Index Vakbarát Hírportál

Összefoglaló

Percről percre Érvénytelen a kvótanépszavazás, Orbán módosítaná az alkotmányt

Érvénytelen lett a kvótanépszavazás, mert a választópolgárok kevesebb mint fele vett részt rajta.
98 százalék mondott nemet. Ők 3,2 millióan vannak, és az összes magyar választó 40 százalékát teszik ki.
Igen-nel kevesebb mint 2 százalék szavazott.
Nagyon magas, 6 százalék fölötti az érvénytelen szavazatok aránya. Több mint 220 ezer ember voksolt így.
Orbán Viktor szerint a népszavazás nagy siker. Bejelentette: módosítják az alkotmányt, hogy az emberek akaratát megjelenítsék az alaptörvényben.
Az MSZP szerint ez csak egy nagyon drága közvélemény-kutatás volt.
A Jobbik és a DK lemondásra szólította fel Orbán Viktort.
Küldjön képet, videót ide!
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megközelítőleg sem szavaztak soha ennyien érvénytelenül

    Az érvénytelen szavazatok aránya az eddigi népszavazásokon alig ment 2 százalék fölé. Most 6,33 százalék volt. 

  • Budapest XIII. kerületben, a 088-as szavazókörben azért kellett felfüggeszteni a népszavazást, mert egy elhagyott szemüvegtokot találtak, amelyen az a felirat volt, hogy a tokban bomba van. A szavazatszámláló bizottság értesítette a rendőrséget, akik a teljes épületet kiürítették. A tűzszerészek átvizsgálták a területet, majd folytatódhatott a szavazás. Ezzel együtt összesen 3 bombariadóról tudunk, ami megzavarta a szavazás menetét. 

  • Lelkes posztban jelentette be a kormány hivatalos Facebook-oldala, hogy tízből kilenc ember Magyarország önálló döntési joga mellett szavazott. De hogy is jön ez össze?

    • 8 261 394 ember szavazhat Magyarországon
    • 3 581 265-en mentek el szavazni
    • 3 260 729-en szavaztak nemmel.

    A 3,2 millió nem szavazatot az összes magyar választópolgár 39,4 százaléka adta le. A tízből kilenc tehát úgy jön össze, ha csak azokat nézzük, akik elmentek szavazni. De mondjuk így sokkal jobban hangzik.  

  • Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője Twitteren üzent: a népszavazás érvénytelensége bebizonyította, "Magyarország az adófizetők pénzéből a gyűlöletkampányra fordított milliárdok ellenére sem áll Orbán mögött". Jávor Benedek, PM-es EP-képviselő azt hangsúlyozta, a történtek megmutatták, hogy Magyarország "bölcsebb, mint gondolták".

  • Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakciójának vezetője szerint  Európa egésze győzött.

    A populizmus és az idegengyűlölet alulmaradt. Orbán hazugságai téglafalba ütköztek. A háború elől menekülők távol tartása érdekében gyűlöletből, hazugságokból és pengés drótból felépített fal remélhetőleg elkezd leomlani. A migrációs válság kezeléséhez hosszú távú, európai válaszra van szükség, amely a szolidaritáson és a felelősség megosztásán alapul. 

    Az MSZP-t és a Demokratikus Koalíciót is tagjai között tudó frakció vezetője gratulált a magyar állampolgárok többségének, akik az otthonmaradás mellett döntöttek. Ők amellett, hogy valóban demokratikusan cselekedtek, nem vettek részt Orbán piszkos játékaiban, és így érvénytelenné tették ezt a referendumot, írta közleményében.

  • Több, mint 90 ezer levélszavazat érkezett az Nemzeti Választási irodához, melyből 74 652 az érvényes szavazási iratok száma. Vasárnap este 97,41 %-os feldolgozottság mellett 449 igen és 24 782 nem szavazatot számláltak. Tehát a levélben érvényesen szavazók 98,22 %-a voksolt nemmel - ez csak kicsivel múlja alul az eddigi feldolgozottság mellett megállapított országos átlagot, a 98,32 %-ot.

