Index Vakbarát Hírportál

A japán rockzene. Mindenki gondol valamit a japán rockzenéről, de valójában mi is az pontosan? Így, európai szemmel egyszerre szokatlan és kínos, néha pedig annyira magasztos és profi, hogy már szólásokat gyártunk belőle „hisz mindig van egy ázsiai kisgyerek, aki jobban csinálja”. A rockzene kialakulása a szigetországban egészen a hatvanas évekig nyúlik vissza.

Az USA és Nagy-Britannia már a könnyűzene elterjedésének kezdetén, mint két stabil sarokkő, került föl a térképre, és azóta is a zenei piac legnagyobb fellegvárainak otthonát képezik. Ez a rockzenére hatványozottan igaz. A világ teljes zenei arculatát formálta és a mai napig formálja a Stones, vagy a Zeppelin, az Aerosmith, vagy a Doors. Nem volt máshogy a felkelő nap hazájában sem, amikor a hatvanas években tucatjával alakultak a Betales-t, vagy épp Elvis kései körvonalait idéző zenekarok.

Akkoriban még nem szólt másról a történet, mint kópiákról. Pöpec kis másolatokat gyártottak, a szövegek szinte mind angolul mentek, a cél pedig az európai és amerikai piac elérése volt a saját eszközeiket felhasználva. Ennek olyan lasszó effektusa alakult ki, hogy a nyugati rockzene lett Japán egyik kedvenc zenei terméke. Amikor a nyolcvanas években egy Bon Jovi, vagy egy Guns N' Roses koncertet hirdetett ott, már arénákban és stadionokban játszhattak, holott Európában és az USA-ban sokkal nehezebben győzték meg a közönséget, tekintve a versenytársak számát.

Whitney Houston élete – ahogy az jó pár más zenészre is igaz – zűrökkel teli volt, amit ugyan megpróbált elrejteni a világ figyelő szeme elől, ám volt, amit már nem lehetett. Pályafutása során igazi legendává nőtte ki magát, akinek dalai a mai napig rendre előkerülnek nemcsak a rádiókban, hanem például a tehetségkutatókon is.

Az amerikai énekesnő még az ötvenedik életévét sem élte meg, bár karrierje mindvégig felívelőben volt, amihez hozzásegített az is, hogy nemcsak a zene világában, hanem a filmiparban is tevékenykedett. 

Joe Meek a hatvanas évek hangmérnök nagyágyúja volt. A neve mégsem vált olyan ismertté, mint akár Phil Spectoré, noha neki is vér tapad a kezéhez. De Spectorral szemben csak 37 év jutott számára, ennyit szabott ki magára. Ebben a kis időben dolgozott Bowie-val, Marc Bolannal és Jimmy Page-dzsel is.

Joe Meek az 1960–as évek elején az egyik legtehetségesebb hangmérnöknek számított az angol rockbandák körében. Sokan Phil Spectorhoz, az amerikai sztárproducerhez hasonlítják, mert Spectorhoz hasonlóan ő is egyedi hangzásokkal kísérletezett. Meek nevéhez fűződik a visszhangosítás, a kísérleti popzene és a hangstúdiók létrehozása is. A New Musical Express szerint George Martint (Beatles) és Quincey Jones-t megelőzve minden idők egyik legnagyobb producere volt, aki a tökéletes hangzásra törekedett.

Nyilván a Valentin-nap az oka, és az is lehet, hogy a szív ilyenkor hevesebben dobog – abba most nem érdemes belemenni, hogy a The Wallkids Heves megyei, egészen pontosan egri  banda –, de az együttes tagjait olyannyira megérintette a közelgő nemzetközi nap előszele, valamint az, hogy a csak fiúkból álló banda kedveskedjen valami újjal női rajongóinak, hogy félretették az elektronikát, és kijöttek

A dalhoz készült kisfilmet a banda bevált embere, Szabó Norman készítette, sorrendben ez a harmadik közös klip, amelyen együtt dolgoznak.

Bár Gibbon, a The Wallkids alapító frontembere azt mondja, hogy A világ most a legszebb dal érdekessége az, hogy nem az eddig megszokott punkstílust képviseli, de ezt azért nem kell készpénznek venni. Merthogy a dal hangzásában, pengessék bár lágy húrokon, fából készült gitárok dobozán, a hangzás nagyon is The Wallkids-es.

