meghaladta a 170 ezret - közölte Pintér Sándor belügyminiszter. A 170 252 tiltott határátlépő között a legnagyobb számban (67 015) szírek, afgánok (43 772), koszovóiak (23 403) és pakisztániak (14 959) voltak.

    Idén augusztus 31-ig a menekültügyi hatóság 88 menekültkénti, 218 oltalmazottkénti és 4 befogadottkénti elismerésről döntött, 1 914 esetben a kérelmet elutasították, 64 696 esetben pedig megszüntették az eljárást.

    A 88 menekült közül 3 elefántcsontparti, 1 egyiptomi, 4 eritreai, 2 etióp, 12 szomáliai, 1 dél-szudáni, 3 szudáni, 1 ugandai, 1 kubai, 14 afgán, 1 örmény, 2 azerbajdzsáni, 1 grúz, 1 indiai, 4 iráni, 3 iraki, 4 pakisztáni, 12 szír, 6 palesztin, 1 hontalan, 11 ismeretlen - részletezte a belügyi tárca vezetője. A 218 oltalmazott közül a legtöbben szírek (79).

  • Miután a menekülő gyereket felrúgó operatőrnő lett Magyarország címerállata az interneten, most hasonlóan virális lett a röszkei gyűjtőponton készült felvétel. A szendvicseket az éhező emberek közé dobáló rendőrök képe a világ szemében néhány másodpercbe sűrítve mutatja meg, hogy bánnak a magyar hatóságok a menekültekkel. A jelenetek ezekben az órákban égnek bele a szemekbe, péntek délután ez a vezető anyag a BBC és a Guardian címlapján is.

    A csütörtök este nyilvánosságra hozott videót egy osztrák zöldpárti politikus felesége készítette, a felvétel állítása szerint egy röszkei menekülttáborban készült. A készenléti rendőrség parancsnoka tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az ügyben.

  • A katolikus egyház érdemi segítséget ad a körmendi gyűjtőtáborban

    A tábor élelmezését az állam biztosítja, ezért a Karitász elsősorban takarókat és tisztálkodószereket vitt oda. Csütörtök estére felállítanak és berendeznek egy gyermekjátszósátort is, ahol pedagógusok foglalkoznak majd a gyerekekkel. Ezen kívül angolul beszélő önkéntesekkel segítik a menekültek átmeneti elhelyezését és ellátását.

  • A tábor körüli állapotok meglehetősen hasonlítanak az elmúlt napok röszkei képeire.

Rovatok