Index Vakbarát Hírportál

Politikai felhangot kapott egy ízig-vérig tudományos szakterület, miután a kormány menesztette az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) vezetését, amiért nagy valószínűséggel esőt, vihart, felhőszakadást jelzett augusztus 20-a estéjére, és erre hivatkozva a nagyszabású ünnepi tűzijátékot délután fél kettőkor lefújta a szervezésért felelős operatív törzs. Ám a vihar elmaradt, és nem is esett a vastagon felhős, komor égből Budapesten. 75-80 százalékos esélyt adott heves esőnek, felhőszakadásnak a szolgálat, de a kisebb valószínűség jött be.

„A tegnap esti események, a tegnap délelőttig rendelkezésre álló modelleredmények, illetve az ezekből alkotott forgatókönyvek nem valósultak meg. Az akkori eredmények közül a legkevésbé valószínű történt meg. Ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban, ezt igyekeztünk kommunikálni is. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért” – írta az OMSZ a Facebook-oldalán.

Sokan megkérdőjelezik, hogy tényleg annyira ravaszdi állat-e a róka, mint ahogyan generációk óta hallunk róluk a mesékből. Ha akarja, kiénekli a sajtot a holló szájából, vagy fortélyos cselekkel lopódzik a baromfiudvarokba rendet vágni, de La Fontaine-től, a nagy állatmesemondótól azt is tudjuk, hogy savanyú neki a szőlő (ezt és más emberi gyarlóságot kigúnyoló fabuláit nem is kedvelte kortársa, a Napkirály, XIV. Lajos).

Pedig nagy csínytevő ez a lompos farkú kutyaféle, és nem tódított La Fontaine sem, mert akár az érett gyümölcsöt is megeszi, de jöhet neki bogár, rovar, undok féreg, szereti a tojást, pockot, egeret, és ha éppen arra jár, akár ártatlan őzgidákat is levadászik. Ám, hogy cipőket, papucsokat, surranókat is elcsór, arra leginkább az utóbbi években figyelt fel a nem mezítláb járó emberiség.

A huszadik század egyik legnagyobb hatású amerikai zeneszerzője, John Cage 1952-ben írta meg talán legfontosabb művét, amelynek címe: 4′33″. Nincs nagy titok a dologban; azért e cím, mert a szerzemény 4 perc és 33 másodperc hosszú.

Cage (1912–1992) mindig is a szokatlan, újszerű zenei fogalmazásmódokat kereste, közelítését kísérletezőnek, avantgárdnak is nevezhetjük. Elsők között emancipálta a komolyzenébe az elektronikus eszközök és ütőhangszerek használatát, valamint úttörő volt a preparált zongora kínálta lehetőségek feltérképezésében is. Utóbbi azt jelentette, hogy a legkülönfélébb tárgyakat (a csavaroktól a radírgumiig) helyezett el a zongora húrjaira vagy akár azok közé – hogy manipulálja vagy éppen tompítsa velük azok rezgését.

Az így született hangzásvilág nemcsak merőben eredetinek, de némiképp hipnotikusnak is bizonyult, amennyiben az egzotikus törzsi zenék perkusszivitását idézte:

Nincs, aki megkérdőjelezné azt a közkeletű, gránitszilárdságú elméletet, hogy aki több kalóriát vesz magához, mint amennyire szervezetének szüksége van, annak testében a felesleg zsír formájában elraktározódik, ami előbb-utóbb elhízáshoz vezet. A fogyás egyetlen módja pedig az, hogy kevesebb kalóriát eszünk (iszunk), és több mozgással elégetjük a többletet.

Egyszerű és logikus gondolatmenet, és a tapasztalatok is mindig azt mutatják, hogy ha rendesen ráállunk az evésre, akkor bizony jó eséllyel ki fogunk kerekedni. Mindig így volt, és így is lesz, nyugodtan továbbléphetünk, nincs itt semmi látnivaló.

