190 találat az Indexről, és a környékéről.
A Hezbollah támadást indíthat Ciprus ellen, fenyegetőzött a szervezet vezetője
A konfliktus elmérgesedése esetén nem tartják magukat semmilyen játékszabályhoz.
„Csak áthatolhatatlan füstöt láttunk”: egy magyar beszámolója a ciprusi futótűzről
Így élnek Cipruson futótüzek közepette.
Itt vannak az EP-választás első becsült eredményei
Magyarország szomszédságából is érkeztek adatok.
Ciprus elárulta, mennyi segélyt sikerült eddig leszállítani Gázába
Az amerikai hadsereg felépített egy ideiglenes dokkot a palesztinok lakta térség támogatására.
Fenyegető e-mailek miatt szinte az összes iskolát ki kellett üríteni Cipruson
Csaknem az összes általános és középiskola és néhány óvoda is megkapta a fenyegetést.
Szijjártó Péter szerint az Európai Unió nagyon rossz formában van
Magyarország ellenzi az egyhangú döntéshozatal követelményének eltörlését.
Edzésen sérült meg a magyar válogatott alapembere, hosszú kihagyás vár rá
Újabb problémával kell szembenéznie Marco Rossi szövetségi kapitánynak.
Több száz tonna élelmiszerrel elindult Ciprusról a Gázának szánt második segélyszállítmány
A hajókonvoj várhatóan 65 óra múlva érkezik célba.
Ipari mennyiségben irtották a madarakat véletlenül Szerbiában
Cipruson meg szándékosan.
Rémisztő jelenet, ököllel támadt ellenfelére az őrjöngő futballista
Feljelentés is történt az ügyben.
Vasúti lefedettségben az élen jár Magyarország
Átalakulóban van a szállítási útvonalak jelentősége.
Marad Cipruson a magyar válogatott játékos
Hiába a török ajánlat, Lang Ádám nem megy sehova.
Mit szállított az orosz Antonov óriásgép Szerbiába?
Cserekereskedelem: új tarack használt helikopterért.
Robbanószerkezet lépett működésbe az izraeli nagykövetségnél Cipruson
Négy szíriai állampolgárságú embert vettek őrizetbe.
Cipruson is felforgathat mindent a közel-keleti háború
Sok a bizonytalanság, ami visszavetheti a turizmust.
Biztonságban partot értek Cipruson az Izraelből kimenekített magyarok
A külügyminiszter Moszkvából jelentkezett.
A britek csavaros trükkje: ezért nem lett Ciprus soha görög sziget
Két legyet ütöttek egy csapásra.
Hatvan menekültet mentettek ki egy hajóról a ciprusi hatóságok
A nyílt tengeren jutottak bajba.
Buszsofőrrel üvöltözött Kökény Attila
Féltette a családja életét.
Hol nyaralnak háború idején a gazdag oroszok?
Akinek kevés pénze van, a hétvégi házába megy, a gazdagok külföldre.
Ciprus a halott macskák szigetévé vált
Hatalmas számban pusztulnak el a házi kedvencek a járvány miatt.
Szabadon távozhatott a bíróságról a férfi, aki megfojtotta a halálos beteg feleségét
Emberölés miatt két év börtönt kapott.
Ciprusi elnök: Haladnunk kell a föderális Európai Unió felé
Közel kell hozni a választókat az európai projekthez.
Botrányosra sikeredett az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntője
Unalmas dalok és hamis hangok jellemezték a csütörtök esti show-t.
Tizennégyen indulnak az elnöki posztért Cipruson
Februárban tartják a választást.
Újabb földgázmezőt találtak a közelben
Ez már a harmadik találat ott.
Igazi erdei tündérvilágot rejt a Folly Arborétum: csodaszép fenyőfák között vezetnek a kacskaringós utak
Nemrég, november 19-én idén harmadik alkalommal rendeztek tobozszüretet a Folly Arborétumban.
