Lesz-e valaha kötelező gyerekkori védőoltás a Covid ellen?
Egyelőre azt sem tudjuk, milyen protokollutat kellene ehhez bejárnia.
Egyelőre azt sem tudjuk, milyen protokollutat kellene ehhez bejárnia.
A kollégiumot már kiürítették.
Kétszáz gyereket más bölcsődékben és óvodákban helyzetek el.
Pedig az ellenőrzésről előre lehetett tudni, ami abból is látszik, hogy 20 ezerrel több nyugtát adtak ki, mint egy átlagos héten.
Hányós, hasmenéses tüneteket produkáltak, a polgármester felvette a kapcsolatot a népegészségüggyel.
Specifikus járványok, bizarr betegségek jártak a kórházakban.
Újra lesz önálló országos tiszti főorvos.
A korábban elrendelt látogatási tilalmak továbbra is érvényesek.
A HVG azt írta, undorítóak a körülmények, betegek, döglenek, harapnak az állatok. A kormányhivatal bejelentésnek tekintette a cikket.
A betegek sokszor azt sem tudják, hová kell fordulniuk jogaik érvényesítése érdekében.
Hiány van a világban. A tisztiorvosi hivatalnak még egy negyedéves tartaléka van.
A szúnyogcsípéssel terjedő nyugat-nílusi láz miatt átmeneti véradási tilalom van a XVIII. kerületben. Mennyire veszélyes ez a betegség?
Azt vizsgálta az ÁNTSZ, hogy mennyire biztonságos a veszélyes folyadékok csomagolása.
The só must go on – figyelmeztet az ÁNTSZ.
Az országos tisztifőorvos elsőfokú figyelmeztetést adott a hétvégi meleg miatt.
Az étteremben calicivírus-járvány szaladt végig a dolgozókon és a vendégeken, két vendég kórházba is került.
Az orvosprofesszor az ország első tisztifőorvosa volt, az ÁNTSZ megalapítója.
Egy férfiaknak szánt kapszula keringési vagy idegrendszeri problémát okozhat.
Elkezdődött a pázsitfűfélék és több korai nyári gyom pollenszórása is.
Többen halnak meg kórházi fertőzésben, mint autóbalesetben? A TASZ kikérte az adatokat, de azok állítólag nyilvánosak.
Öt megyében és a fővárosban van kórházi látogatási tilalom. Egy hét alatt 73 százalékkal többen lettek betegek.
Az ÁNTSZ belső vizsgálata szerint sok osztály nem felel meg az ellátás minimális feltételeinek.
Kicsi az esélye, de megtörténhet. A kisfejűséget okozó zikaláz már 23 országban jelent meg.
Magyarországon háromszor annyi halnak bele ebbe a betegségbe, mint az EU-s átlag.
Még nincs járvány, de 10-14 nap múlva lehet. Addig ki is alakul a védettség annál, aki oltat.
Az ÁNTSZ óvatosságra inti a térségbe utazókat.
Az a fránya szálló por! Hét városban talált problémát az ÁNTSZ.
Tele van olyan vegyületekkel, amelyek nem csak a dohányzó, hanem a környezetében lévő egészségét is veszélyeztetik.
A hátrahagyott szemét jelenti a legnagyobb gondot.
Júniusban elfogyott a teljes készlet, most bolgár vakcinát sikerült beszerezni.
Ingyen megkapják az iskolában. Az oltás a HPV két típusa ellen véd, ami a méhnyakrák 70%-áért felelős.
Vizsgálat ellenzői szerint a módszer a dizájnerbabák megjelenéséhez vezethetne Magyarországon.
Köztük Sopronban, Győrben, Debrecenben és Esztergomban. Budapesten már szmogriadó van.
Az ÁNTSZ betiltás helyett gyorsított eljárásban adja ki az engedélyt.
Az üzemeltetőknek fürdés tiltó táblákat kell kihelyezni és eltávolítani a lépcsőket. Nem a vízminőséggel van a baj.
Még tovább szenvedhetünk, mint eddig hittük.
A HPV elleni oltás most a legforróbb téma: 35 ezerből 2 esetben volt komoly mellékhatás, de az is elmúlt.
Tíz városban már meghaladta az egészségügyi határértéket, és ez csak egyre rosszabb lesz.
Az ÁNTSZ szerint 251 egység illegális hímivarsejt érkezett hazánkba. De kinek állt ez érdekében?
Hétvégén akár 36 fok is lehet, hőségriasztást rendeltek el.
Tényleg fogyaszt, de hirtelen halált okoz, többször betiltották. Eredetileg fakonzerváló volt.
Súlyos tünetekkel tizenöten kerültek kórházba, ebből többen intenzívre vagy pszichiátriára.
Ne félj, és legyen tőkéd, és tartsd be a szabályokat, és legyen türelmed. És akkor majd egyszer menni fog. Az olvasók ízekre szedték a street food vállalkozást feladó fiatal párt. 10 jó tanács kezdő vállalkozóknak.
A hetedikes lányok 77,5 százaléka kérte az oltást, ez nemzetközi szinten is jó eredmény.
Magyarországon a múlt héten 87 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
A vizsgálat ingyenes és egyszerű.
Németországban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban és nálunk is kiterjedt járvány van.
Újabb hat kórház került tiltólistára.
Csak a múlt héten majdnem 50 ezren fordultak orvoshoz, a legtöbbjük gyerek.
Már Budapestet is elérte a tilalom, a Szent Imre Kórház szülészetére sem lehet bemenni.
Az ÁNTSZ több mint 27 ezer ellenőrzést végzett. De ki szívta a legnagyobbat tiltott helyen dohányzásért?
Az oltásokat ellenző tévhiteket szeretnék eloszlatni.
Pedig az ÁNTSZ fertőtlenített, és antibiotikumot is osztott azok között, akik érintkezhettek a szombaton elhunyt kislánnyal.
Pénteken még a többiekkel játszott, szombat reggelre rosszul lett és még aznap meghalt.
A pánikot egy internetes portál keltette, egy "ebolás tünetekkel" kórházba szállított beteg hírével.