Február 8-án tartották meg az Egyesült Királyság legnívósabb zenei díjátadóját, a Brit Awardsot. A díjátadó az előző évekkel ellentétben szinte mindenféle botrány nélkül zajlott le, csak Anne-Marie brit énekesnő színpadi borulása törte meg a harmóniát.

A fellépők között láthattuk Liam Gallaghert, aki legújabb, Everything’s Electric című dalát adta elő, Ed Sheeran a Bring Me The Horizon brit metalbandával kiegészülve zúzott a díjátadón, Adele pedig az I Drink Wine-nal varázsolta el a közönséget.

A madrugada spanyol eredetű név, hajnalt jelent, míg a Madrugada zenekar 14 év után megjelent Chimes at Midnight című albumát az éjféli harangszó ihlette. A norvég formáció a legtöbb zenekarhoz hasonlóan éjfél és hajnal között készítette új lemezét.

A Madrugada 2008-ban oszlott fel, nem sokkal azután, hogy a zenekar gitárosa, Robert Burås 2007. július 12-én túladagolásban elhunyt. Még befejezték a Madrugada című félbehagyott albumukat, amit az Our Time Won't Live That Long című dal zárt, a csapat egyetlen olyan felvétele, amit Burås énekel.

Nem tudom, mikor tettek a földbe...

Nem tudom, hogy egyedül hagytak-e

Csak az számít, hogy követlek

Az ismeretlenbe vezető utamon.

Előre látta a sorsát. Úgy halt meg, hogy a kezében volt a gitárja, a gyászszertartásán a hangszert a koporsójára tették.

Egy tompa, nagyobb bejelentések nélküli, lassan hároméves szünet után, idén januárban új kislemezt dobott ki a Muse, ami valószínűleg a kilencedik stúdióalbumuk elővetítése is, melyet nagy eséllyel még idén meg is kapunk.

A dal kellemes fogadtatásban részesült a kritikusoknál, azonban a közönség két eléggé eltérő oldalon foglalt állást. Egyik fele imádja a súlyos tónusú nótát, amely a zenekar keményebb hangzásokkal dolgozó, korai alkotásaira emlékezteti őket.

A másik oldal azonban erős nemtetszését nyilvánította ki, szerintük a zenekar fénykora a kétezres évekre tehető, a legjobb időszak a Hysteria, a Supermassive Black Hole és az Uprising volt. Úgy érzik, a zenekar most egy olyan irányt vett, amiből ők, köszönik szépen, de nem kérnek.

„A 2021-es év legszomorúbb zenei történése Siklósi Örs, az AWS zenekar frontemberének elvesztése volt” – kezdte Till Attila annak a videónak a felvezetésében, amelyben a banda tagjaival emlékeznek a fiatalon elhunyt énekesre a fájdalmas évfordulón.

Siklósi Örs tavaly február 5-én halt meg, amiről akkor az AWS zenekar tájékoztatott a közösségi oldalán. A zenészek közleményéből kiderült, hogy a frontembernél leukémiát diagnosztizáltak, ám bármennyire küzdött, a szervezete végül nem tudta legyőzni a betegséget. 

A brit énekesnő kálváriája már egy hete tart, ugyanis nemcsak 24 koncertből álló Las Vegas-i fellépését kellett teljes egészében elhalasztania, a magánéletében sincs minden rendben. Ám most felcsillant a remény.

Adele 2015-ös 25 című albumának megjelenése után évekre eltűnt, majd 2021-ben egy új lemezt dobott piacra, ami óriási sikert hozott. Már csak amiatt is, mert konkrét választ adott arra a kérdésre, miért rejtőzött el ennyi ideig a nyilvánosság elől. Ez idő alatt elvált gyerekei apjától, ledobta pluszkilóit, illetve londoni életét maga mögött hagyva Los Angelesbe költözött, ahol Rich Paullal újra rátalált a szerelem. Visszatérő koncertjét szintén az Angyalok városában tartották, a Griffith Observatoryban, ahol többek között olyan világsztárok fogadták a nézők soraiban, mint Oprah Winfrey, Leonardo DiCaprio, Melissa McCarthy vagy James Corden.