Több kutató azonban az istennek sem akar továbbsétálni. Például David S. Ludwig, a Harvard Medical School gyermekgyógyásza és a Harvard T.H. Chan School of Public Health táplálkozástudományi professzora sem, aki a napokban alaposan belenyúlt a darázsfészekbe, amikor kijelentette, hogy felcseréltük az okot az okozattal, és nem a túl sok evéstől hízunk el, hanem az elhízás miatt eszünk többet a kelleténél.

Az emoji, a tükrös mézeskalács és a kártyaszív is mind ugyanaz a szabályos, szimmetrikus forma, ami egyáltalán nem hasonlít az emberi testben pulzáló mandula alakú szervre. Honnan ered tehát a mai szívábrázolás?

Mindörökké borostyán?

A 14. században jelent meg először a szív mint a szerelem szimbóluma, ekkor még a borostyánlevélre utalt. Hogy miért borostyán? Az ókori Görögországban ez a kúszónövény a bort és a testi örömöket jelképezte. Ha ezt társítjuk a borostyán nagy ellenállóképességével és hosszú élettartamával, akkor meg is érkezünk a tartós szerelemhez. Ezek után meg sem lepődhetünk, hogy a görög és római vázákon szinte mindenhová felrajzolták ezeket a néha szőlővel összefonódó borostyánleveleket. A képe pedig egyre csak terjedt.

Máig értetlenül állunk az előtt, hogyan voltak képesek felépíteni az ókori világ hét csodája közül egyedüliként fennmaradt gízai nagy piramist 4500 évvel ezelőtt. Az első felhőkarcolók kinövéséig ez a monumentális kőgúla volt a legmagasabb ember alkotta építmény a világon (147 méteres magasságával), és ma is rengeteg fejtörést okoz, miként tudtak 2,3 millió darab, 2–10 tonnás kőtömböt odaszállítani, kifaragni és megfelelő helyre illeszteni. 

Erich von Däniken őscivilizációkat kutató svájci sztáríró-látnok soha nem értette ezeket a végeláthatatlan töprengéseket. Szerinte fölösleges tanácstalanul vakarni a fejeket, hiszen a meseszép gízai nagy piramis létezése magasan fejlett földönkívüli civilizációk munkáját dicséri, akik a történelem előtti időkben látogatást tettek a Földön, hogy megtermékenyítsék ősanyáinkat és segédkezzenek az emberi civilizációk felemelkedésében. Szorgoskodásuk közepette – világos útmutatásul – felhúzták a nagy piramist is. Ő úgy tudja persze, hogy az egyiptomi vezetés, a Vatikán és a fél világ tisztában van mindezzel, de sanda szándékoktól vezérelve mélyen hallgatnak a tényekről. 

Atlantisz témáját a komolyabb tudományos körök gyakran elhessegetik és áltudománynak tartják, pedig létezése évszázadokon át komolyan foglalkoztatta a tudósokat. Voltak, akik egész Amerikát azonosították vele, mások Észak-Európába lokalizálták. De az írók, költők soha nem kételkedtek létezésében, mert még most is  arról álmodoznak, hogy létezik egy elsüllyedt, paradicsomi világ a miénk alatt.

Platón ötlete?

Először az ókori görög filozófus, Platón mutatta be Atlantiszt Timaiosz című művében, amiben Szókratész, Hermokratész (szirakuzai hadvezér), Kritiász (politikus, filozófus) és Timaiosz (filozófus) monologizál. Atlantisz leírásával Platón a dolgok keletkezésének és pusztulásának elméletét akarta bemutatni, a világ állandó szétesését és az új rend folyamatos váltakozását.

Nincs ember, aki ne fújná, hogy a víz a földi élet alapja, de maga az élet is benne kezdődött. Különlegessége abban rejlik, hogy ez az íztelen, szagtalan, átlátszó folyadék „univerzális oldószer”, amely lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb anyagokat feloldja és elszállítsa a sejtekig. Nem véletlen, hogy testsúlyunk 50-60 százaléka víz és csak néhány napig bírnánk ki nélküle (míg étel nélkül akár egy hónapig is kihúzhatjuk). 

Ezért aztán meglehetősen furcsa, hogy szomjúságérzetünk könnyedén megcsalhat minket. Pedig a túléléshez elengedhetetlen, hogy ha hiány van belőle, akkor szervezetünk azonnal jelezzen. 