  • 269 olyan település volt, ahol az érvényes voksokból száz százalék a nemek aránya, közülük csak kettőben haladja meg a választók száma az ezret. 55 településen érvénytelen voks sem volt, kizárólag nemleges szavazat született. Az igenek száma sehol sem előzte meg a nemekét, arányaiban a legmagasabb a Baranya megyei Pettenden volt. Az érvénytelen szavazatok arányát tekintve pedig a Zala megyei Hernyék vezet, ahol 6 fő azaz 20,69 százalék voksolt érvénytelenül. Sehol máshol nem volt 20 százalék feletti az érvénytelen szavazatok száma. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Küszöb akkor minek van?

    Hogyan lehet ugyanaz a következmény érvényesség és érvénytelenség esetén is? 

  • Két magyar író is reagált az elmúlt percekben az Orbán Viktor értelmezésében nagyszerű eredményt, Gulyás Gergely szerint elsöprő sikert hozó népszavazásra. Igaz, bár a szavak emberei, most egyikük sem a szövegre helyezte a hangsúlyt.

    Dragomán György, akinek egy remek novelláját már elővettük a népszavazási kampányban, a táncdalfesztiválok ősi bölcsességét leporolva úgy érezte, minden szónál többet ér egy gif.

    Míg Péterfy Gergely tévét nézett, és lefotózta, amit lát.

  • A magyar menekültpolitikát bíráló és Szijjártó Péter által lenihilistázott Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter vasárnap a DPA német hírügynökségnek azt mondta:

    a magyarok európaibbnak bizonyultak a kormányuknál.

    A szociáldemokrata politikus szerint nem jó nap ez Orbán Viktor miniszterelnöknek, de nem volt rossz Magyarország és az Európai Unió számára. Asselborn a többség passzív ellenállásaként értékelte, hogy a részvételi arány elmaradt attól, amely az érvényességhez kellett volna. "Remélem, hogy az EU-ban konzekvensen a magyarok többségének oldalán és a magyar kormány politikája ellen foglalunk állást" - mondta Jean Asselborn. "A magyarok megérdemlik a tiszteletünket" - jelentette ki. (MTI)

  • A szavazatok 99,97 százalékos feldolgozottságánál már érdemes toplistát csinálni arról, hogy hol szavaztak a legtöbben érvénytelenül:

    1. Budapest 11,77%

    2. Csongrád 7,26%

    3. Pest 6,66%

    4. Fejér 5,80%

    5. Komárom-Esztergom 5,75%

    6. Baranya megye 5,75%

    7. Veszprém 5,37%

    8. Békés 5,23%

    9. Heves 5,23%

    10. Borsod-Abaúj-Zemplén 5,18%

    11. Jász-Nagykun-Szolnok 5,10%

    12. Zala 5,06%

    13. Vas 5,04%

    14. Somogy 4,92%

    15. Győr-Moson-Sopron 4,90%

    16. Bács-Kiskun 4,68%

    17. Nógrád 4,67%

    18. Hajdú-Bihar 4,64%

    19. Tolna 4,59%

    20. Szabolcs-Szatmár-Bereg 4,45%

    Az országos átlag egyébként 6,33 százalék.

  • A Baranya megyei Oldon és a Vas megyei Gersekaráton a népszavazás mellett időközi önkormányzati választást is tartottak. Oldon azért szavaztak, mert a korábbi polgármester nyugdíjba vonult. Most Kosztics Krisztián független jelöltet választották meg. Gersekaráton indoklás nélkül mondott le az előző polgármester. Vasárnap itt is egy független jelöltet, Pászthory Istvánnét választották meg.

  • Az m1 népszavazási műsorában korábban azt mérték össze, hányan szavaztak most a betelepítési kvóta ellen, és ehhez képest az uniós népszavazáson hányan szavaztak az EU-ba való belépésre. Az összehasonlítás már csak azért is sántít, mert a 2003. április 12-én tartott referendumon reggel 6-tól este 21 óráig voltak nyitva az urnák, tehát 2 órával tovább lehetett szavazni, mint ma. 

  • A Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluban minden szavazó ugyanúgy gondolkozik a migránsválságról és a kormány politikájáról. A közügyek iránt elkötelezett 939 polgár (a szavazásra jogosultak 75,66%-a ment el) mindegyike nemmel szavazott. Sem igen, sem érvénytelen szavazatot nem regisztráltak.

  • Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint „Brüsszelnek tudomásul kell vennie, hogy Magyarországon több mint 3 millió ember elutasította a kötelező kvótát”.

    Úgy fogalmazott, az Európai Unió a népszavazásnak köszönhetően most már nem állhat a tetejére”, vagyis nem fordulhat elő újra, hogy „Brüsszel hoz egy döntést és a nemzeteknek csak végrehajtó szerepe van. Az uniónak ehelyett a talpán kell állnia, vagyis a nemzetek döntéséből kell megszületnie az EU döntésének. (MTI / M1)

  • Ha abból indulunk ki, hogy érvénytelen szavazásra egyetlen párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) buzdított a kampányban, akkor igencsak szép eredményt értek el, hiszen 99,94 százalékos feldolgozottságnál az összes leadott szavazat közül

    6,33 százalék érvénytelen volt.

    Ha ez most nem egy népszavazás, hanem parlamenti választás lett volna, és az érvénytelen szavazatokat önkényesen az MKKP-re leadottnak tekintjük, ezzel az eredménnyel kétfarkúék simán bejutnának az Országgyűlésbe. A legutolsó nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatást a Publicus publikálta, eszerint ma csak a Fidesz (26%), az MSZP (12%) és a Jobbik (11%) jutna be a parlamentbe. A kisebb pártok közül a DK 4, az LMP 3, az Együtt 1 százalékot szerezne. A PM-nek és az MLP-nek már nincs 1 százalékos szavazóbázisa sem.

  • Közel 100%-os feldolgozottságnál a megyei jogú városok közül a legmagasabb részvételi arányok:

    1. 54,37 %-kal Hódmezővásárhely
    2. 50,16 %-kal  Sopron
    3. 47,64 %-kal Zalaegerszeg

    A nagy városokban a legkisebb arányban Szegeden (37,82 %), Dunaújvárosban (37,83 %) és Pécsett (38,26 %) vettek részt a szavazók.

  • Érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot, mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. Pálffy Ilona a szavazatok 98,82 százalékának feldolgozottsága után azt mondta, mivel az érvényes szavazatok száma mintegy 3,2 millió, ezért

    megállapítható, hogy ez a népszavazás nem lett érvényes.

    Az országos népszavazás érvényességéhez a választásra jogosultak 50 százalékának érvényes szavazatára, azaz 4 136 313 érvényes voksra lett volna szükség.

  • Gulyás Gergely nagyon megköszönte azoknak, akik nemmel szavaztak annak ellenére, hogy nem a Fidesz szavazói.

    Hatalmas összefogás jött létre a választópolgárok között.

  • A kormány hatalmas megerősítést kapott, megvan a politikai legitimációnk ahhoz, hogy megvédjük Magyarországot

    – nyilatkozta az m1-nek boldogan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

  • Orbán közölte,

    alkotmányjogi javaslatot nyújtok be az Országgyűlés asztalára. Úgy gondolom, hogy az emberek akaratát meg kell jelenítenünk, és ezt rögzítenünk kell az alaptörvényben is. Brüsszel is fontos döntés előtt áll. Az EU egy demokratikus közösség, ma egy tagállamban a résztvevők 92 százaléka kijelentette, nem ért egyet az unió javaslatával. Megteheti-e ezek után Brüsszel, hogy a betelepítési kvótát ránk erőltesse. Azt ígérem, hogy minden meg fogok tenni, hogy ez ne történhessen meg.

  • Orbán Viktor szerint

    az előttünk álló évek legfontosabb kérdéséről Magyarország jövőjéről van szó, kikkel élünk együtt, mi lesz a kultúránkkal, eddigi életformánkkal, és mi lesz a keresztény gyökereinkkel. Modern kori népvándorlás zajlik a világban, ami fájdalmasan elérte az EU-t. Az unió javaslata az, hogy a migránsokat osszuk szét a tagállamok között. A magyarok ma ezt a javaslatot elutasították. A magyarok úgy döntöttek, hogy csak mi dönthetünk arról, hogy kikkel akarunk együtt élni. Brüsszel vagy Budapest – ez volt a kérdés. Úgy döntöttünk, hogy a döntés joga csak Budapestet illeti meg.

