Tíz év börtönt kapott a német mentős, aki bántalmazás előtt elkábította áldozatait
A férfi 2009 és 2016 között több mint húszszor kábított el nőket egy kamu kutatásra hivatkozva, hogy utána erőszakoskodjon velük.
A férfi 2009 és 2016 között több mint húszszor kábított el nőket egy kamu kutatásra hivatkozva, hogy utána erőszakoskodjon velük.
Volt, hogy öt órán keresztül verte és kínozta a nőt a küzdősportokban jártas győri férfi.
Gyógyszerezte, megerőszakolta, majd hamis tanúzásra bírta a kislányt. Az anya is börtönt kapott.
Egy gyermekotthonban élő kamasz lány vádolta őket erőszakkal 2016-ban.
A közlekedési vállalat 10 ezer munkatársát kérdezte a fizikai és szexuális erőszakról is.
Titkos menedékházat, krízisközpontot hozott létre a minisztérium a veszélyeztetetteknek.
Egy rendőrségi jelentés szerint a sztár 1986-ban arra kényszerítette a lányt, hogy a testőrével és vele is közösüljön.
Istvánnak nem tetszett, amit Krisztofer tett.
Az áldozat már akkor se volt benne biztos, hogy az elítélt férfi volt, aki fegyvert fogott rá, és megerőszakolta.
Az eset még 2015-ben történt Budapesten.
A szaúdi koalíció lezárta az összes jemeni repülőteret és kikötőt a rakétatámadás miatt.
Három nő szerint Howie Rubin válogatott módon kínozta őket manhattani szexbarlangjában.
Újabb áldozatok vallottak, a producer a húszas éveiben is erőszakoskodott.
Zoé tavaly januárban kaszabolta le az édesanyját, a gyilkosságban 16 éves barátja volt a társa.
Egy észak-írországi városban, zárt hotelszobában.
A The Walking Deadből (is) ismert Jon Brenthal most egy alaszkai kisvárosban tesz rendet.
A vendégkönyvet akarta volna kikérni, ehelyett a biztonsági őr véresre verte. Ezt videóra vette.
Egy 24 éves férfit és egy fiatal fiút gyanúsítanak az emberöléssel. Mindketten őrizetben vannak.
A művészvilág kegyetlen, és sokan rendszeresen visszaélnek a hatalmukkal.
A színésznő reméli, hogy a producer a lehető legkomolyabb büntetést kapja, amit hasonló eseteknél ki lehet szabni.
Ő fedezte fel Tarantinot, ő vitte Oscarra a Szerelmes Shakespeare-t, de pár nap leforgása alatt a legbefolyásosabb amerikai producerből kegyvesztett szexuális ragadozó lett. Szájbarágó Hollywood legsúlyosabb botrányáról, a Harvey Weinstein-ügyről.
A harapás előtt megpróbálta elvenni az egyik rendőr pisztolyát, ezért fegyveres erőszak a vád.
A támadót elfogták és őrizetbe vették.
Az egyik gyanúsított 15, a másik 16 éves.
Egy kollégiumi szobába riasztották a rendőröket.
Aztán szétverte a kocsikat is a dühöngő bika.
A családi ház udvarán történt a gyilkosság.
Békésen indult, de égő rendőrautókkal fejeződött be az egyetemista megemlékezése, akit a rendőrök lőttek le szombaton.
80 embert tartóztattak le és fegyvereket koboztak el a rendőrök.
A Legfőbb Ügyészség nem zárta ki az ügyész, pedig a megkínzott nő ezt szerette volna.
Eddig csak fogva tartásról szóltak a hírek, de most már nemi erőszakkal is vádolják az együttest.
A Mianmarból menekülő rohingják borzalmakról számolnak be. Az ország Nobel-békedíjas vezetője ellen is tüntettek a muszlim kisebbség elleni támadások miatt.
M'jid El Guerrab egy bukósisakkal okozott súlyos fejsérüléseket a szocialista politikusnak.
Egy vizelés miatti bírságolás után szabadultak el az indulatok Kutason a szombati mulatságon.
Májusban kilenc ember sérült meg Washingtonban a testőrei miatt, most diplomáciai ügy lett belőle.
A helyi rendőrök helyzete még így is valamivel jobb, mint tavaly.
Carl Panzram ennyi bűntettet vallott magára. Egész életében erőszakban élt, 39 évesen végezték ki.
Számos lövöldözés volt, többször terepjáróból nyitottak tüzet emberekre.
A brutális gyilkosság egy disznóólban történt.
Az eset a nagyfai börtönben történt tavaly nyáron.
Komoly törvényt fogadtak el a tunéziai parlamentben.
A fülbevalókat úgy tépte ki, hogy vérzett a nők füle. Most vádat emelt ellene az ügyészség.
Legalább öt ember megsérült Schaffhausenben.
A Blikknek egy biztonsági őr nyilatkozott, aki azt állítja: megütötte őt egy rendőrkapitány.
2016-ban tízezerrel több regisztrált bűncselekményt követtek el, mint 2015-ben.
Az államfő hívei reggel mentek be a parlamentbe, összeverték az ellenzéket, csak este mentek el.
Először viccnek szánta, de hamar kiderült, hogy lenne rá igény.
Július 14-én akart lecsapni rá, Párizsban.
A robbantás egy kórház mellett történt.
Március 31-től június 24-ig a sajtó 376 munkatársát támadták meg.
A nigériai John Ogais több embert halálra vert, másokat csövekkel ütlegelt, nőket erőszakolt meg.
Egy amerikai valóságshow-ban állítólag megerőszakoltak egy magatehetetlen nőt. Nem az első ilyen eset, nálunk is volt példa erőszakos jelenetekre.
Egy nőt és három kiskorú gyermekeit rémisztgette a négytagú banda. Most ítélték el őket.
Még tavaly verekedett össze két férfi, késelés lett a vége. Most fejezték be a nyomozást az ügyben.
A rendőrség videót is közölt a budafoki férfi elfogásáról.
Az április óta szinte naponta tartott tüntetéseken eddig legalább hetvenen vesztették életüket.
Kivéve azt a 15 embert, akit letartóztatott.
Két tinédzser rabló. Ki akarták rabolni a futót, akinél csak egy kefir volt. Azt át is adta nekik.
Egy 16 éves fiú úgy vette el a sértett mobilját, hogy közben a kést a hasához nyomta.
Jogerős életfogytiglant kapott az újpesti kettős gyilkosság tettese. Dühös lett az ítélethirdetéskor.