Így is tesz, amikor vízre van szükségünk, vérünk besűrűsödik, agyunk szomjúságérzékelő szubfornikális szerve pedig rögtön jelez. Nem nevezhető azonban egy despotának, nem követel tőlünk túl sokat: elég néhány korty, vagy csak a szájüreg kiöblítése és azonnal csökken a szomjúság, még ha csak egy rövid időre is.

Páratlan növény a napraforgó, és nem csak azért, mert a háború árnyékában egyre értékesebbé, sőt luxussá válik, hanem mert hűségesen és kitartóan követi a napkorongot, miközben sárga virágai tükörként mintázzák a ragyogó napsugarakat. 

Vagy nem is követi?

A rövid válasz az, hogy nem. Pontosabban így nyár derekán, amikor a virágtányérok már kifejlődtek, az egész napraforgó ábla – pár renitens virágot leszámítva – szigorúan egyfelé néz. Méghozzá nem déli, hanem keleti irányba. És nem is pontosan a felkelő Nap, hanem a földrajzi kelet irányába, ami (a mi szélességünkön) még a Szent Iván-éj körüli (nyári napfordulós) időszakban sem esik egybe a horizonton felbukkanó Nappal.

De miért éppen keletre? Azt gondolnánk, hogy déli irányból (amikor magasról süt le ránk) érkezik a legtöbb napfény és energia. Netán nem találják a Napot? A furcsa jelenség már Charles Darwint és botanikus fiát is izgatta, de a megfejtésre az ELTE kutatói jöttek rá nemrég.

Viharos sebességgel startoltak el a balatoni vitorlások, miután 1866-ban a Sürgöny című kormánylapban megjelent a bomba hír: Erzsébet királyné, alias Sisi a nyár egy részét Balatonfüreden fogja tölteni. Óriási sürgölődés vette kezdetét úri körökben. Ranolder püspököt például annyira felizgatta a leendő megtiszteltetés, hogy legott kastélyt húzott fel Csopakon, felújították a siófoki vasútállomást, a környékbeli főurak pedig hajókat hozattak mindenfelől, hogy gondoskodjanak a felhőtlen királynői szabadidőről.

Addig ismeretlen volt a hobbivitorlázás a Balatonon. Halászhajókon kívül egyet sem lehetett látni. Nem volt szokás a taton ülni és elegánsan szelni a habokat a langy balatoni szélben, sőt nem sokkal korábban Mária Terézia még ki akarta szárítani a magyar tengert, és bevetni gabonával.

Az első luxusjachtot, a Phönixet, a Festeticsek építették még 1797-ben, de nem csak holmi úri huncutságból: ha éppen nem előkelő vendégeiket sétahajóztatták, akkor sót szállítottak vele, méghozzá többszekérnyit is egyszerre Keszthelyre. Akkora hajó volt, hogy a vitorlák nem tudták kellően gyorsan mozgatni, ezért tizenhat evezős is besegített.

Létezik két kibékíthetetlen szemléletmód a pszichológiában, amelyeknek hívei még ha akarnának, sem tudnának jobban különbözni egymástól. Az egyik oldalon a jól ismert „pozitív” pszichológiára esküsznek, és állítják, életünk minden egyes percében optimistának kell lennünk. A másik tábor legyint erre, mivel tagjaik szentül meg vannak győződve arról, hogy a megbánás, az aggodalmaskodás, vagy éppen bizonyos fokú harag nem egyértelműen káros érzelmek, hanem hasznosak is lehetnek.

Légy pozitív

„Ragadjuk meg a napot, és éljünk a pillanatban”, tanácsolják úton-útfélen a „pozitívok”, akik melegen üdvözlik a pozitív pszichológia egyik atyja, a magyar származású Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow-élményt, és arra buzdítanak mindenkit, hogy pozitív hozzáállással kerüljék el a három leghírhedtebb érzelmi állapotot: múlton való sajnálatot és haragot, valamint a jövő miatti aggodalmat.

