Szeméthelyzet Tiszavasváriban: már megjelentek a patkányok is
A bürokratikus akadályoknak „hála”, patkányok lepik el a város cigánytelepét.
A bürokratikus akadályoknak „hála”, patkányok lepik el a város cigánytelepét.
A kanadai partner munkatársai értékesítették az elektronikus hulladékot.
Forradalmasíthatja az újrahasznosítást a PET-et napok alatt lebontó enzimkoktél.
A próbaidő alatt is közel háromezer bejelentés érkezett több ezer képpel.
A hulladék nem szemét, hanem lehetőség.
Az uniós átlag ennél jóval magasabb.
Pedig legalább 57 milliárd dollár értékben lehetne belőle újrahasznosítani összetevőket.
A savból veszi ki az aranyat. Az első fázis a begyűjtés, a második a sav, a harmadik a profit.
És az illegális szemétlerakók súlyosabb esetekben akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.
Az év végéig nem importálnak több hulladékot.
A kormány a településekkel fizettetné ki az illegális szemétlerakók felszámolását, pedig már a legális szemét elszállítása is problémákat okoz.
Árad a Felső-Tisza, egyre több hulladék érkezik Ukrajnából, éjjel-nappal szedik a szemetet.
A szállítón használt műszaki cikk szerepelt, de a bálákban használhatatlan hulladék volt. Ment vissza a feladónak.
Több ezer tonna hulladék áll a járdákon.
A lakossági vegyes papír ára bezuhant, a maradék iskolai papírgyűjtésekkel is gondban lehetnek.
Magyarországon viszonylag kevés textilhulladék keletkezik, azonban keveset is hasznosítunk újra.
Amerikába, Japánba és Nyugat-Európába.
A 22 éves nagykanizsai férfi be is ismerte, hogy ismerőse szemetét ő tette le az erdőben.
Palkovics bevezetné a csomagolások betétdíját, új hulladékégetőre viszont nincs szükség szerinte.
Minden használt háló hat százaléka, minden csapda kilenc százaléka marad a vizekben.
Műanyagmentesítési hírek a Spar, a Lego és a Hell háza tájáról.
A System 101 tavalyi tesztüzeme kudarccal végződött, a lebegő szemétszedő most sikeresen begyűjtötte az első adag tengeri hulladékot.
A cégek annyi csomagolóanyagot visznek a lakosságnak szánt ingyenes hulladékudvarokba, hogy azok megteltek.
Felszólította őket, hogy vigyék el a hulladékot. Miközben elhajtottak, elütötték Signes vezetőjét.
Hamarosan elindulhat egy új típusú hulladékégető tesztje, amiben 2200 fokon gyakorlatilag megsemmisül minden.
Jakartának nem kell a szemét. Hét konténer Hongkongba, kettő Franciaországba tart.
A cél csak a közel teljes hulladékmentesség lehet, és ma már erre is találunk példákat.
8000 tonna hulladék és növényi eredetű hulladék torlódott össze a Kiskörei vízlépcső felvízi oldalán.
Az Egyesült Államokban sokkal kevesebb szemetet hasznosítanak újra, mint Németországban.
Több ezer köbméternyi szemét ég a Győr-Moson-Sopron megyei településen. A héten egyszer már volt tűz ugyanitt.
Ijesztően hangzik, de alapvetően teljesen jó dolgok történnek a Horvátországból Magyarországra szállított szennyvíziszappal. A probléma mással van.
Helyi madarászok figyelik a gyurgyalagok fészkeit.
Nagyon sokan vagyunk a Földön és sok dolgot dobunk ki, ami a tengerbe kerül, mondják a Nagy László iskola negyedikesei. Hulladékból készített robotépítőversenyt szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a környezetszennyezésre.
Több tonnányi hulladék úszik a vízen. Egy része Kárpátaljáról jön, a másikat itt dobálják el.
A döntés most vált véglegessé. 2021-től eltűnnek a műanyag szívószálak, fülpiszkák, tányérok, evőeszközök.
Kell a gyártók és a fogyasztók szemléletváltása és az sem árt, ha a szabályozás is megfelelő.
Victor Vescovo közel tizenegy kilométer mélyre merült, a zacskó mellett négy új rákfélét is talált.
A zacskókkal három évnyi természeteben való hánykolódás után is vígan lehet vásárolni.
Az Evian otthoni, a Nestlé hordozható megoldásban gondolkodik.
Több Sparban lesznek elérhetőek a hulladéküveg-gyűjtő szigetek és csökken a szórólapok súlya is.
50 millió tonna e-hulladék termelődik évente.
A megemelt támogatási keretbe több mindennek kell beleférnie.
116 millió tonna tejtermék megy a kukába évente.
Mindenki nyugodjon meg, senkit nem köteleznek arra, hogy kukásautóra pattanjon.
A szemétkáoszt szerintük csak részben oldotta meg a kormány. Zsákokkal jelentek meg a Kossuth téren.
A honlapról fog kiderülni, hogy a 116 településre mikor, milyen sorrendben érkezik a kukásautó.
Szeméttől kicsorduló kukák díszítik a Pest környéki települések utcáit. Mindenkinek van elképzelése, hogy mihez kezd majd a szeméttel, ha nem viszik el, virágzik a magyar lelemény. A helyszínen jártunk.
Egy rég látott szocialista visszatért, és a maffiához hasonlította a kormányt az utcán maradó hulladék miatt.
Az ellenzék is reagált a szemétügyre: az MSZP polgári engedetlenséget hirdetne, a Jobbik, már vitt is szemetet a hulladékgazdálkodó irodaháza elé, a liberálisok privatizálnának.
Ha október 25-ig nem oldja meg a problémákat az NHVK, a Zöld Híd nem viszi el a hulladékot.
A füstoszlopot 10-15 kilométerről is látni lehetett.
Hétfő délutántól kedd reggelig dolgoztak a tűzoltók. Egészségre káros koncentrációt sehol sem mértek a levegőben.
Az agrárminiszter szerint az a hulladékkezelő bűzlik, amelyik tagadja a brutális kátrányos, olajos, szarszagú bűzölgést.
A Hatvan környékén lakók hetek óta időről időre felbukkanó ismeretlen bűztől szenvednek. Sok bizonytalanság van a szagügyben: nem bizonyítható, honnan jön a rémes szag, viszont egy hulladékkezelő cég telephelye szerdán rejtélyesen felgyulladt.
Elképesztő károkat okoz a szemétégetés, helyi szinten pedig súlyos konfliktusokat. Egy olvasónk szembeszállt a rendszerrel.