A motorosokra számos veszély leselkedik, itt egy sunyi olajfolt, ott egy alattomos kátyú, és bizony már kész is a baj. És akkor nem beszéltünk még a motoros háta mögött felrobbanó atombombáról, amit oly' érzékletesen jelenít meg a kanadai Billy Talent új, Crisis Of Faith című albumának borítóján. Hogy tetézzük a bajt, nemcsak a motorosok vannak kitéve krízisnek, atombombának, szellemi kátyúknak és a közélet olajfoltjainak, hanem persze az egyszeri lemezhallgatók is.

A Billy Talent nem ismeretlen Magyarországon, felléptek már a Szigeten, a Volton, a Budapest Parkban is, és persze, valójában a kanadai csapat elsősorban koncertzenekar. Nem a lemezstúdiók varázslói, de ez nem jelenti azt, hogy az új albumukat ne hallgathatnánk meg otthon.

Pont a megfelelő aláfestő zenéje lenne az olyan ún. headline hírnek, mint amilyen mondjuk a közelgő apokalipszis. Szóval, lemezen is jól szólnak, a dalok egy része is hozza a köpködős punk-rock tekerést, és akkor mi baj lehet a már említett világvégén kívül? De várjuk ki a végét!

Negyedik nagylemezével indítja az évet a 2007 óta csavaros népi popzenében utazó Góbé. A csapat február 11-én az Akvárium Klubban mutatja be az Élem dalait, ahol a lemezen szereplő vendégek is velük játszanak a lemezbemutatón.

Az Élem az első nagylemez, amelyet a Góbé a megújult felállásban jelentet meg. A 15 éve aktív csapat ugyanis 2020-ban új énekessel és nagybőgőssel kezdett alkotni, Várai Áron és Hegyi Zoltán személyében. Az új tagok pedig új lendületet is hoztak a bandába, ennek eredményeként születtek meg az elmúlt másfél évben megjelent dalok, és ezek összessége a most kiadott album is.

Eminem is azon jelöltek között szerepel, akiket beiktathatnak a  Rock and Roll Hírességek Csarnokába 2022-ben.

A clevelandi  intézmény 17 művész és zenekar nevét jelentette be szerdán. Eminem mellett Dolly Partont, a Duran Durant, a Tribe Called Questet, Lionel Richie-t, Becket és Carly Simont is első alkalommal jelölték az elismerésre.

Rajtuk kívül a Rage Against the Machine, Pat Benatar, Dionne Warwick,  a Judas Priest, Kate Bush, a DEVO, Fela Kuti, az MC5, a New York Dolls és a Eurythimics is bekerülhet idén a hírességek csarnokába.

Eminemet – aki Dr. Dre, Snoop Dogg, Mary J. Blige és Kendrick Lamar társaságában idén fellép a Super Bowl félidejében – rögtön abban az évben jelölték, ahogy választhatóvá vált – a  Rock and Roll Hírességek Csarnokába ugyanis azok kerülhetnek be, akik több mint 25 éve adták ki első albumukat.

Eminem bemutatkozó, Infinite című albuma 1996. november 12-én jelent meg. Ha beválasztják, ő lehet a kilencedik hiphopelőadó, valamint Tupac Shakur, The Notorious B.I.G. és Jay-Z után a negyedik szóló rapper, aki bekerül a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

Az új tagok nevét májusban jelentik be, a beiktatási ünnepséget az év végén tartják meg.

(MTI)

Cioran szerint vannak éjszakáink, amelyek után nevet kellene változtatni, olyannyira mások lettünk. Olly Alexandernek annyira durván alakultak a szexpozitív éjszakái, hogy sellővé változott, legalábbis ezzel játszik el a Night Call című új, immár harmadik, Years & Years című albuma borítóján.

Alexandernek annyira bejöttek az androgün diszkók, hogy mindenről elfeledkezve kirúgta két zenésztársát, Mikey Goldsworthyt és Emre Türkment, így a Night Call valójában szólólemez. A nyolcvanas évek szintipop-szubkultúrájának igézetében fogant album egy durva éjszaka stációt írja le, elrepít egy öntörvényű világba, de aztán vissza is hoz a földre.

A nagy kérdés persze az, hogy mire megy Olly Alexander két zenésztársa nélkül, akik rendesen kibalanszírozták az énekes popérzékenységét, sokan az egykori zenekarra inkább afféle indie-hatású elektro-pop csapatként tekintettek. Nos, ez már semmiképp nem áll, és nemcsak azért, mert már nincs szó csapatmunkáról és nincs szó arról sem, hogy Alexander innovatívan szeretné megközelíteni az alkotófolyamatokat. Ugyanakkor nem lehet elvitatni azt sem, hogy Olly Alexander úgymond ne oldotta volna meg a feladatot.

