EU-csúcs: Szíria esete jól mutatja, hogy az oroszok nem legyőzhetetlenek
Erős kijelentéseket fogalmaztak meg az állam- és kormányfők a brüsszeli tanácskozásra érkezve.
Erős kijelentéseket fogalmaztak meg az állam- és kormányfők a brüsszeli tanácskozásra érkezve.
A miniszterelnök igazi meccshangulatban vág neki a magyar soros elnökség beszámolójának.
Felemás eredmények születtek a G20-ak számára legfontosabb ügyeket érintő kérdésekben.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt megfigyelés alatt tartják.
Nagyszabású csúcstalálkozón vesz részt a kínai elnök Dél-Amerikában.
Az elkövető holttestét még vizsgálják.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a régi megközelítések egyszerűen már nem működnek.
Új elnöke lett az USA-nak, és eljött a magyar fővárosba Volodimir Zelenszkij is.
Sokáig rá sem nézett a magyar kormányfőre.
Kihasználja az alkalmat a Tisza Párt elnöke.
Kezdődik a diplomáciai csúcstalálkozó.
Egyes helyeken egyáltalán nem éri meg parkolni.
Összeszedtük az összes közúti korlátozást.
A „stratégiai és kölcsönösen előnyös” kapcsolatok javulását várják.
A BRICS-államok szervezetéhez akar csatlakozni a NATO-tag Törökország is, ami azért kissé zavaró.
Az orosz elnök a jó szomszédságról is beszélt.
A kormányfő szerint új megoldások és új szabályok kellenek.
Videóhívással csatlakozik majd be a találkozóba.
Az államtitkár szerint frontális támadás zajlik Magyarország szuverenitása ellen.
Az amerikai elnök szerint soha nem szabad alábecsülni a demokrácia és a szövetségek erejét.
A kormányfő továbbra sem engedett a sokmilliárdos támogatás és hitel kérdésében.
A kormányfő szerint „mozgalmas” nap elé néz.
Orbán Viktor a Berlini Folyamat csúcstalálkozóján vesz részt.
Kritizálta az Egyesült Királyságot is.
Az IMF, az EBRD, az EIB és az OECD vezetője is részt vesz rajta.
Kinek az új világrendje? címmel szerveznek konferenciát.
A megbeszélés részleteit nem közölték.
Jövőre Albánia és Dánia lesz a házigazda.
Ezek szerint a miniszterelnök is netflixezik?
Fontos találkozóra készül a miniszterelnök.
Kiderült, hogy a háborúban álló ország mikor csatlakozhat a 75 éves védelmi szövetséghez.
Charles Michel véleményezte a moszkvai vizitet. Mindeközben megszólalt a miniszterelnök is.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a NATO eddigi egyik legnehezebb időszakát éli.
A kormányfő kétoldalú tárgyalásokra is készül az amerikai fővárosban.
A magyar miniszterelnök a múlt heti látogatásaihoz „hasonlóan meglepő” találkozókat ígért a hétre.
Előkerült a rózsaszín szemüveg és a katonabakancs.
A miniszterelnök szép gesztusnak nevezte, hogy a szövetségi kapitány is megjelent a találkozón.
Fura módon a megváltozott nemzetközi helyzet ösztönözte Kínát arra, hogy elfogadja a meghívást a találkozóra.
Kínai–francia–európai uniós, háromoldalú csúcstalálkozót tartottak Párizsban.
Az egyházi vezető a mesterséges intelligencia veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Májusban találkoznak a vezetők.
Több fontos téma is terítékre kerül.
A fő kérdés Ukrajna támogatása és az illegális bevándorlás kezelése lesz.
Úgy véli, a véleménykülönbségek ellenére is van értelme a visegrádi együttműködésnek.
A magyar-cseh politikai és kulturális kapcsolatokat méltatták a felek.
Egy év után találkoztak újra a V4-es kormányfők.
Már a témák is ismertek.
A miniszter szerint minden magyar célkitűzést sikerült elérni.
Zavaros találkozóra számítanak.
Ülésezik a kormány, az uniós csúcsra készülnek.
Az Európai Mozgalom főtitkára szerint „elegük van Orbán zsarolásából”.
Egyre fogy az idő, továbbra sem tudtak megegyezni Ukrajna ügyében.
A külügyminiszter Ukrajnában tárgyalhat.
Megszólalt az elnök embere.
Mostantól új értelmet nyert a kávéfogyasztás.
Biztos, hogy még pénteken sem jutnak dűlőre.
Egy dél-amerikai háborút is előidézhet a konfliktus.
Nemzetközi kérdések lesznek a középpontban.
Közel négy órán át tartott a megbeszélésük, de az igazán érdekes dolgok utána hangzottak el.
Alaposan felkorbácsolta a kedélyeket az eset.