Megsebesült a főhős szerelme, elveszett a kutyájuk is, ráadásul esik az eső. A zene szomorúan csordogál és lehangoló moll hangnemben szól, a nézők pedig el vannak kenődve. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a bánatos dallamokra nem szoktunk csengő kacagással reagálni.

Egy új kutatás viszont azt állítja, hogy egyáltalán nem törvényszerű, hogy a szomorú zenék mindenkinél bús érzelmeket keltenek. Könnyen lehet, hogy a közönség soraiban többeket nem hat meg egy hatásosan megríkató zene sem. 

A Western Sydney Egyetem tudóscsoportjának kísérletei – nem várt módon – azt sugallják, hogy a zenét csak a domináns zenei kultúrák globális elterjedtsége miatt érezhetjük örömtelinek vagy nyomasztónak.

„Ha a boszorkányok kifejezést halljuk, mindig a nőkre asszociálunk, talán mert a mesékben és a mitológiában is sokkal gyakoribbak a női boszorkák, a Macbeth, Roald Dahl vagy a Harry Potter boszorkányfigurái is mind nők. Pedig a 17. századi Normandiában, Burgundiában, Oroszországban és Izlandon több férfit vádoltak boszorkánysággal, mint nőt, és közülük sok ezret ki is végeztek.

A leghíresebb mesterséges nyelv az eszperantó, aminek népszerűsége állítólag évről évre növekszik. Az eszperantistákat sokszor különcöknek tartják, de csak, mert nem tudják, milyen komoly történelme van a nyelvnek, sőt, még az ásítozó vidéki Magyarországot is felrázta egyszer.

Az eszperantót az 1800-as évek végén alkotta meg Lazar Markovics Zamenhof lengyel szemészorvos, aki csupán 14 nyelven kommunikált. Mivel a belarusz határhoz közeli Bialystok városában született, eleve egy többnemzetiségű közegben élt: apja oroszul tanította, anyja jiddisre oktatta, a városukban pedig ugyanúgy beszéltek németül, mint lengyelül, de megtanult angolul, spanyolul, litvánul, olaszul és franciául. Emellett az iskolában, biztos, ami biztos, elsajátította a hébert, az ógörögöt és a latint is. A sok nyelv ismerete ösztönözte Zamenhofot az eszperantó megalkotására, ami a 14. beszélt nyelve lett (a 13. az első mesterséges nyelv, a korán eltűnt volapük).

A hipnózis a fájdalom, a PTSD, a szorongás és sok egyéb állapot hatékony gyógyászati kezelési módszere, mégis sötét, színpadi bűvésztrükként égett be az emberek agyába. Ehhez persze a művészeti feldolgozások is hozzájárultak, gondoljunk csak a Mario és a varázslóra.

Amikor valaki hipnózisban van, úgy érzi, a karja magától mozog, a tükörben idegent lát, az ujjai összeragadnak – ha erre kap utasítást. Szemfényvesztésnek tűnik, pedig értékes terápiás eszköz krónikus fájdalom, stressz, PTSD vagy szorongás gyógyítására.

A hipnózisra nagyon hasonlító gyakorlatok évszázadok óta léteznek a világ számos kultúrájában, ilyenek például a dél-afrikai gyógyító eljárások, a szibériai sámánok transzállapotai, az indián orvoslás.

Nincs közönségesebb háziállat a házityúknál, húsa és tojása az egyik leghétköznapibb eledel az asztalokon. Jóformán rá se hederítünk, pedig 100 millió tonnát (a globális húsfogyasztás több mint egyharmada) evett belőle az emberiség 2021-ben. Mégsem tudjuk pontosan, honnan származik, ki a vadon élő őse, és mikor háziasítottuk. Annak ellenére, hogy zooarcheológusok már régóta lázasan kutatnak a rejtély után, annyira eltérő eredményekre jutottak, hogy már ötven éve tart a nagy csirkevita.

Voltak, akik szerint már 10 ezer éve, az első növénytermesztő civilizációk kialakulásakor, azonnal domesztikálták a tyúkokat őseink, mások szerint 4 ezer éve élnek az ember mellett, és az Indus-völgyben vagy Észak-Kínában vagy Délkelet-Ázsiában, esetleg mindhárom régióban párhuzamosan történt az eset.