Ha Aurora harmadik nagylemeze, a The Gods We Can Touch nem is egy NFT (digitális műalkotás), némileg olyan, mintha megpróbálná újra értékesíteni az antik mítoszokat, szobrokat, szent helyeket. Aurora digitális zenéjét pont olyan nehéz meghatározni, mint az NFT-ket, hiszen hogyan is lehetne körülírni azt a produkciót, amelynek közös nevezője a norvég folk, de találunk benne dark ambientet, art rockot, szintipopot és a Blood In The Wine című dalban Morriconét is.

Az 1996-ban, a norvég Stavangerben született Aurora Aksnes rajong a természetért, az északi és az antik mítoszokért, a kortárs táncért, de a TikTokért is, a világ tehát pont olyan sejtelmes, mint amilyenek a norvég erdők.

A The Gods We Can Touch a 25 éves művésznő életművének magaslati pontja, annak ellenére mondjuk ezt, hogy ugyanazt csinálja, mint a korábbi lemezein, csak sokkal jobban. Ha nem szeretnénk hangzatosak lenni, akkor azt is mondhatnánk, hogy a 2022-es műsora olyan, mint egy skandináv bútoráruház piactere, ahol minden van, a potpourri illatosítótól a sámfán át a memóriapárnáig… Szóval van itt éteri szintipop, spagettiwestern, szobafolkos kamarapop, de ott a meggyőző szintipop-szimfónia, a The Innocent, és ott a részint Madonna-hatású vásári indie diszkó, a Cure For Me.

2019-ben érkezett a hír, hogy visszatér Magyarországra az Aerosmith, a járvány miatt azonban elhalasztották a turnéjukat. A szervezők végül 2022. július 10-re hirdették meg a Puskás Arénába az elmaradt bulit, amit a jelenlegi állás szerint azonban mégsem tart meg a zenekar.

A LiveNation az esemény Facebook-oldalán tájékoztatott, hogy a Covid-korlátozásokra hivatkozva az egész európai koncertkörútjukat lemondták a zenészek.

Horrorfilmek és hard rock szerelmesei, figyelem! Májusban, a turnéjuk záró helyszíneként csöppnyi hazánkba is ellátogat a Ghost, a Budapest Arénát szeretnék megtölteni. A banda nyugat-európai turnéjának legkeletibb pontja Magyarország lesz, ahol fantasztikus szellemidézésre számíthatunk a többszörös Grammy-díjas zenekartól.

Akiknek a név új lenne, a Ghost egy lényegében 2010 óta futó zenekar, amely látványban a klasszikus horrorfilmek érzetét keverik a 70-es évek hard rock zenéjével. A bandának eddig négy lemeze jelent meg és múlt héten dobták ki az idén márciusban debütáló ötödik stúdiólemezhez kijött kedvcsináló nótát, a Call Me Little Sunshine-t.

A világ legjelentősebb rock és metál fesztiváljainak visszatérő vendégei már évek óta és olyan nevekkel turnéztak együtt és léptek fel egy színpadon, mint az Iron Maiden, az Avanged Sevenfold, vagy a Guns N' Roses. A szakmai elismerésük is kérdésen felüli, hiszen 2014-től 2016-ig, három éven át ők nyerték a legjobb Hard Rock/Metal albumnak járó Grammy-díjat is.

Közismert, hogy mindannyian csillagokból vagyunk, a fogunkban lévő kalcium, a DNS-ünkben lévő nitrogén, de még az aranygyűrű is, amit az esküvőkön az ujjakra húznak – csillagokból készült. A pop összefüggései alapvetően egyszerűbbek, viszont van, aki nemcsak a csillagok fényét veszi észre, hanem a sötétséget is, ami nélkül nem is látszana a ragyogás sem.

Дeva, azaz Takács Dorina szerint a csillagporból a népdalokba is jutott, és a Csillag című bemutatkozóalbumát hallgatva ezt mi is így gondoljuk.

