Orbán török barátai a napelembizniszben
Adnan Polatnak és fiának is több magyarországi érdekeltsége van.
Adnan Polatnak és fiának is több magyarországi érdekeltsége van.
Amiről a szakma is csak a sajtóból értesült.
Orbán Ráhel hétfő reggel hozta világra második gyermekét a Szent Imre kórházban.
Jobbikos aktivisták elmentek Horvátországba szemetet szedni. Úgy tűnik, pelenkát nem találtak.
Egy DK-közeli oldal közölt fotókat Orbán Ráhelről, Gyurcsány Ferenc már szarosnak látta azt a pelenkát.
A 24.hu szerint az eseményen Rogán Antal felesége, Cecília is ott volt.
A hetilap szerint a kormányfő lányának barátnője lett a Divatipari Marketing Igazgatóság vezetője, és a budapesti divathetet is az ismerősei vették át.
Az Origo saját forrásai szerint.
Juhász Péter hozott nyilvánosságra egy felvételt, amelyen szerinte ilyen témában beszélget a kormányfő lánya. Pedig elvileg nincs olyan posztja, amelyben erre rálátna.
Az új turisztikai gigaszervezetünk vezetője beszélt erről. Ráhel szeretetből szól bele, közvetlenül pénzt nem kap.
A Fidesz-alapító Bajkai István eddig nem volt előtérben, pedig a kezében nagy hatalom összpontosul: Erzsébetváros vagyonát felügyeli, a közbeszerzési piac sztárügyvédje, és az Orbán-családot is ő képviseli. Most a Parlamentbe pályázik.
A hetedik kerület alpolgármesterének ügyvédi irodája és annak konzorciuma már a sokadik közbeszerzést nyeri el a miniszterelnökségtől.
A miniszterelnök Habony Árpád bulvárlapjában beszélt a magánéletéről.
Az MNKH-hoz és Mesterházy Attilához is kötődik az Orbán lányát és vejét kalauzoló bahreini tiszteletbeli konzul.
Az Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt vendégül látó konzul két oldalról is benne van a bizniszben. A magyar állam képviselőjeként népszerűsíti, majd üzletemberként keres belőle. Garamvölgyi Balázs múltjában egymást érik a véletlenek.
Orbánra hízelgő, hogy azt gondolják, ilyen csinos és fiatal felesége van. "Persze az van", tette hozzá.
A tiszteletbeli konzul újabb részleteket árult el Orbán és Tiborcz bahreini látogatásáról-
A külügyminiszter szerint nekik nincs dolguk az üggyel, nem indul vizsgálat.
A protokollszakértő szerint egyszerűen az történhetett, hogy a magyar konzuli ügynök túllihegte Orbán Ráhel látogatását.
Egy év után kivették a bahreini beszámolóból az olajügyeket, maradt a baráti látogatás.
Orbán Ráhel és Tiborcz István mellett egy másik magyar is ott volt a találkozón, beszéltünk vele.
A miniszterelnök lánya azt állítja, hogy férjével magánúton voltak, és nem tárgyaltak senkivel. Akkor mégis mit látunk a fotón?
Bahreinben azt hitték róla, hogy a miniszterelnök felesége, pedig vele volt igazi férje is. De vajon miért pont őket küldték? Orbán Viktor sajtófőnöke állítja, még csak nem is tudott a látogatásról.
Orbán Viktor lánya egy budapesti kórházban hozta világra gyermekét.
Tiborcz Aliz rengeteg hajjal és 3300 grammal született.
Sorra vettek DNS-mintákat a személyzettől.
Azaz: NAGY!!! Szépen gömbölyödik, aminek gömbölyödnie kell.
A miniszterelnök családja körül két bizonyítható bűneset történt az elmúlt években, de csak az egyikben indult nyomozás. Ez nem sok jót mond a magyar jogállamról.
Food Service Management a kurzusa neve.
Az NGM a kezében akarja tartani, pedig Rogán Antal is érdeklődik a terület iránt.
A Blikk szerint a kormányfő legidősebb lánya 4-5 hónapos terhes.
Elárulta, hogy miből él, hogy miben hisz, és hogy mit csinált délelőtt.
Szerintük teljes éves fizetésénél is többet költ lánya egy évi svájci taníttatására.
Viták lehetnek, de a barátság örök - valami ilyesmi lenne Simicska Lajos és Orbán Viktor közös, facebookos köszönővideója.
Mindenki megnyugodhat, a kormányfő a hazai történésekkel kapcsolatban percre kész. Csütörtökön pedig már itthon is lesz.
A belügyminiszter kitart amellett, hogy nem volt semmi különös az Orbán Ráhel esküvőjén történt lopás rendőrségi kezelésében.
A Design Terminálban lévő étterem tulajai áttételesen üzleti kapcsolatban állnak Tiborcz Istvánnal.
Olyan képek is vannak a telefonokon, amik leánybúcsún készültek. Ezért olyan fontos megtalálni.
Huszonhat embertől, köztük vendégektől is vettek DNS-mintát, derül ki egy határozatból.
Egy eltűnt mobil miatt mindenkin DNS-vizsgálatot végeztek, csak a vendégeken nem, állítja a férfi.
Egyenként hallgatták ki a 60 fős személyzetet. Több millióba kerülhetett a mintavétel.
Egy posztban az idei hazai celebesküvők színe-java! Elképesztően lakodalmas évünk volt, még börtönesküvő is volt.
Az MVM energiafutamán alternatív hajtású járművek versenyeztek, a csapatok egy éve készültek rá. De mit keresett ott egy festmény Orbán Ráhelékről?
A családi fotókon láthatók Orbán Ráhel húgai és apja, illetve természetesen a férj, Tiborcz István is.
Hírességekből és politikusból kevés volt, de egyáltalán nem bánjuk.
Olyan képet posztolt a miniszterelnök, hogy még keressük a megfelelő szavakat.
A templomnál mosolygó és integető Orbán család köszöni szépen, de már a közútra sem enged be senkit.
Először Lévai Anikó, aztán az ifjú pár, végül az örömapa hagyták el a helyszínt.
Orbán Viktor református, akit ráadásul Iványi Gábor metodista lelkész adott össze a katolikus Lévai Anikóval.
Véget ért az egyházi esküvő, ott volt Hajas László is, aki az ara haját készítette. Pintér Sándort megkérte egy néni, hogy imádkozzon Szíriáért.
A Margit körúti ferences templom könyvesboltjának kirakatából nem más mosolyog ránk, mint maga az örömapa.
A miniszterelnök ott sem volt lánya polgári esküvőjén.
A szertartás délben kezdődött, a menyasszonyt a miniszterelnök kísérte be Margit körúti ferences templomba.
A rendőrség szerint nem, olvasónk szerint de.
Útfelújítás, járdajavítás után festenek is a holnapi esküvő előtt.
A tíz dalból öt a menyasszonynak szól, öt pedig a klasszikus falusi lagzira vágyó örömapának.
Pontosabban a legközelebbi parkolónál. Ja igen, arról a templomról van szó, ahol szombaton Orbán Ráhel férjhez megy.
"Mert lesz az Orbán-lány esküvője és addig be kell fejezni" - munkások újítják fel a járdát.
Mert saját keresztlánya is aznap megy férjhez. Ott lesz viszont Kövér László és több fideszes politikus.
A hvg.hu fotóin frissen javított utak és munkagépek látszanak, Havasi Bertalan szerint mindez nem igaz.