  • Orbán Viktor kormányfő a Fidesz eredményváró rendezvényén a Bálnában azt mondta, hogy

    egy rövid összegzésre szeretnék vállalkozni: 13 évvel azután, hogy egy népszavazáson nagy többséggel az EU-hoz való csatlakozásról döntöttünk, ma a magyarok egy EU-s ügyben hallatták a hangjukat. Felülmúltuk a csatlakozásról szóló népszavazás eredményét, akkor 3 millió 56 ezer ember szavazott igennel, most 3,2 millió embernél tartunk- és még nem ismerjük a határon túli magyarok szavazatainak nagy részét. 15 százalékkal többen vettek részt most, mint a EU-népszavazáson. A fegyver elég erős lesz Brüsszelben is. Szeretnék mindenkinek gratulálni!

  • Megnéztem a megyém/városom/kerületem adatait az Indexen és a választási irodánál, és a választási iroda szerint magasabb volt a „nem” szavazatok aránya. Ki csal?

    Nyugodjon meg, drága olvasó, senki. Mi segítünk egy kicsit jobban értelmezhetővé tenni a dolgokat, és azt mutatjuk, ami valóban érdekes: hogyan szavaztak azok, akik elmentek, és leadtak szavazatot, legyen az igen, nem vagy érvénytelen. A választási iroda az érvényes, tehát az  igen  és a  nem  szavazatok összesítésével nyert eredményt közli. Így az igenek és a nemek együtt adnak ki 100 százalékot. Az érvénytelen szavazatokat nem az igen-nemekhez viszonyítják, hanem az összes leadott szavazaton belüli arányukat mutatják meg, így azok száma az igen-nemek számával ott közvetlenül nem vethető össze – csak nálunk.

  • Az m1 népszavazási műsorában már azt vizsgálják, hogy hányan szavaztak most a betelepítési kvóta ellen, és ehhez képest az uniós népszavazáson hányan szavaztak az EU-ba való belépésre. Úgy látszik, hogy meghallották Gulyás Gergely és Semjén Zsolt szavait.

  • Semjén Zsolt arról beszélt, hogy a népszavazáson magas volt a részvétel, „különösen európai összehasonlításban”. Az elmúlt egy év Európai Unióval kapcsolatos népszavazásai ezt nem nagyon támasztják alá. Az Egyesült Királyságban a nyár közepén jóval magasabb, 72,21 százalék volt a részvételi arány a kilépési népszavazáson, Dániában pedig szinte ugyanennyi tavaly decemberben, pedig annak a britnél jóval kisebb volt a tétje. Egyedül Hollandiában mentek el relatíve kevesebben, 32,28 százaléknyian voksolni idén áprilisban az ukrán társulási és szabadkereskedelmi szerződésről, de ez eleve csak egy konzultatív népszavazás volt.

  • Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezető elemzője  szerint az ellenzéki pártok félrevezetik magukat, ha saját támogatójuknak tekintik a szavazáson részt nem vetteket. Ráadásul veszélyes a bojkottra buzdítás, mert nincs ami garantálná, hogy ezek után 2018-ban mobilizálni tudják a választóikat. Szerinte az, hogy a 2014-ben a Fideszre szavazottaknál egymillióval többen voksoltak most nemmel, megmutatja, hogy az emberek nemzeti ügynek tekintették a népszavazást és nem pártpreferencia szerint voksoltak. Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány elemzője szerint az ellenzék falat épít önmaga és a választók közé azzal, hogy nem veszi figyelembe a több mint hárommillió "nem" szavazatot. (MTI)

  • Szinte teljes feldolgozottság alapján 

    3 209 636-an szavaztak nemmel. 

    Ez a mostani népszavazáson részt vevők 98 százaléka, a magyar választópolgárok közel 40 százaléka.

  • Ritkán összpontosul ennyi várakozó tekintet egyetlen rövid sávnyi magyar zászlóra. Perceken belül kezdődik Orbán Viktor beszéde a Bálnában.

Rovatok