Sir Alexander Chapman Ferguson, a Manchester United legendás edzője 27 évig egyfolytában rágózott a focimeccsek alatt a kispadon (de inkább a pálya szélén). Rágó nélkül senki sem látta, szinte sportot űzött belőle. Nem hobbiból tette, orvosa javaslatára kezdett notórius rágásba, aki egykor köhögéscsillapítóként javasolta neki a gumit. Ez a szokása annyira ráragadt, hogy utolsó mérkőzésén megcsócsált rágója félmillió euróért kelt el egy aukciós oldalon 2013-ban.

Nincs ebben a szokásban semmi különös, hatalmas volt a stressz, és a köhögés ellen is bevált. De az mégiscsak furcsa, miért rágózik annyi focista, baseballjátékos vagy kosaras a pályán, amikor bármikor félrenyelhetik a nagy rohanásban, ahogyan az ülve is előfordult már majdnem mindenkivel…

Órát lehet igazítani hozzájuk minden júniusban. A Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben például 20 óra 17 perckor kapcsolják be ilyenkor a lámpásaikat a szentjánosbogarak, és még 10 előtt feltétlenül befejezik a morzézást. De miért teszik mindezt ekkora elánnal?

Sokan rávághatják a választ, hogy mi másért, mint a szexért, és valóban: a nőstények a fűből világítanak a hímeknek, akik a levegőből küldik nekik válaszjeleiket.

Na de miért világítanak már tojás- és lárvakorukban is, méghozzá három éven keresztül, a föld alatt?

Imogene Rechtin 1910-ben kezdett kampányolni a csókolózás ellen, amikor egy cincinatti társasági rendezvényen undorodva látta, hogy a háziasszony minden meghívott nő szájára vagy arcára üdvözlésképpen csókot lehel. Ez 30-40 nyálas érintkezést jelentett, és Rechtin szerint több ezer baktérium kicserélődését.

A középkorú, kétgyermekes anya addigra már meggyőzte férjét, hogy a csók rengeteg veszélyes egészségügyi kockázattal jár. Igaz, a század tízes éveiben a nők közötti szájra adott röpke csók olyan bevett üdvözlési forma volt, mint a kézfogás. Az ominózus cincinnati eset az utolsó csepp volt Imogene poharában, ezt követően egy rövid életű és sikertelen mozgalom élére állt, aminek célja a csókolózás betiltása volt.

Az első világháború bevezette a modern fegyvereket – a mérges gázt, a géppuskákat és a harckocsikat –, és a mindennapi életbe is jó pár újítást hozott – olvashatjuk a Historyn. A több mint 100 évvel ezelőtti találmányok ott vannak a kezünkön, a naptárunkban, a nadrágunk közepén, a fogyókúrás étlapon vagy akár a gyerekek kezében. Van, amitől már szívesen megszabadulnánk, de a viharkabát és a karóra örök.

Burberry ikonikus kabátja és az óraállítás

A trench coat, avagy a ballonkabát az első világháborúban lett populáris, amikor a brit tisztek kezdték hordani. A közkatonák felöltőjénél könnyebb és más szabásvonalú vízálló kabát megvédett a nedvességtől és a széltől is a lövészárkokban – innen is kapta a nevét (a trench lövészárkot jelent). A praktikus felöltőt akasztókkal és zsebekkel is ellátták, hogy rájuk lehessen akasztani a fegyvereket vagy a térképtokokat. A háború kirobbanása után néhány hónapon belül a londoni kiskereskedők, például a Burberry és az Aquascutum a szélesebb közönségnek is elkezdte árulni őket. És még ma is ott lógnak a szekrényekben.

Herman Hollerith 1890-ben találta ki az amerikai népszámláláshoz az elektronikus táblázatkezelő gépet. Az általa bevezetett technológia lett az IBM lyukkártyarendszere – kódolt információkat tárolt perforált papírkártyákon –, ami biztosította a nácik gyors és hatékony zsidóösszeírását. Az 1923-ban alapított IBM (International Business Machines) tizenkét éven keresztül dolgozott a nácik keze alá, de ezért soha senki semmilyen fórumon nem vonta felelősségre őket.

