Megvan, meddig lesznek nyitva a nagy élelmiszerláncok december 24-én
Olyan is akad, amelyik idén sem nyitja ki az üzleteit.
Olyan is akad, amelyik idén sem nyitja ki az üzleteit.
Egy bátor kamionos előzte meg a katasztrófát.
Úgy tudni, a balesetben senki nem sérült meg.
A belgiumi áruházi mészárlásban 28 ember, köztük egy gyermek vesztette életét.
A virtuális hot dog és húsgolyó kiszolgálásáért is tisztességes fizetés jár.
A pesti üzlet a tizenharmadik a régióban.
Áprilistól már jótékony célra is lehet fordítani a visszajárót.
Korán érkezik idén a húsvéti nyúl, feltérképeztük, mit tartogat az ünnepi szezon.
Csődvédelmet kértek a luxusáruházai, az adóhatóság is vizsgálódik.
Az utolsó pillanatban vásárlókra is gondolnak.
Létrehoztak egy hamist weboldalt.
Azt sérelmezte, hogy korábban nem adtak neki elsőbbséget.
Visszatérítik a vételárat is.
Több mint 5 millió forintot sikkasztott.
A szálak egy középkorú férfihoz vezették a rendőröket, most lezárult a nyomozás.
Az elkövetőről felvétel is készült.
Elszökött a gazdájától.
Az elütött nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Szóvá tették neki a késést, ami nyolc napon túl gyógyuló sérülésekhez vezetett.
Próbálják menteni a menthetőt.
Fenyegetések érték a dolgozókat.
Fizetés nélkül akart távozni.
Online is meg lehet rendelni.
Más változásokról is beszámoltak a vezető multik.
Csődvédelmet kért.
A brit boltok polcain nagy a hiány.
Már a helyszín is megvan.
Több vásárló is azonnal a beteg segítségére sietett.
Fellökte a két, útját álló őrt.
A vállalat idén már kétszer is emelt a fizetéseken.
Adatokat és pénzt próbálnak megszerezni az áruházláncra hivatkozva.
A kiskereskedelmi áruházlánc új elosztó központtal erősít Karcagon, az átadón az Index is ott járt.
A kereskedők a szokásosnál visszafogottabb ünnepekre számítanak.
„Lehetetlenség jövedelmezően, fenntartható módon üzemeltetni a vállalkozásokat ilyen körülmények közt.”
A biztonsági szolgálat még időben közbelépett.
Találkozhatnak a Squid Game lézerszemű babájával.
Megszólaltak az áruházak, így készülnek a rezsiváltozás miatti helyzetre.
A 47 éves férfi több százezer forintos kárt okozott.
A jövő elkezdődött.
Másfél óra alatt elfogyott a készlet.
A 45 éves anyuka a 6 éves kisfiával vásárolt, amikor minden előjel nélkül összeesett.
Mindketten beismerő vallomást tettek.
Valószínűleg kényszerleszállást akart végrehajtani a pilóta.
Betett az infláció mellett a csomagolóanyag- és a csiphiány is.
Ruhaneműket, sarokcsiszológépet és akkumulátort loptak.
Megadta a módját.
A konstancai Mega Image üzletében történt a baleset.
A tűz oka egyelőre ismeretlen.
Összesen 24 egység 71 tűzoltója oltotta a lángokat.
A Dunakanyar körúton lévő áruház teljesen leégett, senki sem sérült meg.
A kezdeményezés két éve indult el.
A munkavállalók kezdő bére legalább bruttó 335 700 forint, míg az elérhető legmagasabb bér bruttó 465 100 forint.
A capitoliumi zavargások miatt.
A fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egy-egy termék szervizelése akár 70–100 napig is elhúzódhatott.
Idén az Auchan áruházakban gyűjtik december elsejétől a felajánlásokat.
Ekkor már járványügyi korlátozások nélkül lehettek nyitva az üzletek.
Sokan a bolti eladókon vezetik le a feszültséget, pedig ők sem tehetnek róla, hogy járvány van. Ráadásul különösen veszélyeztetettek, maszkot ők sem kapnak, és egy forgalmasabb boltban egy nap akár 10 ezer ember is megfordul.