Újabb konfliktusokat robbanthatnak ki az egyre nagyobb jelentőségű energiamezők
A télbe fordulva minden figyelem az energiára összpontosul.
Gigászi víztölcsér miatt nem szállnak le a repülők Cipruson
Az esetről videó is készült.
Politico: Magyarország és más országok is blokkolják az új szankciókat
A brüsszeli lap szerint a legérzékenyebb pont az orosz tengeri olajszállítmányok árának maximálása lesz.
Az Egyesült Államok feloldotta a Ciprus elleni fegyverembargóját
Törökország szerint ez nagy hiba volt.
Hetvenmilliárd köbméter, jó minőségű földgázra bukkantak Európában
Segítséget nyújthat, hogy a kontinens függetlenedjen az orosz gáztól.
Ciprus kóbor macskáit örökíti meg a fotós - Gyönyörű képeket készít az utcán élő cicákról
A ciprusi kóbor macskák szépségét kapja le a fotós. Különleges felvételeken a hontalan cicák.
Cipruson újra kötelezővé teszik a beltéri maszkviselést
A szabály alól egyedül a 12 évnél fiatalabb gyermekek képeznek kivételt.
Aphrodité szétszakított szülőföldje nem fogyókúrásoknak való vidék
Görögök, rómaiak, arabok, velenceiek, törökök és britek után most az oroszok bukták el Ciprust.
Óriási csata folyik a földközi-tengeri gázmezőkért
Újabb dilemma előtt áll az Európai Unió.
Óriási mázlival az utolsó pillanatban mentettek pontot az északírek
Az északírek a 94. percben szerezték meg a pontot érő második gólt.
Észak-Cipruson dohányillat és pénzeső várja a turistákat, de a háború közbeszólt
Helyszíni riport a megosztott szigetről.
Először nyert kupát a magyar válogatott védő – tizenegyessel járult a sikerhez
A ciprusi kupadöntőben 85 percen át emberhátrányban futballoztak Lang Ádámék. Így is összejött az arany.
Nem tudod kivárni a nyarat? 5 úti cél, ahol már most süttetheted a hasad
Bár még csak május van, sok helyen már élvezhetjük a nyaralás feelingjét, és ehhez nem is kell feltétlenül drága helyre menni.
Erős földrengés rázta meg Ciprust
Több ezren menekültek az utcára.
Minden, amit a deltakronról eddig tudunk
Az új mutációt eddig mindössze 25 esetben igazolták.
A Bundesligából Ciprusra igazolt a magyar labdarúgó
A magyar csatár szerződése nyáron járt volna le a Bochummal.
A Bundesligából Ciprusra igazolhat a magyar csatár
A bejelentés a napokban megtörténhet.
47 év után újra részlegesen megnyitották az elzárt tengerparti szellemvárost
Nem is kell messzire utazni, hogy láthassuk, igaz, ahhoz utazni is kellene…
Új országos csúccsal lett világbajnok a szabadmerülő magyar lány
Korok Fatima második aranyérmét szerezte, ráadásul új rekordot állított fel.
Hátborzongató élmény a Földközi-tenger első víz alatti múzeuma
Augusztus 2-ától fogad látogatókat a különös szoborpark Cipruson.
Ma szellemváros a hollywoodi sztárok egykor pompás üdülőhelye: Varósziát 1974-ben szállta meg a török hadsereg
Közel fél évszázada pusztul a korábban népszerű üdülőparadicsom, az újranyitási tervek viszont komoly indulatokat váltanak ki.
Fantasztikus leletet találtak a régészek Cipruson: ezért fontos a felfedezés
Újabb és újabb kincsek bukkannak elő az ókori városból.
Török hadihajó adott le lövést Ciprusnál
Ez tovább fokozza a feszültséget a szigetnél, ahova a jövő héten Erdoğan is ellátogat.
Egy 67 éves ember tehet az egész ciprusi katasztrófáról
A tüzet sikerült megfékezni, négyen meghaltak.