A legtöbb kisiskolás nem jön zavarba, ha a földrajztanár nekiszegezi a kérdést, hogy melyik a Föld legmagasabb hegye és milyen magas. Egyből rávágja, a pedagógus legnagyobb megelégedésére, hogy az bizony a Mount Everest, és kereken 8848 méter magasan karcolja az eget.

Csakhogy egészen a közelmúltig szenvedélyes viták lengték körül „a Föld istenasszonyának” (tibeti nevén Csomolungma) méreteit. De még azt sem tudjuk olyan régen, hogy éppen a Himalájában van a csúcstartó. Erre 1852-ben jött rá Radhanath Szikdar indiai matematikus, aki elsőként jelentette ki, márpedig a Csomolungma a világ legmagasabb hegye, és háromszögeléses mérésekkel négy év múlva ki is számolta kollégáival, hogy nem kevesebb, mint 8840 méter magasra nőtt az istenasszony. 

Az olaszban, a franciában, az angolban a zero a görög Zephüroszból, illetve a latin Zephyrusból származik, aki a nyugati szél istene volt a görög mitológiában. A nyugati kultúrában 1202-ben bukkan fel először zephirum alakban, amikor az olasz matematikus, Leonardo Fibonacci így fordítja le latinra az arab szifr számot, ami a nullát jelenti.

Ábrázolása

Az első bizonyítékunk a nulláról a mezopotámiai sumér kultúrából származik, körülbelül 5000 évvel ezelőtt. Ott egy ferde kettős éket helyeztek a számok ékírásos szimbólumai közé, jelezve, hogy az adott helyen nincs szám, de ennek a korai nullának még nem volt saját jogú számértéke. A maják is feltalálták a maguk nulláját a 4. század környékén, és számszerű karakterrel jelölték. Az 5. század közepén Indiában pontszerűen ábrázolták, a 7. század végén terjedt el Kínában a mai ovális ábrázolással, innen érkezett az iszlám országokba. Az Indiában talált nullát az arab kereskedők hozták Nyugatra a 12. században.

A főemlős rokonaink életük egyötödében folyamatos érintkeznek egymással fizikailag, ha éppen nem verekednek, többnyire kurkásszák, simogatják vagy ápolják egymást, vagy ha csak tehetik, szexelnek, mint a hippi majmoknak becézett bonobók. Nem rózsaszín romantikából teszik ezt, hanem azért, hogy együttműködési kapcsolatokat építsenek, újra és újra megerősítsék a szövetségeket, vagy oldják a feszültséget.

Mi, emberek is teszünk ilyet, de nem ennyire gyakran, viszont kifejlesztettük az egyik legszorosabb érintkezési formát, az ölelést, amely annyira alapvető részévé vált a kultúránknak, hogy nem kevesebb mint hetvennyolcféle pozitúrában üdvözöljük, vigasztaljuk vagy szeretjük egymást a másik átkarolásával.

Jó okunk van erre, a testek szoros érintkezése ugyanis hatásosan csökkenti a stresszhormonok, a kortizol szintjét. Persze nem neurotranszmitterek komplex biokémiai hatásmechanizmusa vagy glutaminsav- és aszparaginsav-szintézis bámulatos folyamatai pörögnek le a szemünk előtt ilyenkor, hanem eltölt minket a jóérzés, és teszünk rá, hogy a bőr intim érintése stimulálja az agy bolygóidegeit, ami pedig rögvest az agy orbitofrontális kérgét, pont azt a területet, ahol a jutalom és az együttérzés érzése is születik. Azt azonban észrevehetjük, hogy csökken a pulzusszám, és elönt minket a határtalan nyugalom.

Az ókori Róma polgárai rajongtak a szilfiumért, ami egyszerre volt afrodiziákum, fűszer, gyógyszer és fogamzásgátló is. A híres filozófus-természettudós Theophrasztosz és idősebb Plinius, a római polihisztor is sokat írt a növényről, ő kutyaharapás, kígyóméreg és aranyér elleni gyógyszerként magasztalta.