Talán utoljára jó húsz éve, Yonderboi Shallow and Profound című első lemeze körül volt olyan vakító hype, mint most, Дeva feltűnése idején, de míg Fogarasi László akkor lett itthon sztár, amikor a Pabadam már felkerült különböző nemzetközi listákra, addig Дeva már akkor szerepelt a Friderikusz podcast adásában, kapott címlapokat, és a média figyelmességének egyéb jeleit, amikor még meg sem jelent a bemutatkozóalbuma.

The Weeknd Dawn FM című új albuma afféle feltámasztási kísérlet. Sok mindent akart a rock & roll, szexuális forradalmat, világbékét, az éhezők megsegítését, de a halottak feltámasztásának ambiciózus tervét még senki nem tűzte a zászlajára. A kanadai Weeknd (előző életében Abel Tesfaye) azonban nemrég azt nyilatkozta a Billboardnak, hogy úgy kell elképzelni a Dawn FM-et, mintha a hallgató halott lenne, és egy túlvilági dugóban ragadva a kocsijában várná, hogy elérje a fényt az alagút végén.

Jim Morrison azt mondta, hogy töröljék a feltámadásra való előfizetését, és a Dawn FM őt biztos nem támasztaná fel, hiszen Weeknd albuma alapvetően egy future-diszkós kísérlet, amiben, mint egy képzeletbeli űrállomáson, összekapcsolódik az EDM a hiphoppal, a retró szintipoppal, a funk-poppal, a drum and basszel, és Michael Jackson Thrillerjével. És még azt is megkockáztatjuk, hogy Weeknd Depeche Mode-ot is hallgatott az album írása közben.

És ez az űrállomás képes jeleket küldeni a Földre, amitől ha nem is támadt fel senki, viszont rossz kedve sem lett senkinek, inkább azt mondhatjuk, hogy a kellemes harmóniáknak köszönhetően könnyebb elviselnünk a karantén okozta ürességet, a telik, de nem múlik érzését. Weeknd először olyan albumban gondolkodott, amit a Covid–19 okozta depressziója inspirált, de ezt később elvetette, mert csak mélyebbre vitte volna abba a bizonyos sötét alagútba, ahonnan éppenséggel a kiutat kereste. Erre célzott tavaly májusban a Varietynek adott interjújában, amikor azt mondta, hogy legutóbbi albuma, az After Hours az éjszaka, akkor ezután a dawn jön.

A lebegés zenéjének volt egy különleges korszaka az 1990-es években. Akkoriban rengeteg, alternatív hangzásokat és ötleteket vegyítő együttes látott napvilágot, köztük is az egyik legnagyobb név a Radiohead. A banda több mint 30 éve aktív, és olyan életpályát tudhat maga mögött, amit kevés előadó. 2021 novemberében kidobtak egy extra hosszú lemezt, amelyen két albumuk, a Kid A és az Amnesiac keveredik rengeteg, korábban még nem hallott felvétellel, egy három részre osztott speciális kiadásban.

A félig újra kiadott, félig eredeti lemezt a kritikusok november hónap legjobb alkotásának választották.

Az albumhoz, amely a KID A MNESIA címet viseli, speciális promóciós kampány párosult. Ennek keretében készítettek egy „kiállítást” is, amely valójában egy virtuális terepséta. A látogatók Windows-, Mac- vagy Playstation-felületeken keresztül betekintést nyerhetnek a két korábbi lemez és azokon túl az új szuperlemez vizuális és hanganyagának keverékébe.

A csapat zenéjében mindig is fellelhető volt egy erős pszichedelikus forma, amely sokszor kimondottan az érzékekre akart hatást gyakorolni. A virtuális kiállítás többek között erre az állapotra is rásegít, kitölti azt az űrt, ami sokszor végtelennek tűnt. Az űrt a Radiohead egyedi zenéje és a teljesen máshoz szokott közönség között.

A rejtelmes sziget című Verne-regény a Levegő hajótöröttjei című léghajós fejezettel indul, amelyben az utasok kidobnak minden nehezéket a kosárból. Ugyanezt teszi Nick Cave és Warren Ellis is a Carnage című albumon. Ők is kidobnak minden nehezéket, ami a klasszikus rock and rollt jellemzi, főleg a súlyos hangfalakat, hogy aztán olyan hangszerek domináljanak, mint a zongora, a szintetizátor, a hárfa, a harmónium, a brácsa, a hegedű és a fuvola.

