Megszólalt a börtönben ülő Czibere Attila, a diósdi kettős bérgyilkosság megszervezője
Az egykori érdi vállalkozónak elege van a „hűvösből”.
Az egykori érdi vállalkozónak elege van a „hűvösből”.
Azt mondta, hogy ha ő meghal, akkor az államfő is követi a sírba.
Az amerikai igazságügyi minisztérium közölte a részleteket.
Többen meghaltak, megsebesültek vagy börtönbe kerültek.
Felvétel is készült az esetről.
Az esethez a drogkartelleknek is közük lehet.
Nagy kapás az ORGON-műveletben.
Gyilkos humorral tornáztatta meg a rekeszizmainkat a Hit Man.
Tíz évig rejtegette személyazonosságát.
2019-ben fényes nappal lőtt agyon egy csecsen disszidenst Berlin közepén.
Egy színjátékot előadva sikerült meghiúsítani a férfi terveit.
Egy elmélet szerint egy bérgyilkos végezhetett vele.
Igazi gyöngyszemről van szó, amit nem szabad kihagyni.
Az áldozat hároméves lánya is a helyszínen tartózkodott, súlyosan megsérült.
Elrendelték a letartóztatását.
Az ukrán nyomozók szerint a szálak az orosz titkosszolgálathoz vezetnek.
A Pista mellett gyakran a Viktor nevet is használta, mert férfinak lenni a nélkülöző közösségben, komoly előnyökkel járt.
Magda Marinko 27 évet ült Szegeden, Szerbiában még 40 év vár rá.
A több mint húszéves Hitman-sorozat legújabb folytatását több különböző eszközön teszteltük.
Dér Csaba ököllel ütötte meg cellatársát, büntetőeljárás indulhat ellene.
Dér Csaba a bíróságon azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, csak az életét védte.
Kedden áll a több bűncselekménnyel megvádolt Dér Csaba a magyar bíróság elé.
A házához tartozó fürdőben lőtték le.
Dér Csaba ellen 2019-ben adtak ki nemzetközi körözést, miután agyonlőtte a belgrádi maffia alvezérét. Egy magyar gyilkosság is a nevéhez fűződik.
Hollandiában, Szerbiában és Magyarországon is ölt a vajdasági férfi.
De nem számolt azzal, hogy egy fordulatos krimiben van, amit Guszti irányít. Kicsit bénán.
Pisztolyt adott egy emberének, aki terepszemlére is elment arra a környékre, ahol az újságíró lakott.
A savas támadástól a mérgezésig mindennek van ára a sötét weben, és az emberek hajlandók is fizetni. Más kérdés, hogy mit kapnak érte.
Raúl Bravót le is tartóztatták a Darko Kovačević elleni akció kiterveléséért.
Egy ügyész volt a felbujtó, és egy rendőr a bérgyilkos egy most felderített ügyben. A szervezett bűnözést, korrupciót ennél jobban nem lehet egy sztoriba sűríteni. A 25 éve működő, 60 embert likvidáló csoport a Kremlig ér.
D. Csaba elmondta, nagyjából hol van a fegyver, de egyelőre rizikós lett volna a helyszínre menni.
Négy év börtönt kapott első fokon az a 19 éves fiatal, aki januárban több ismerősét is megpróbálta felbérelni, hogy öljék meg a szüleit. A fiú szerint ő csak viccelt, de ezt rajta kívül senki nem így értette. A tárgyalásra eljöttek a szülők is.
A terv szerint a bérgyilkos őt is megverte volna a hálószobában, és feltúrta volna a lakást.
A csantavéri D. Csaba a helyszínen mutatta meg, hogyan ölte meg a magyar vállalkozót.
Szerinte önvédelemből ölt. Hollandiában és más helyszíneken is embereket lőtt fejbe.
Ő segíthetett D. Csabának Prágába menekülni.
21 évig körözték a férfit, aki a kijelölt pénzember helyett egy autószerelőt ölt meg.
A cseh rendőrök fegyvereket, hangtompítót, hamis iratokat és egy parókát találtak a bérgyilkosnál.
A Prágában elfogott Dér Csabára életfogytiglan várhat itthon, de Hollandia és Szerbia is elítélné.
A 19 éves fiú több embernek is pénzt ajánlott fel a gyilkosságokért.
A 39 éves Dér Csaba Belgrádban hidegvérrel lelőtte a nyílt utcán egy maffiózó sógorát. Ráadásul eltéveszthette a célpontot.
Majd 19 év után kiengedték a börtönből az NFL történetének egyik legmegrázóbb bűnügyében elítélt korábbi amerikai futballistát, Rae Carruthot: aktív játékosként háromszor akarta megöletni születendő fiát. A bérgyilkos lövései csak a terhes barátnővel végeztek. Carruth most részese lenne a sérült gyerek életének.
Bérgyilkost bérelt fel, hogy eltegye láb alól alvilági férjét, akinek évekig lopta a pénzét. Az azóta dúsgazdaggá vált nő most bíróság elé áll.
A nyomozók szerint a nő testvére bérelte fel őket.
Több száz ember halála szárad a lelkén, fél életét börtönben töltötte, most zsarolás miatt vették őrizetbe.
A férje azt hitte, megölette, de a bérgyilkosok megkegyelmeztek neki, és a férfi járt pórul.
Ők mészárolták le a magyar kereszteseket? Egy vérengző szektavezér agymosott áldozatai? Az első iszlámista terroristák? Rakjunk egy kis rendet, mi igaz az aszaszin legendákból.
Egy pisztollyal hadonászik és dalol a Let Me Make You a Martyr nyugtalanító előzetesében.
A Maurizio Guccit bérgyilkossal megölető volt feleség javára döntött a milánói bíróság.
Ismerősének megmutatta a lakás elrendezését és a kamerák helyét is. Vádat emeltek ellene.
A vádak szerint bérgyilkost akart fogadni, hogy egykori asszisztensét megölesse.
Pipás Pista transzvesztita napszámosként lett a puszták női igazságosztója, rémtörténetei ma is keringenek a tanyavilágban. Egy nem feledett gyilkosságsorozat Átokházáról, ahol az emberek is homokból vannak.
Az évszázad párkapcsolati pere zajlik. Az autóversenyző szerint a nő képzett gyilkos. A nő nem volt ilyen kreatív. Kinek van igaza?