Ma már nem is tudnánk mondani olyan csodaszert, ami ennyi mindenre használható, de annyiban mégis hasonlít napjaink növényeire, hogy eltűnését a klímaváltozás okozta. A növekvő populáció miatt terjeszkedő városok, az erdők kiirtása megpecsételte a varázsnövény sorsát – ugyanilyen veszély fenyegeti ma a rizst és a kávét. Ez a különös, gyógyhatású szer rokona volt az indiai konyha népszerű fűszerének, a hingnek (vagy ördöggyökérnek) és az édesköménynek is.

Megkezdődött a zivatarszezon, mostantól mindennaposak lehetnek a különböző színű és szintű figyelmeztetések, bármikor percek alatt bőrig ázhatunk a következő hónapokban, mert jönnek az intenzív esőzések, felhőszakadások. Na és a heves záporok, és még a záporok, zivatarok is, így együtt. De miért használjuk ezt a szóösszetételt egyáltalán, nem lenne elég csak a zivatar? 

Hiszen a zivatar – a köznyelvben – egyet jelent a zuhogó esővel, vagy akár a mindent elverő jégesővel.

Amikor derült égből egyszer csak ránk szakad az égi áldás, majd húsz perc múlva már vidáman ragyog a nap, akkor jó eséllyel kifogtunk egy záport, ami sűrű, gyorsan elvonuló, futó esőt jelent, és valószínűleg a szláv szapora szóból ered. A szótárak pedig a zivatar szót tekintik szinonimájának, ami viszont a szerb–horvát zli vetar („rossz szél”, „szélvész”) szókapcsolatból származik, és szintén intenzív esőt hozó égi jelenséget jelöl. A szinonimája pedig nem más, mint a zápor.

Giacomo Casanova, a híres kalandor, amikor megszökött a velencei ólomkamrák börtönéből, Párizsban felkereste az egykori velencei francia követet, és beajánlotta világraszóló ötletét, az őseredeti lottó ötletét. És meggazdagodott. Voltaire, a felvilágosult gondolkodó pedig matematikus barátjával játszotta meg kora legnagyobb nyereményét, és nem voltak többé anyagi gondjai (csak a születési nemesség nevetséges intézményét korholta végeláthatatlanul, jogosan). Mindegyikük az 1700-as években bontott kreatív vitorlát.  

De vélhetően egyikük sem szenvedett a hirtelen meggazdagodás szindrómában (sudden wealth syndrome, SWS). Merthogy csak 1997 óta kénytelenek a pszichológusok a lottómilliomosok eszement tüneteit önálló diagnózissá, sőt betegséggé fogalmazni.

A Föld légköre igencsak változékony, gondoljunk az oxigénpalackos hegymászókra, a bedugult fülű repülőgép-utasokra. A légkör egyes rétegeinek végét és kezdetét négy tényező határozza meg: a hőmérsékletváltozás, a kémiai összetétel, a sűrűség és a benne lévő gázok mozgása.

De hol ér véget a Föld légköre? És hol kezdődik az űr?

Tudta, hogy a fél világ még tapsolni sem tud, és évszázadokig luxus volt hancúrozni? És azt, hogy miért finomabb a joghurt fehér színű kiskanállal, mint a fémes naggyal? Vagy hogy a horizont felett vöröslő óriási szuperhold csak egy illúzió, és maguktól kigyulladó nadrágok tartottak rettegésben egy egész országot? Mindegyikre választ kaphat az Index népszerű Ma is tanultam valamit rovatának legújabb szerkesztett válogatásában.

148 feszítő talány, ritkán feltett kérdés, hihetetlen történet, meglepő érdekesség, botrány, kudarc és leleplezés életünk minden területéről, 270 oldalon. Szexi psziché, bizarr, de minimum meghökkentő történelem, furcsa állati természetek (mert nem minden szelíd, ami annak látszik), és megannyi izgalmas rejtély, amelyekről talán még nem is hallottunk, vagy mindig is kerestük rájuk a választ, de eddig sehol sem találtuk.