Cave és Ellis is a levegő hajótöröttjei, Cave nem tudja feldolgozni tizenéves fia, Arthur 2015-ös halálát, Ellis pedig a tökéletes gyászterapeuta. Verne regényének fontos kérdése, hogy a szereplők szigetre vagy kontinensre vetődtek (Szigeten vagyunk! – állapította meg Pencroff). Fontos kérdés az is, hogy Cave és Ellis albuma szigetre emlékeztet, vagy vannak-e az életművel szorosabb kapcsolódásai?

Nos, ott van Cave 2019-es albuma, a meditatív Ghosteen, ami Carnage közvetlen előképe. És jogos a kérdés: lehet-e a pop felől közelíteni a Carnage-hez?

Van egy zenekar, jó arcok, profi zenészek, két lábbal a földön állnak, és az életcéljaik között a személyi masszőr is szerepel. Ők a Nest of Plagues, a magyar underground metálzene egyik húzóneve. Velük beszélgettem a minap, kérdeztem őket céljaikról, álmaikról, és hogy miért is annyira fontos az önbizalom, az önbizalom, az önbizalom.

A csapatnak most jött ki a legújabb klipje az Unimprint című dalhoz, ami az idén áprilisban megjelenő nagylemezük hatodik beharangozó dala. Úgy vélik, hogy bár a magyar könnyűzene fősodra kiveti magából a metálzene többségét, a hazai underground szféra nagyon erős, örülnek, hogy egy ilyen összetartó közösség tagjai lehetnek.

Az angol nyelven dolgozó metálbanda szeretné, hogy a szövegeikben rejlő érzéseket és gondolatokat a lehető legtöbb embernek át tudják adni, ezért egyaránt célozzák a hazai és a külföldi klubéletet, aminek hála a sikerek sem maradnak el. A nyarat turnézással töltötték, amiről klipet is forgattak a Struggle című dalhoz a Lowland és a Fekete Zaj fesztiválokon, legutóbbi budapesti koncertjüknek pedig a Dürer Kert adott otthont.

Ha sötét, titokzatos zenét játszol, nem árt, ha zenekarodnak is misztikus, talányos nevet választasz. Nem így gondolta 1981 elején Chris Reed, a dark-rock hatású Red Lorry Yellow Lorry gitárosa, aki a gótikus rémregények hősei helyett inkább a brit teherautókról (!) nevezte el a zenekarát. Ezeket a kocsikat láthatjuk most a zenekar retrospektív kislemez gyűjteményén, aminek szintén nem cifrázták túl a címét. Ettől még a The Singles az elmúlt év egyik legizgalmasabb újrafelfedezése.

A nálunk nem különösebben ismert zenekar a nyolcvanas években igencsak jól szerepelt az angol indie-chartokon, a szaklapok listáin, többször meghívta őket John Peel is a komoly presztizsű BBC sessionökre.

De hiába ért el 1987 és 1990 között hozzánk is a dark-rock hullám (a The Cure a Kisstadionban, a The Mission a BS-ben, a Sissters Of Mercy a Pecsában lépett fel), a tisztes második vonalból inkább csak a Christian Death és Fields Of The Nephilimet ismertük.

Ennek bizonyára az az oka, hogy Chris Reed zenekarvezető minimális kompromisszumot sem volt hajlandó kötni, gyakorlatilag a nyilvánosságtól elzárkózva alkották meg a négy nagylemezüket. Hiába írtak kiváló, a listákra is feljutott slágereket, sokáig csak kislemez formátumban gondolkodtak.

„Soha ne nevess ki egy élő sárkányt!” – mondja Tolkien A hobbitban, és ugyanígy gondolja a kortárs heavy metal egyik legnagyobb zenekara, a Trivium is, akik alig egy évvel a kiváló What the Dead Men Say című lemezük után (osztályzat: négyes fölé) előálltak az In the Court of the Dragon című albumukkal (osztályzat: ötös), amelyben annyi energia van, mint egy sárkányban, aki rendeltetésszerűen használja mind a hét fejét, azaz tüzet okád.

A What the Dead Men Sayt egy Philip K. Dick-novella ihlette, ami röviden arról szól,

Hogy ez metafora lehetett-e a metal újjászületéséről fantáziáló Trivium számára, nem tudni, az biztos, hogy az új albumot is egy irodalmi mű ihlette, Robert W. Chambers A sárkány udvarában (In the Court of the Dragon) című írása, amely így ér véget:

Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni!

Hogy milyen dolog Isten tenyerében lenni, illetve milyen a sárkány karmai között tartózkodni, nos, erről értekezik a Trivium cirka 52 percben. Az In the Court of the Dragon igazi heavy metal mestermű, az X című atmoszférikus intró után valósággal berobban a lemez.

A pop desztinációja szerint az Árkádia bárhol lehet, még Londonban is, ahol pont létezett egy ilyen nevű zenekar is (a Duran Duran tagjainak projektje volt). Arcadia helye mindig máshol van: volt a Strawberry Fielden, az Abbey Roadon, most egy ideig Budapesten, ahol a Deep Glaze zenekar idézte meg Arcadia című lemezén az idillnek tűnő tájat.

Ha az ember olyan kellemetlenségekkel szembesül, mint a koronavírus, akkor nincs jobb hely Árkádiánál, ahová nem kell védettségi igazolvány, bőven elég a biztos ízlés – azt pedig a Deep Glaze zenekar esetében senki nem vonhatja kétségbe. A két, görög felmenőkkel rendelkező alapító tag, Yorgos Goletsas és Dimitris Topuzidis mellett olyan kiválóságok erősítik a formációt, mint Gyányi Marcellel (Dresch Quartet), Klausz Ádám (Barabás Lőrinc Quartet, Szeder) és Csernovszky Márk (Szagos Hörigekkók, Deus Ex).

Ha egy zenekar a 2010-es években alakult, akkor jó eséllyel nemcsak egy-két komolyabb hatást mutathatunk ki az életművükben, hanem konkrét korszakokat, azaz egy teljes zenei spektrumot, akár azok szélsőértékeivel. A Deep Glaze esetében kihallani véljük a Stone Rosest, a Happy Mondayst és a Sonic Youtht is, míg a közvetlen kortárs hatások közül az Editorst is lokalizáltuk.

Azt mondják, hogy a testvérek kapcsolata bonyolultabb, mint egy házasság, ráadásul elválni sem lehet. De miért is civódnának a tesók, ha együtt is lehet dolgozni? Itt van például Billie Eilish, a világ egyik legsikeresebb popsztárja, és testvére, a dalainak nagy részét szerző Finneas, és pár év alatt összehoztak egy milliárdos családi vállalkozást. Ugyanakkor Finneas szerint a pop elsősorban nem üzlet, hanem kreativitás, és ezt a tételt igyekszik bebizonyítani az Optimist című debütáló albumával.

Persze csak a lemez címe optimista, ahogy persze a hugi idei albumának címe, a Happier Than Ever címe sem azt jelenti, hogy a művésznő boldogabb lenne, mint korábban bármikor. Az Optimist meglepően visszafogott Billie Eilish munkáihoz képest, olyan áttetsző és finom, amilyenek a lemez borítóján látható, üvegből készült balerinák. Finneasnak nincs igazán karizmája ahhoz, hogy a frontvonalban legyen, ő egy háttérember, aki milliárdos sztárt csinált a húgából, felépítette, és a korosztálya első számú idoljává tette.

Budán lakni világnézet, budai popot játszani ennél is több: attitűd, amivel bizonyára egyetértettek a Cinkotán, Angyalföldön vagy éppen Kőbányán zenélgető dzsunga gitárosok is, amikor a föld izzó gázgömb volt, a gitár pedig Jolana Iris. Egy viszont biztos: megjelent az Ivan & The Parazol női ajkakat ábrázoló,  Budai Pop című albuma.

Budát a pop ritkán tematizálta annak ellenére, hogy a „hegyoldal” a Tabánt jelentette, az „Ifipark” a budai vár alját, míg a Bem Rakpart 6. – ahol sok angyalföldi szakadt zenész lépett fel – sem Pesten volt.

A budaiságot nem igen hangsúlyozta senki, miközben a pesti érzés vagy a külvárosi jampiság része lett a popnak. Ezt kompenzálja most a Budai Pop, amely büszkén vállalja a budai világnézetet, jelentsen ez bármit is.

Mert milyen is volt a magyar pop első ötven éve? Minden, szegénységről, csavargásról éneklő zenész olyan farmernadrágban lépett fel, ami anno egyhavi fizetésbe került, olyan hangfalak előtt, amikből házat vehettek volna a György Aladár utcában.